ÚJ KOR SZEMLÉLŐJE
2150. szeptember 1.
FIGYELEM!
Élve keressük Gózon Aníziuszt, a világhíres fegyvergyártót
Jutalomdíj: 2 millió USA dollár
Elérhetőség: Csillagos Technológia Agóra
vagy 2 019 04 15 telefonszám
Hírközlő hologramgyűrűm halkan koppant az ülőgarnitúrámon. Okos kis szerkezet, saját fejlesztésű. A központi hírszerző ügynökség rendszerére csatlakoztattam. A felhívás minden bizonnyal eredményes lesz: percek kérdése, eljönnek értem. A menekülés esélytelen – az idő vasrácsokkal tart fogva. A díszpárnák kényelmét magam mögött hagyva a konyha felé lépkedtem, talpam kellemesen csípte a csempe hűvöse. A beszerelt padlóhűtés a kinti forróság elleni védekezésünket szolgálta.
Visszaérve gyűrűmből a következő hír sugárzott: ,,Ma dicső véget ér a évtizedes küzdelem. Ne maradjanak le a Figyelők legújabb részéről, melyben élő közvetítésben nézhetik a Végítélet Napját! Az erősebb fél elnyeri méltó jutalmát: ellenfele halálát.”
Az emlékek hada megrohamozta elmémet. Lelki szemeim előtt felelevenedett Éden – a kontinens, ahol születtem. Valóságos földi Paradicsom, melynek szépségét mintegy százötven évvel ezelőtt jég borította. Antarktisz – így hívták. Allan Maszk, egy rémesen gazdag üzletember vásárolta meg 2104. szeptember 1-én, mely dátum azóta Kontinentális Ünnepnap, s egyben a Béke Ünnepe. A Kiváltságosok lakhelye – ők képzik társadalmunk elit rétegét –, s így anyagilag megengedhetik maguknak, hogy a háború gyötrelmei alól felmentést nyerjenek, és Éden gyümölcseit élvezhessék.
Tíz éve történt, hogy Amerika bekebelezte cselszövéseivel Európát, Oroszország pedig eközben kiterjesztette hatalmát Ázsia teljes területére, s megkaparintotta Ausztráliát. Afrika az egyetlen hely, amelyre senkinek sincs szüksége: minden lehetséges megélhetési forrást kitermeltek rajta, s habár sűrű a lakossága, társadalmilag elmaradott. Pingponglabda a nagyhatalmak asztalán.
A két nagyhatalom közötti konfliktus már a múltban is éles volt. Azonban, míg anno kiváltó okot kerestek egy hadüzenethez, ma egy cinikus megjegyzés is elég. „Országunk Tekintélyének orv támadása” – mondták ilyenkor, s törvénybe ütköző gaztettként, személyes támadásként tartották számon, amely hatékony választ követel.
Újabb emlékképek – hideg laboratóriumok, félresült kisérletek. Egy hibásan programozott, utolsó pillanatban hatástalanított bomba. Félelemmel vegyült izgalom, kielégíthetetlen tudásszomj. Még, még, még. Az első sikeres fegyverek – a jéghideg fém marta sebhelyes tenyerem. A fárasztó munka zöldhasú gyümölcse. Még, még.
Rövid időn belül mindkét nagyhatalom gózonfegyverekkel harcolt gózonfegyverek ellen. Mindez egyre fűtötte bennem a Teremtés vágyát. Megálmodtam remekművemet, a szerkezetet, mellyel óriásit kaszálhatnék, melyre mindkét vezetőség éhezne: a Nagy Bummot, a világ legkegyetlenebb bombáját, amely egy gombnyomás alatt képes lenne elpusztítani a bolygó háromnegyed részét fél percen belül. Persze, nem beszéltem az azt követő megállíthatatlan radiokatív sugárzásról, merthogy az Éden rendelkezik egy olyan hatalmas védőburokkal, amely ennek a kétszeresét is elbírná – tudom, mert azt is én terveztem.
Olyan ember vagyok, akinek kíméletlen szenvedélye álmai megvalósítása.
A Nagy Bummal a kezemben egy kérdés maradt. Melyik nagyhatalom méltó a végső győzelemre? Hónapokon átívelő fáradhatatlan kutatómunka vette kezdetét. Az egymásnak ellentmondó hírek, leellenőrizhetetlen források káoszában lehetetlennek tűnt kibogozni az igazságot. Egyértelművé vált azonban eddigi vakságom.
Meg kívántam semmisíteni a rémséget, mit két kezemmel alkottam, de a hűlt helyét találtam csupán. Zseninek képzeltem magam, s csak báb voltam a nagyhatalmak zsinórjain, melyek most szorosan nyakam köré tekeredtek.
Többhónapos bujdosás után jöttem rá arra, önmagam elől sose találok menedéket. Visszatértem a házba, mely sosem volt számomra otthon.
A kulcscsomó csörgése rázott fel emlékeimből. A Nyugalom Fenntartói minden ország házának bejárati kulcsával rendelkeznek – biztonsági okokból, mondják. Tehát könnyű dolguk volt, miután megtudták hollétem. Rögtön észrevettem a kezükben lévő lézeres kínzóeszközt – az ember nem felejti saját keze munkáját.
Mielőtt még elértek volna, hasogató fájdalmat éreztem, melyet nem a vég közeledte váltott ki. Talán inkább a belém ültetett mikrochip, amely azonnali értesítést adott a testemnek, ha aktiválják halálos gépemet.
Nem tudom, melyik hatalom kaparintotta meg, nem tudom, mi lesz a bolygónk sorsa, ahogy azt sem tudtam eddig, hogy a halál megváltás is tud lenni.
Barta Cintia
