2072 – ötven év múlva

Amanda tizennégy évesen nem tudott semmit a korábbi világról, csupán édesanyja és néhai nagymamája történetein keresztül értesült arról a világról, amelyben a modern technológia még csak kialakulóban volt. Ezt a korszakot, amiben korábban a családja élt Előkornak nevezték, mert ekkor kezdték kifejleszteni a koronavírus ellenszerét. Napjainkra nagyon sokat fejlődött a technológia, amit a szülők, nagyszülők félve, izgatottan, gyanakodva fogadtak. A gyerekeknek azonban természetes volt ez a technikai világ, hisz ők már ebbe születtek. Az idősebb generáció megpróbálta megőrizni régi világ emlékeit, különleges eseményekről készült fényképek, családi fotóalbumok által. Azonban a kormány nem nézte jó szemmel az ilyen jellegű emlékeket; féltek tőle, hogy az emberek szeretnék visszaállítani a korábbi rendszert, ahol nem a technológia irányította az emberek életét, s nem követték őket mindenhová kamerákkal. Ezért sürgető lépéseket tettek, s elkobozták a családok kézzel fogható emlékeit arra hivatkozva, hogy a jelenben kell élni, illetve a jövő felé gondolkodni, nem szabad a múltba visszarévedni. Sokan ellenálltak ennek a rendszernek, védték különleges értékeiket: fotóikat, montázsaikat, naplóikat. Azonban senkit nem kíméltek, elvették az utolsó megmaradt kézzel írt leveleket, tollal írt munkákat. Ha szükségesnek vélték zsarolással, fizikai és lelki terrorral oldották meg a hasonló helyzeteket. Az emberek nem értették miért fosztják meg őket relikviáiktól.
 Amanda az Internatív Modern Gimnáziumba járt, ahol első napján egy robot várta és drónok figyelték az egész iskolát. A robot odament hozzá és így köszöntette:
 – Üdvözöllek, az A0237811 számú robot vagyok, én foglak körbevezetni, elmondani a tantervet, valamint digitális eszközödet szolgálatodra bocsájtani, amelyen az órarended, osztálytársaid, tanáraid nevét találod meg. Kérlek, nézd át az oktatási szabályzatot, és ujjlenyomatoddal, digitális írásoddal fogadd el a meglévő protokollt!
 – Hát… Köszönöm, ez kicsit így sok egyszerre, kedves robot. Hogy hívhatlak, ha szabad megkérdeznem?
 – Ahogy szeretnél, kedves Kemencés Amanda. Én azét vagyok, hogy a diákokat szolgáljam, megkönnyítsem életüket. Az elektronikus büfét az étkező mellett találod, az osztálytermed előtt ujjlenyomat leolvasó segítségével megtalálod a számodra kijelölt ülőhelyet. További szép napot kívánok!
 Amanda tanácstalan volt, az Informatikus Képző Általános Iskolában még nem voltak robotok, eddig kizárólag háztartási robotokkal találkozott. Egyedül érezte magát, de hát nem volt mit tenni elment az osztálytermébe, ahol Kovács Emma mellé került, akivel könnyen megértették egymást.
 – Szia! Kemencés Amanda vagyok – kezdte a bemutatkozást Amanda.
 – Szia! Én meg Kovács Emma vagyok – válaszolt az osztálytársa.
 – Nagyon fura nekem az iskola, ez a sok robot, meg hogy nem ismerek senkit.
 – Igen, nekem is, az órarendünkben is egy csomó ismeretlen tantárgy van tudományos nevekkel. Most komolyan, mi az az IKPH?
 – Micsoda? Még nem néztem az órarendet, de várj megnézem! Információs és Kommunikációs Protokoll Használata. Na jó, fogalmam sincs ez mit jelent, de valamilyen digitális óra lehet.
 – Igen, szerintem is, itt szinte minden abból áll. Nagyon nem szeretem ezt a sok digitális eszközt, már nagyon unalmas. Képzeld, a szüleim mesélték, hogy régen ők még papírra írtak, papíralapú könyveket olvastak, kézzel írtak naplót, könyvtárba jártak.
 – Bezzeg nekünk már csak a Digitális Könyvtár maradt, ahol elektronikusan vehetjük ki a könyveket, és egy csomó könyv tiltólistán van. Elgondolkodtató, hogy mi lehet ennek az oka – álmélkodott Amanda.
 – Milyen jó lehetett! Annyira rossz, hogy nekünk ezeket a dolgokat betiltották, csoda, hogy sportolhatunk és iskolába járhatunk.
 – Igen szerintem is. Örülök, hogy melléd kerültem.
 – Én is örülök neki. Ha van kedved hozzá hétvégén elmehetnénk valamerre.
 – Igen, szívesen.

Emma és Amanda nagyon jó barátok lettek. Emma elhívta barátnőjét egy közös nyaralásra Franciaországba. Amanda nagyon élvezte az odavezető utat és elcsodálkozott a gyönyörű tájon.
 – De hisz ezek igazi fák, nem telepítettek, mint nálunk Magyarországon – mondta Amanda.
 – Igen ez így van. Bevallom azért is hívtalak el Párizsba, hogy nyugodtan tudjunk beszélni, vannak nagyon fontos dolgok, amelyeket muszáj elmondanom neked.
 – Ezt nem nagyon értem, de rendben hallgatlak, bár kezdek kicsit félni.
 – Ne aggódj, bízhatsz bennem! Nagyon sok mindent titkol előlünk a kormány, Amanda. A szüleim születésem óta mesélik a történetet az Előkorról, amiben ők éltek, amikor mi még nem születtünk meg. Igazi fák voltak, nem telepítettek, mint most. De a felsőbb hatalom parancsára le kellett rombolni a környezetett, a fákat erdőtűzzel elégették, ezzel elvették az állatok táplálékát és élőhelyét. Ezért van az, hogy alig látunk emlősöket hazánkban.
 – Jézusom, ez szörnyű, de miért csinálták ezt, a szüleid honnan tudják ezeket?
 – A nagyszüleim a kormánynak dolgoztak, amikor a felsőbb vezetéstől megkapta mindenki a parancsot, hogy digitális rendszerre kell átállni, és sok mindent be kell tiltani. Ők tiltakoztak ez ellen, de nem értek el vele sikert, így a továbbiakban illegálisan tevékenykedtek, megrendezték a halálukat, és azóta próbálják elérni a szüleim segítségével és más csoportok segítségével, hogy visszaállhasson a régi életük. A kormány a hatalom és pénz miatt tesz szörnyű dolgokat. Szerencsére ide Franciaországba nem ér el a kezük, ezért is jöttünk ide. Nagyon sok mindent el kell neked mesélnem.
 – Várj, ez túl sok! Nem értem miért mondod ezt el nekem?
 – Mert bízom benned, és ami a legfontosabb, hogy a te nagyszüleid azért veszítették el az életüket, hogy megakadályozzák a mostani rendszer kialakulását, de sajnos elkapták őket. Tudom, hogy ez így egyszerre nagyon sok, de tudnod kell az igazságot. Minden a koronavírussal kezdődött. Nagyon sok ember megbetegedett, sokan életüket vesztették. Ezért fogott hozzá az orvostudomány a vírus elleni oltások fejlesztésébe. Miután visszaszorultak a halálesetek, még több gyógyszert és oltásokat kezdtek el létrehozni. A betegségek számát így sikeresen lecsökkentették, jelentősen fejlődött az egészségügy. Ezután rögeszmésen a technikát is fejleszteni kezdték. Sorra jelentek meg az új találmányok: robotok, drónok, elektromos eszközök.
 – Várj csak! A nagyszüleim így haltak meg, biztos vagy benne?
 – Igen, ezt onnan tudom, hogy a szüleim benne vannak egy programban, aminek célja a mostani rendszer lerombolása, a nagyszüleid is ennek a programnak a részesei voltak. A szervezet lényege, hogy megakadályozzák a további modern fejlesztéseket, mivel ezzel a hatalom az erejét akarja kiterjeszteni a technikai eszközök segítségével. Valójában a kormány az emberek adóiból finanszírozza a kutatásokat, amiket legtöbb esetben rossz célra használnak, például kamerák, elektromos jeladók beszerzésére. Az anyukám könyvtárosként dolgozott, de fel kellett adnia a munkáját csak a tudományhoz kötődő szakmák maradhattak meg és azok, amelyek a kormánynak dolgoztak. Borzasztó ez a rendszer, segítened kell benne, hogy lebuktassuk őket!
 – Micsoda, segíteni, mégis mit csinálhatnék én?
 – Ne aggódj, együtt csináljuk nagyon nehéz lesz, de muszáj tennünk valamit. Tudom, hogy sokként értek ezek a hírek, de itt egy levél, a nagymamád írta arra az esetre, ha bekövetkezne a haláluk.
 – Jézusom! Nem elég, hogy meg kell emésztenem ezt az egész históriát, még egy levél is vár rám? Én azt hittem, hogy a nagyszüleim átlagos emberek voltak, erre kiderül, hogy a kormány ellen dolgoztak. Nagyon sok ez így egyszerre. Mindegy, add ide ezt a levelet, ennél rosszabb már úgyse lehet!
 – Oké, magadra hagylak, hívj, ha kellenék!

„Drága, Amanda!
 Ha ezt a levelet olvasod, akkor sajnos már nem élünk a nagypapáddal. Sajnálom, hogy sohase meséltünk neked a régi világról, és most valószínűleg tanácstalannak érzed magad, mert a világ, amiben élsz, megváltozott számodra. Nem mesélhettem neked a régi világról, mert mindenhonnan figyeltek bennünket, de most elmondom a történetemet.
 Nagyapáddal a középiskolában ismerkedtünk meg, először csak barátok voltunk, majd egyre közelebb kerültünk egymáshoz, végül összeházasodtunk. Az egyetemen informatikát tanultam nagyapáddal együtt, majd megalakult egy csoport, amely a technológia fejlesztését tűzte ki célul. Mindketten csatlakoztunk a csoporthoz, vonzott minket az új technológia, a világ jobbá tétele, amit hirdetettek. Nagyon naivak és szerelmesek voltunk, ezért rossz döntéseket is hoztunk, amiket már nagyon bánok. Kezdetben minden jó volt, lassan, de biztosan haladtak a fejlesztések, amiket sikerek követtek, s a digitális eszközöknek köszönhetően javult az emberek élete, egyszerűbbé váltak a mindennapok, a régi ismerősökkel is könnyen tudták tartani a kapcsolatot. Azonban ahogyan a kormány látta a sikereinket, egyre nagyobb hasznot akart húzni, felesleges modern eszközök gyártásába kellett kezdenünk. Akkor vált tényleges problémává, amikor kamerákat kellett tennünk néhány házba. Először a vezetés azt mondta csak tesztelik őket, később egyre több helyre kellett kamerát elhelyezni. Hiába fejeztük ki ellenszenvünket a projekt iránt, nem érdekelte őket, megfenyegetek bennünket, a családjainkkal zsaroltak. Mivel két hónapos terhes voltam anyukáddal, nem tehettem mást, engedelmeskednem kellett. Nagyon gyötört a bűntudat, mivel mi kezdtük el fejleszteni a modern technológiát. Ezért több csoportot szerveztünk, hogy megfékezzük és megállítsuk az emberek megfigyelését. Sajnos sok társunkat elkapták, akik megpróbáltak eljutni a Központba, ahol a terveket gyártották. Múlt héten egyik csapatunk sikeresen megszerezte a Központ tervrajzát, ezért oda próbálunk eljutni. Nagyon veszélyes, mivel állandó menekülésben vagyunk nehogy elkapjanak minket. De muszáj tennünk valamit!
 Az a célom, hogy visszanyerhessük a régi emlékeinket, a papíralapú írást, a szerzők és a könyvek visszanyerhessék megérdemelt helyüket a világirodalomban!
 Ezenkívül meg kell fékeznünk a digitális eszközök rossz célra való felhasználását, amiben a te segítségedre is szükségünk lesz!
 Ne aggódj bízhatsz a körülötted lévő emberekben, segíteni fognak!
 Nagyon büszke vagyok rád.
 A te szerető nagymamád, Gréta.”

Amanda nagyon meghatódott a levél olvasása közben, rájött, hogy mindent meg fog tenni amire kérik. Hiszen nem maradhat hiábavaló nagyszüleinek tevékenysége és halála.
 Szerencséjére nagyon sok embert tudhat maga mellett: a szüleit, a legjobb barátnőjét, Emmát, a családját és még megannyi csoportot, akiket még nem ismert. Ezenfelül nagymamája emléke és büszkesége erőt adott, hogy felkészüljön a rá váró kihívásokra.

Bús Anna