A future.world pályázatra érkezett szövegek azt a (felhívásban is középpontba állított) kérdést járták körül: milyen lesz a XXII. században. Hogyan élnek, éreznek, gondolkodnak majd az emberek, vagyis milyen lesz a lehetséges világ. A felhívás másik része a fiataloknak szólt, és arra teremtett lehetőséget, hogy a fikciós próza vagy az esszé keretein belül jelenítsék meg, milyen lesz az élet ötven év múlva, 2072-ben.
 Amellett, hogy a future.world pályázat alapvetően felidézte a sci-fi irodalmi hagyományát, még arra is rávilágított: a jövőről való gondolkodást mennyire meghatározza a jelen technomediális környezete, vagyis az elmúlt ötven év technikai változásainak tudata mit tesz és mit nem tesz elgondolhatóvá. Ebből általánosan két dolog következik a beérkezett pályamunkákra nézve. Az egyik, hogy a beérkezett történetek fele a múltat mint egy szebb és jobb korszakot állítja szembe a lehetséges jövővel, ezért ezeknek az elbeszéléseknek jelentős része „klasszikus” elbeszélés, tehát nyelvileg is a kisepikai formák hagyományába illeszkedik. A másik, hogy számos, már-már esszének nevezhető írás érkezett, amely nem elbeszéli, hanem értékeli a lehetséges jövőt, annak társadalomra, emberekre, környezetre, szokásokra gyakorolt hatását. Mindezen szempontok mellett fontos megjegyezni, hogy a zsűri számos olyan pályamunkát kihagyott a végleges, megjelentetésre szánt válogatásból, amelyek kidolgozott elbeszélésnek minősültek ugyan, azonban cselekményüket egy olyan jövőbe helyezték, amely – a sci-fi műfajára támaszkodva – szinte semmilyen kapcsolatot nem tartott fenn a pályázati kiírásban szereplő szempontokkal, vagyis elveszíti kapcsolatát a jelen nézőpontjával.
 Annak ellenére, hogy szép számban érkeztek szövegek mindkét pályázati altémára, érdekes megfigyelni, hogy a beérkezett írások tetemes része negatív jövőképet tár az olvasók elé. Ahol az elbeszélt történet valamilyen értékmegőrzésre vagy értékteremtésre épül, még ott is nyilvánvaló, hogy az nem a jövőbe vetett várakozásból születik. Az viszont még akkor is örvendetes, ha sok esetben ez is negatív, hogy sok pályamű a szépirodalom jövőbeli helyzetét, kilátásait avatta témává. Kékesi Tamás Mesterséges inkompetencia című, különdíjat érdemlő írása például nemcsak azt mutatja meg, hogyan lehet rövid, csattanóval végződő, nyelvileg is kidolgozott szöveget írni, hanem azt is, hogy miért az olvasás dönt a szerzőség és az irodalmi mű továbbélésének lehetőségéről.
 A fiatalok közül Kardoss Hanga Utópia vagy disztópia? című, inkább esszének nevezhető társadalomrajza azzal érdemelte ki saját kategóriájának legjobb díját, hogy – a műfaji keveredést (tudósítás, tárca, esszé) arányosan ötvözve – kiérlelt és meglehetősen körültekintő pályamunkát küldött. A szöveg zárlatából kitűnik, hogy az írás legfőképp a jelen társadalmi problémáit terjeszti ki vagy ülteti át a jövőre, azonban az egész szövegben érződik egy pozitív jövőképre irányuló törekvés, amely kikülöníti a többi – főként a 2072 kategóriájában született – írás közül.
 Blake Abigale Hé, Algo! című írása látszólag egy rivalizáló testvérpárról szóló történet, amelyben Algo, egy mesterséges intelligencia alakítja beszélgetésüket. Egy nagyon is hétköznapi, emberi szituáció válik „embertelenné”, hiszen a történet éppen azt mutathatja meg, milyen észrevétlenül helyettesíti az emberi beszélgetést egy technikai eszköz.
 Az egyik legszellemesebb történet S. Varga Zoltán Száz évvel később című írása, amely mára már híressé vált kulturális utalásokon keresztül (a Mátrix című film választása, Superman, Bitcoin átírása stb.) kapcsolja össze a virtuális valóságot a jelenbeli problémákkal. Ebben a világban egy egyszerű találkozás is akadályokba ütközik, amit a szöveg nyelvi igényessége és néhol szatirikus csattanói is jeleznek – miközben az emberek közti legalapvetőbb kapcsolatok tragikus veszteségeire utalnak.
 Hasonlóan szellemes, kiemelkedőnek is nevezhető, de témájában klasszikusabbnak számító szöveg Horváth Viktória Szépapám emlékei című novellája. A 2184-re datált történet úgy hozza játékba az emlékőrzés és irodalom kapcsolatát, hogy a „diófa” motívumát, George Orwell híres művét és a költészetet mint hivatást is beemeli egy egyszerű dialógusra épülő történetbe. Az egész párbeszéd és a szöveg zárlatában kiépített reminiszcencia alapja pedig meglehetősen triviális: egy uniformizálás miatt beiktatott kerítéscsere váltja ki a történeti érdeklődést.
 Összességében elmondható, hogy a future.world pályázat nemcsak a szerzőket, de a zsűrit is megmozgatta, hiszen szellemes, igényes szövegeket olvashatott, olyanokat, amelyek szempontgazdagságukkal bizonyították: érdemes irodalmi pályázatokat életre hívni.

Dr. Pataki Viktor

2072 – ötven év múlva

Amanda tizennégy évesen nem tudott semmit a korábbi világról, csupán édesanyja és néhai nagymamája történetein keresztül értesült arról a világról, amelyben a modern technológia még csak kialakulóban volt. Ezt a korszakot, amiben korábban a családja élt Előkornak nevezték, mert ekkor kezdték kifejleszteni a koronavírus ellenszerét. Napjainkra nagyon sokat fejlődött a technológia, amit a szülők, nagyszülők félve, izgatottan, gyanakodva fogadtak. A gyerekeknek azonban természetes volt ez a technikai világ, hisz ők már ebbe születtek. Az idősebb generáció megpróbálta megőrizni régi világ emlékeit, különleges eseményekről készült fényképek, családi fotóalbumok által. Azonban a kormány nem nézte jó szemmel az ilyen jellegű emlékeket; féltek tőle, hogy az emberek szeretnék visszaállítani a korábbi rendszert, ahol nem a technológia irányította az emberek életét, s nem követték őket mindenhová kamerákkal. Ezért sürgető lépéseket tettek, s elkobozták a családok kézzel fogható emlékeit arra hivatkozva, hogy a jelenben kell élni, illetve a jövő felé gondolkodni, nem szabad a múltba visszarévedni. Sokan ellenálltak ennek a rendszernek, védték különleges értékeiket: fotóikat, montázsaikat, naplóikat. Azonban senkit nem kíméltek, elvették az utolsó megmaradt kézzel írt leveleket, tollal írt munkákat. Ha szükségesnek vélték zsarolással, fizikai és lelki terrorral oldották meg a hasonló helyzeteket. Az emberek nem értették miért fosztják meg őket relikviáiktól.
 Amanda az Internatív Modern Gimnáziumba járt, ahol első napján egy robot várta és drónok figyelték az egész iskolát. A robot odament hozzá és így köszöntette:
 – Üdvözöllek, az A0237811 számú robot vagyok, én foglak körbevezetni, elmondani a tantervet, valamint digitális eszközödet szolgálatodra bocsájtani, amelyen az órarended, osztálytársaid, tanáraid nevét találod meg. Kérlek, nézd át az oktatási szabályzatot, és ujjlenyomatoddal, digitális írásoddal fogadd el a meglévő protokollt!
 – Hát… Köszönöm, ez kicsit így sok egyszerre, kedves robot. Hogy hívhatlak, ha szabad megkérdeznem?
 – Ahogy szeretnél, kedves Kemencés Amanda. Én azét vagyok, hogy a diákokat szolgáljam, megkönnyítsem életüket. Az elektronikus büfét az étkező mellett találod, az osztálytermed előtt ujjlenyomat leolvasó segítségével megtalálod a számodra kijelölt ülőhelyet. További szép napot kívánok!
 Amanda tanácstalan volt, az Informatikus Képző Általános Iskolában még nem voltak robotok, eddig kizárólag háztartási robotokkal találkozott. Egyedül érezte magát, de hát nem volt mit tenni elment az osztálytermébe, ahol Kovács Emma mellé került, akivel könnyen megértették egymást.
 – Szia! Kemencés Amanda vagyok – kezdte a bemutatkozást Amanda.
 – Szia! Én meg Kovács Emma vagyok – válaszolt az osztálytársa.
 – Nagyon fura nekem az iskola, ez a sok robot, meg hogy nem ismerek senkit.
 – Igen, nekem is, az órarendünkben is egy csomó ismeretlen tantárgy van tudományos nevekkel. Most komolyan, mi az az IKPH?
 – Micsoda? Még nem néztem az órarendet, de várj megnézem! Információs és Kommunikációs Protokoll Használata. Na jó, fogalmam sincs ez mit jelent, de valamilyen digitális óra lehet.
 – Igen, szerintem is, itt szinte minden abból áll. Nagyon nem szeretem ezt a sok digitális eszközt, már nagyon unalmas. Képzeld, a szüleim mesélték, hogy régen ők még papírra írtak, papíralapú könyveket olvastak, kézzel írtak naplót, könyvtárba jártak.
 – Bezzeg nekünk már csak a Digitális Könyvtár maradt, ahol elektronikusan vehetjük ki a könyveket, és egy csomó könyv tiltólistán van. Elgondolkodtató, hogy mi lehet ennek az oka – álmélkodott Amanda.
 – Milyen jó lehetett! Annyira rossz, hogy nekünk ezeket a dolgokat betiltották, csoda, hogy sportolhatunk és iskolába járhatunk.
 – Igen szerintem is. Örülök, hogy melléd kerültem.
 – Én is örülök neki. Ha van kedved hozzá hétvégén elmehetnénk valamerre.
 – Igen, szívesen.

Emma és Amanda nagyon jó barátok lettek. Emma elhívta barátnőjét egy közös nyaralásra Franciaországba. Amanda nagyon élvezte az odavezető utat és elcsodálkozott a gyönyörű tájon.
 – De hisz ezek igazi fák, nem telepítettek, mint nálunk Magyarországon – mondta Amanda.
 – Igen ez így van. Bevallom azért is hívtalak el Párizsba, hogy nyugodtan tudjunk beszélni, vannak nagyon fontos dolgok, amelyeket muszáj elmondanom neked.
 – Ezt nem nagyon értem, de rendben hallgatlak, bár kezdek kicsit félni.
 – Ne aggódj, bízhatsz bennem! Nagyon sok mindent titkol előlünk a kormány, Amanda. A szüleim születésem óta mesélik a történetet az Előkorról, amiben ők éltek, amikor mi még nem születtünk meg. Igazi fák voltak, nem telepítettek, mint most. De a felsőbb hatalom parancsára le kellett rombolni a környezetett, a fákat erdőtűzzel elégették, ezzel elvették az állatok táplálékát és élőhelyét. Ezért van az, hogy alig látunk emlősöket hazánkban.
 – Jézusom, ez szörnyű, de miért csinálták ezt, a szüleid honnan tudják ezeket?
 – A nagyszüleim a kormánynak dolgoztak, amikor a felsőbb vezetéstől megkapta mindenki a parancsot, hogy digitális rendszerre kell átállni, és sok mindent be kell tiltani. Ők tiltakoztak ez ellen, de nem értek el vele sikert, így a továbbiakban illegálisan tevékenykedtek, megrendezték a halálukat, és azóta próbálják elérni a szüleim segítségével és más csoportok segítségével, hogy visszaállhasson a régi életük. A kormány a hatalom és pénz miatt tesz szörnyű dolgokat. Szerencsére ide Franciaországba nem ér el a kezük, ezért is jöttünk ide. Nagyon sok mindent el kell neked mesélnem.
 – Várj, ez túl sok! Nem értem miért mondod ezt el nekem?
 – Mert bízom benned, és ami a legfontosabb, hogy a te nagyszüleid azért veszítették el az életüket, hogy megakadályozzák a mostani rendszer kialakulását, de sajnos elkapták őket. Tudom, hogy ez így egyszerre nagyon sok, de tudnod kell az igazságot. Minden a koronavírussal kezdődött. Nagyon sok ember megbetegedett, sokan életüket vesztették. Ezért fogott hozzá az orvostudomány a vírus elleni oltások fejlesztésébe. Miután visszaszorultak a halálesetek, még több gyógyszert és oltásokat kezdtek el létrehozni. A betegségek számát így sikeresen lecsökkentették, jelentősen fejlődött az egészségügy. Ezután rögeszmésen a technikát is fejleszteni kezdték. Sorra jelentek meg az új találmányok: robotok, drónok, elektromos eszközök.
 – Várj csak! A nagyszüleim így haltak meg, biztos vagy benne?
 – Igen, ezt onnan tudom, hogy a szüleim benne vannak egy programban, aminek célja a mostani rendszer lerombolása, a nagyszüleid is ennek a programnak a részesei voltak. A szervezet lényege, hogy megakadályozzák a további modern fejlesztéseket, mivel ezzel a hatalom az erejét akarja kiterjeszteni a technikai eszközök segítségével. Valójában a kormány az emberek adóiból finanszírozza a kutatásokat, amiket legtöbb esetben rossz célra használnak, például kamerák, elektromos jeladók beszerzésére. Az anyukám könyvtárosként dolgozott, de fel kellett adnia a munkáját csak a tudományhoz kötődő szakmák maradhattak meg és azok, amelyek a kormánynak dolgoztak. Borzasztó ez a rendszer, segítened kell benne, hogy lebuktassuk őket!
 – Micsoda, segíteni, mégis mit csinálhatnék én?
 – Ne aggódj, együtt csináljuk nagyon nehéz lesz, de muszáj tennünk valamit. Tudom, hogy sokként értek ezek a hírek, de itt egy levél, a nagymamád írta arra az esetre, ha bekövetkezne a haláluk.
 – Jézusom! Nem elég, hogy meg kell emésztenem ezt az egész históriát, még egy levél is vár rám? Én azt hittem, hogy a nagyszüleim átlagos emberek voltak, erre kiderül, hogy a kormány ellen dolgoztak. Nagyon sok ez így egyszerre. Mindegy, add ide ezt a levelet, ennél rosszabb már úgyse lehet!
 – Oké, magadra hagylak, hívj, ha kellenék!

„Drága, Amanda!
 Ha ezt a levelet olvasod, akkor sajnos már nem élünk a nagypapáddal. Sajnálom, hogy sohase meséltünk neked a régi világról, és most valószínűleg tanácstalannak érzed magad, mert a világ, amiben élsz, megváltozott számodra. Nem mesélhettem neked a régi világról, mert mindenhonnan figyeltek bennünket, de most elmondom a történetemet.
 Nagyapáddal a középiskolában ismerkedtünk meg, először csak barátok voltunk, majd egyre közelebb kerültünk egymáshoz, végül összeházasodtunk. Az egyetemen informatikát tanultam nagyapáddal együtt, majd megalakult egy csoport, amely a technológia fejlesztését tűzte ki célul. Mindketten csatlakoztunk a csoporthoz, vonzott minket az új technológia, a világ jobbá tétele, amit hirdetettek. Nagyon naivak és szerelmesek voltunk, ezért rossz döntéseket is hoztunk, amiket már nagyon bánok. Kezdetben minden jó volt, lassan, de biztosan haladtak a fejlesztések, amiket sikerek követtek, s a digitális eszközöknek köszönhetően javult az emberek élete, egyszerűbbé váltak a mindennapok, a régi ismerősökkel is könnyen tudták tartani a kapcsolatot. Azonban ahogyan a kormány látta a sikereinket, egyre nagyobb hasznot akart húzni, felesleges modern eszközök gyártásába kellett kezdenünk. Akkor vált tényleges problémává, amikor kamerákat kellett tennünk néhány házba. Először a vezetés azt mondta csak tesztelik őket, később egyre több helyre kellett kamerát elhelyezni. Hiába fejeztük ki ellenszenvünket a projekt iránt, nem érdekelte őket, megfenyegetek bennünket, a családjainkkal zsaroltak. Mivel két hónapos terhes voltam anyukáddal, nem tehettem mást, engedelmeskednem kellett. Nagyon gyötört a bűntudat, mivel mi kezdtük el fejleszteni a modern technológiát. Ezért több csoportot szerveztünk, hogy megfékezzük és megállítsuk az emberek megfigyelését. Sajnos sok társunkat elkapták, akik megpróbáltak eljutni a Központba, ahol a terveket gyártották. Múlt héten egyik csapatunk sikeresen megszerezte a Központ tervrajzát, ezért oda próbálunk eljutni. Nagyon veszélyes, mivel állandó menekülésben vagyunk nehogy elkapjanak minket. De muszáj tennünk valamit!
 Az a célom, hogy visszanyerhessük a régi emlékeinket, a papíralapú írást, a szerzők és a könyvek visszanyerhessék megérdemelt helyüket a világirodalomban!
 Ezenkívül meg kell fékeznünk a digitális eszközök rossz célra való felhasználását, amiben a te segítségedre is szükségünk lesz!
 Ne aggódj bízhatsz a körülötted lévő emberekben, segíteni fognak!
 Nagyon büszke vagyok rád.
 A te szerető nagymamád, Gréta.”

Amanda nagyon meghatódott a levél olvasása közben, rájött, hogy mindent meg fog tenni amire kérik. Hiszen nem maradhat hiábavaló nagyszüleinek tevékenysége és halála.
 Szerencséjére nagyon sok embert tudhat maga mellett: a szüleit, a legjobb barátnőjét, Emmát, a családját és még megannyi csoportot, akiket még nem ismert. Ezenfelül nagymamája emléke és büszkesége erőt adott, hogy felkészüljön a rá váró kihívásokra.

Bús Anna 

ÚJ KOR SZEMLÉLŐJE
2150. szeptember 1.
FIGYELEM!
Élve keressük Gózon Aníziuszt, a világhíres fegyvergyártót
Jutalomdíj: 2 millió USA dollár
Elérhetőség: Csillagos Technológia Agóra
vagy 2 019 04 15 telefonszám

Hírközlő hologramgyűrűm halkan koppant az ülőgarnitúrámon. Okos kis szerkezet, saját fejlesztésű. A központi hírszerző ügynökség rendszerére csatlakoztattam. A felhívás minden bizonnyal eredményes lesz: percek kérdése, eljönnek értem. A menekülés esélytelen – az idő vasrácsokkal tart fogva. A díszpárnák kényelmét magam mögött hagyva a konyha felé lépkedtem, talpam kellemesen csípte a csempe hűvöse. A beszerelt padlóhűtés a kinti forróság elleni védekezésünket szolgálta.
 Visszaérve gyűrűmből a következő hír sugárzott: ,,Ma dicső véget ér a évtizedes küzdelem. Ne maradjanak le a Figyelők legújabb részéről, melyben élő közvetítésben nézhetik a Végítélet Napját! Az erősebb fél elnyeri méltó jutalmát: ellenfele halálát.”
 Az emlékek hada megrohamozta elmémet. Lelki szemeim előtt felelevenedett Éden – a kontinens, ahol születtem. Valóságos földi Paradicsom, melynek szépségét mintegy százötven évvel ezelőtt jég borította. Antarktisz – így hívták. Allan Maszk, egy rémesen gazdag üzletember vásárolta meg 2104. szeptember 1-én, mely dátum azóta Kontinentális Ünnepnap, s egyben a Béke Ünnepe. A Kiváltságosok lakhelye – ők képzik társadalmunk elit rétegét –, s így anyagilag megengedhetik maguknak, hogy a háború gyötrelmei alól felmentést nyerjenek, és Éden gyümölcseit élvezhessék.
 Tíz éve történt, hogy Amerika bekebelezte cselszövéseivel Európát, Oroszország pedig eközben kiterjesztette hatalmát Ázsia teljes területére, s megkaparintotta Ausztráliát. Afrika az egyetlen hely, amelyre senkinek sincs szüksége: minden lehetséges megélhetési forrást kitermeltek rajta, s habár sűrű a lakossága, társadalmilag elmaradott. Pingponglabda a nagyhatalmak asztalán.
 A két nagyhatalom közötti konfliktus már a múltban is éles volt. Azonban, míg anno kiváltó okot kerestek egy hadüzenethez, ma egy cinikus megjegyzés is elég. „Országunk Tekintélyének orv támadása” – mondták ilyenkor, s törvénybe ütköző gaztettként, személyes támadásként tartották számon, amely hatékony választ követel.
 Újabb emlékképek – hideg laboratóriumok, félresült kisérletek. Egy hibásan programozott, utolsó pillanatban hatástalanított bomba. Félelemmel vegyült izgalom, kielégíthetetlen tudásszomj. Még, még, még. Az első sikeres fegyverek – a jéghideg fém marta sebhelyes tenyerem. A fárasztó munka zöldhasú gyümölcse. Még, még.
 Rövid időn belül mindkét nagyhatalom gózonfegyverekkel harcolt gózonfegyverek ellen. Mindez egyre fűtötte bennem a Teremtés vágyát. Megálmodtam remekművemet, a szerkezetet, mellyel óriásit kaszálhatnék, melyre mindkét vezetőség éhezne: a Nagy Bummot, a világ legkegyetlenebb bombáját, amely egy gombnyomás alatt képes lenne elpusztítani a bolygó háromnegyed részét fél percen belül. Persze, nem beszéltem az azt követő megállíthatatlan radiokatív sugárzásról, merthogy az Éden rendelkezik egy olyan hatalmas védőburokkal, amely ennek a kétszeresét is elbírná – tudom, mert azt is én terveztem.
 Olyan ember vagyok, akinek kíméletlen szenvedélye álmai megvalósítása.
 A Nagy Bummal a kezemben egy kérdés maradt. Melyik nagyhatalom méltó a végső győzelemre? Hónapokon átívelő fáradhatatlan kutatómunka vette kezdetét. Az egymásnak ellentmondó hírek, leellenőrizhetetlen források káoszában lehetetlennek tűnt kibogozni az igazságot. Egyértelművé vált azonban eddigi vakságom.
 Meg kívántam semmisíteni a rémséget, mit két kezemmel alkottam, de a hűlt helyét találtam csupán. Zseninek képzeltem magam, s csak báb voltam a nagyhatalmak zsinórjain, melyek most szorosan nyakam köré tekeredtek.
Többhónapos bujdosás után jöttem rá arra, önmagam elől sose találok menedéket. Visszatértem a házba, mely sosem volt számomra otthon.
 A kulcscsomó csörgése rázott fel emlékeimből. A Nyugalom Fenntartói minden ország házának bejárati kulcsával rendelkeznek – biztonsági okokból, mondják. Tehát könnyű dolguk volt, miután megtudták hollétem. Rögtön észrevettem a kezükben lévő lézeres kínzóeszközt – az ember nem felejti saját keze munkáját.
 Mielőtt még elértek volna, hasogató fájdalmat éreztem, melyet nem a vég közeledte váltott ki. Talán inkább a belém ültetett mikrochip, amely azonnali értesítést adott a testemnek, ha aktiválják halálos gépemet.
 Nem tudom, melyik hatalom kaparintotta meg, nem tudom, mi lesz a bolygónk sorsa, ahogy azt sem tudtam eddig, hogy a halál megváltás is tud lenni.

Barta Cintia

Európa egyik kötelező nyelve a török. Miután a XXI. században Törökország megszerezte a teljes gazdasági hatalmat Európában, és rengeteg török család költözött oda, ennek egyik kötelező velejárója volt a török nyelv bevezetése. Az én férjem szintén török, úgyhogy nem esett nehezemre betartani ezeket a törvényeket. A muzulmán vallásban nincsenek elnyomva manapság a nők, de a többnejűség megmaradt. Mi szerencsére nem vagyunk olyan család, ahol ez szokás.

Menekülök. Sokan üldöznek. A szélsőséges, ma uralkodó ortodox, Csillagfény nevű vallás képviselői vettek üldözőbe, akikre most a templomok vannak bízva.
 Érdekes emberekből és vallásokból jött létre még régen ez a furcsa hit: a muzulmánok, a keresztények és a zsidók tömegei verbuválódtak össze, és ömlesztve élnek együtt. Ez a vallás maradt meg a harmadik világháború után. A világháborút már nem katonákkal vívták, hanem vírusokkal. Ez sokkal jobban megtizedelte az emberiséget.

Én azért futok, nehogy rám találjanak. Tudok teleportálni. Nem tudom, hogyan történt, elfelejtettem. Néha ki is hagy a tehetségem. Ezek az ortodox amerikai szélsőségesek üldözik az ilyen embereket. Lassan kifulladok, de már nem látok kocsikat, akik szirénázva követnének engem.

Jelenleg jó irányba halad az emberiség. Csak a felmelegedést nem sikerült megállítani.
 Tervek már vannak a Mars és a Merkúr bezöldítésére, terraformálására. Ahogy mi tudjuk, nincsen idegen élet a Marson és a Merkúron sem. Már a múlt század ötvenes éveire elfoglaltuk a Holdat és a Marsot. Nem találtunk ott más életformát, viszont a nyomaikat igen. A Marson a Földhöz hasonlító piramisokat fedeztek fel, és egy Szfinxet is. Azt évtizedek óta kutatják, hogy milyen kapcsolat lehetett régen a Föld és a Mars között.

A lakásomba nem mehetek vissza.
 Azt is őrzik. Senkit nem ismerek, aki ilyen lenne, mint én. De tudom hová mehetnék. Még mindig vannak hajléktalanok, akik csoportokba verbuválódva élnek a régi, romos utcákban New Yorkban. A 37. utca környékén is van egy központjuk. Közöttük el lehet vegyülni. Akár évekre is, de remélem, hogy nem ennyire rossz a helyzet.

A jövő még most is mindenkit foglalkoztat. A felmelegedés hatására levegő gyárakat alapítottak.
 Amazóniát még a múlt században elpusztították. Ezért újra kezdtek erdőket telepíteni, már akkor, a múlt század harmincas éveiben.
 Sajnos az élővilág szinte teljesen odalett. Így elkezdték az Antarktiszt is – mivel ott már elolvadt a jég egy része – befásítani, és vadvirágos mezőket telepíteni. Az állatvilág jó része megmaradt, ők rezervátumokban élnek.

A hajléktalanok utcáiban sok a rongyos alak, de ők legalább becsületesnek tűnnek. Sokat kukáznak, míg el nem zavarják őket. Az egyetemes Csillagfény nevű szekta papjai még a legfelsőbb vezetésbe is bejutottak.
 A világ egy részét újjáépítették. Csak az ilyeneket nem tudják hová tenni, amilyen én vagyok. Régen, míg a világháború előtt a kormányoknak dolgoztam. Most már új vezetők vannak. Új hit épült a régi romjain. Csakhogy sajnos a Földön ez a hit szektásodott, a Holdon viszont elég normális vallás lett belőle. Ezért el kell valahogy jutnom a Holdra…

Szerencsére a méheket mesterségesen is elő tudták állítani, ezért ebből nem lett katasztrófa. Viszont sok gondot jelentett Szibériában a rengeteg mennyiségű metán, ami a levegőbe került. Kis híja volt, hogy nem lett ebből tűzvész, de a levegő gyáraknak köszönhetően, amelyek nemcsak levegőt gyártottak, hanem különböző vegyületeket is, elmúlt a veszély.
 A jégsapka visszahúzódott, így Grönlandon szinte közép-európai időjárás uralkodott. A víz pedig ellepte a partszakaszokat, víz alá kerültek a part menti városok éppúgy Európában, mint Amerikában, Ausztráliában. Lebegő városokat telepítettek, és a víz alatt is építkeztek. Japánt majdnem teljesen eltüntették a földrengések. Sajnos egy-két atomerőmű elromlott még a múlt században, de ezeket kupolákkal lezárták, és eltemették a víz alá.
 Magyarországon is több víz lett, megnőtt a Balaton térfogata, a Duna is szélesebb lett, na meg a Tisza is. Ha előfordult még környezetszennyezés a 22. században, az már csak szemetelés formájában történt. A szemetelésért pedig büntetést kellett fizetni, vagy munkával, vagy kreditekkel. A pénz, mint olyan megszűnt létezni, kreditekkel mérik az árucikkeket, a fizetséget stb. A krediteket egy mágneses kártyára gyűjtik.

Ahogy loholok az utcákon, megfigyelek egy kisgyereket, aki kukában turkál. Odalépek mellé, és megkérdem:
 – Hát te? Mit keresel itt? Hol vannak a többiek? A többi hajléktalan?
 – Itt gyülekeznek azok, akiket a kormány tett utcára – mondja egész nyíltan.
 – De a többiek hol vannak?
 – Megmutatom, gyere! – a barna bőrű, indiainak tűnő fiúcska mosolyogva mutatja meg az utat.
 A hajók közt kiépült pallók közt megyünk, mert New York partszakaszát még a nagy árvíz elárasztotta pár évtizede.

Az erdők sűrűsége megnőtt. A mammutfenyők megmaradtak, és sok helyen az öregebb fák is. A világot még mindig politikusok irányítják, de többen közülük tudósokból kerülnek ki. Nemzetállamok is vannak, még nem sikerült a határokat eltörölni. Oroszország határai megnőttek. Amerika államokra hullott. Afrikában szintén sok állam létezik.
 Az embereket a múlt században elkezdték mesterségesen előállított vírusokkal fertőzni. Sok embert letartóztattak ezután, ők azt állították, hogy túl sok az ember a Földön, és a túlnépesedést meg kell akadályozni. Kivégezték őket.

– Vannak köztetek, hogy is mondjam, különleges képességű emberek?
 – Igen – mosolyog ismét –, majd meglátod.
 Meglep a nyíltsága.
 Negyedóra séta után be is értünk egy olyan szektorba, ahol bádog kunyhók sorakoztak egymás mellett. A színes pokrócokkal, függönyökkel eltakart kicsi kalyibák némelyikében fények gyúltak. Máskülönben sok helyen úgy világítottak, hogy a műanyag vizes üveget fejre állítva odakötözték a kis házikó ajtajának a tetejéhez.

Több politikus, államelnök is volt a kivégzettek között.
 Az orvostudomány nagyot lépett előre. Kifejlesztették az úgynevezett test regenerátorból azt a készüléket, amely visszanövesztette az ember által elveszített testrészeket kívül és belül is.
 A különleges gép még újdonság és nagyon-nagyon sok kreditbe kerül. Csak a gazdagok tudják ezt megengedni maguknak.
 Az erdőkben szerencsére nem pusztultak ki az énekesmadarak, csak a fajok fele halt ki.
 Aki akarja azt gépesítik, aki meg nem azt természetesen meggyógyítják a regenerátorral.
 Én magam is nemsokára fogom ezt a gépet használni, miután elvégeztem a megbízásaimat, és megkapom a fizetésemet.
 Az emberek nagy része Európában muzulmán. De nem olyan szigorú a hit, mint régen, a nők már egyenjogúak a férfiakkal. Sikerült teljesen kiirtani azt az elmaradott életszemléletet, ami rájuk volt jellemző.
 Az emberek fele vegetáriánus, és sokan csak az állataik miatt vesznek húst. Az állatok majdnem kipusztultak a múlt század derekán, végül rezervátumokba és nagyobb állatkertbe zárták őket. Ma már csak rezervátumok léteznek, és az emberiség létszáma lecsökkent a felére a múlt században mért adatokhoz képest.

– Bemutatsz a vezetőtöknek? – kérdeztem sietve. Bár sokszor a hátam mögé néztem, végül rájöttem, hogy ide ugyan senki nem követ.
 – Még nem, de holnap igen. Addig feküdj le nyugodtan, itt nem zavar senki. A rendőrök nem szoktak ide jönni. Itt ellehetsz, aztán holnap beszélünk.
 Én ezt követően megnyugodtam, lazán leültem az egyik ágyra.
 – Nagyon fáradt vagyok – mondtam.
 Nálunk most sajnos nincsen ennivaló. Minden nap délben jövünk össze, ki-ki bedobja a közösbe, amit összeszedett a vendéglők mellől, a kukákból… úgyhogy addig már csak vizet ihatsz, az legalább tiszta. A folyóból szoktuk nyerni, és van itt egy forrás is.

Globális problémáink megoldódtak, nincsen éhezés. Afrikában is működik a születésszabályozás.
 Ott volt a legtovább háború, és elsőként mégis náluk lehetett felszámolni.
 Most rend van a Földön és nyugalom. A levegőgyárak közül vagy öt működik Szibériában, mert még szükség van rá. Az általános felmelegedés még sajnos nem ért véget. A víz állása növekszik. Sikerült azonban víz alatti városokat megépíteni. Sokan azt hitték, hogy mára összetalálkozunk idegen lényekkel, földönkívüliekkel. Sajnos – vagy nem sajnos – nem így van. Eddig nem találkoztunk csak a nyomaikkal, amelyeket akár évmilliókkal ezelőtt is hagyhattak.
 Önökre nem gyanakszanak a földiek. Rám sem. Az inváziót megkezdhetik, nincsenek már veszélyes hidegek a Földön.
 Vannak időjárás gyárak is. Így elmúltak az aszályok, folyamatosan egyenletes 25 fok uralkodik a közép európai területeken. Távolabbi helyeken próbálják fenntartani az egyensúlyt. Az emberek nem félnek, nyugalom van. Ha váratlanul törnek a parlamentekre, akkor esélyesek lesznek a győzelemre. A hadászati fejlesztések után a fegyverek mennyiségét a felére redukálták, és tilos egymás nemzetei ellen bevetni. Most már csak külső támadás ellen használhatják az energia fegyvereket.
 A Holdon és a Marson kupolavárosok nyíltak és épültek. Még nem sikerült teljesen elérni azt a légköri szintet, amennyit be tud lélegezni egy ember, de rajta vannak a problémán.
 A kupolavárosok mellett farmok vannak, ahol dolgoznak az emberek. A mai űrruhák már sokkal divatosabbak, elegánsabbak és nem olyan ormótlanok, amilyenek a múlt században voltak.
 A marslakó emberek már több évtizede ott élnek és dolgoznak, s van, aki a fél életét ott tölti. Aztán visszautaznak a földre megpihenni, mikor nyugdíjasok lesznek. A Holdon persze más a helyzet, mert az közelebb van.
 A Holdon a kupolavárosokban nem kell a fél életét ott tölteni az embernek. Ott is vannak farmok, a kupolák alatt. Egy kupolához tízezer ember tartozik. Vannak szórakozóhelyek, szállodák, kórházak és börtönök is, na meg templomok. Hol máshol lehet érezni Isten jelenlétét, mint a Holdon, a csillagok alatt? Kialakult az új szekta, a Csillagösvény szektája, ami ötvözte a régi földi hiteket, a kereszténységet, a muzulmán hitet, és a zsidó hitet is. De ez csak a Holdon működött jól, a Földön nem sikerült nagy népszerűségre szert tennie, Amerikában viszont kötelezővé tették, legalábbis úgy hallottuk, hogy a legtöbb államban bevezették, és diktatúra van.
 A Holdon bányásznak is. A nácik állítólag – régen – elérték a Holdat és letelepedtek ott. Hát, ez nem igaz. Talán egy másik valóságban, vagy dimenzióban.
 Sok városban szinte égig szökkenő felhőkarcolók épültek. A közlekedés most már légi folyosón is lehetséges, teher- és emberszállító nagy drónok száguldoznak az utcák tetején.
 Vannak taxik is, régimódi sárga autók járnak az utcákon és az utcák felett. Sok iroda van az emeleteken, akik légi irányítást végeznek. Persze a földön is van forgalom, autópályák, mozgó járdák szövik át-meg át a város alaprajzát.
 Az üzletközpontok mellett kis üzletek is vannak, mint régen. A reklámok az épületeken mindenütt ott vannak, éjszaka a legszebbek. A munkahelyeken csak három, illetve négy napos munkahetet tartanak, sok munkát robotok végeznek.
 Az oktatás is megváltozott: sok helyütt heti öt napot kell tanulni, de lehet otthonról is. Aki a régimódi iskolát választaná, annak is van lehetősége így okosodni, vannak iskolák, egyetemek.
 A bölcsődékben és az óvodákban nincsenek robotok, az iskolákban viszont már oktathatnak.
 Vannak még könyvtárak, léteznek régi papír formájúak is, valamint CD, DVD, illetve kristály könyvtár is. Utóbbi felváltotta a papírt, mely már ritkaságszámba ment.

Másnap új nap lesz. Gondoltam magamban. Végre nyugodt helyen vagyok. Majd holnap meggondolom, hogyan tovább. Ha itt is vannak különleges emberek, akiket kivetett a társadalom, akkor megtaláljuk egymást. Új erő lesz belőlünk. Talán még a kormányt is megdönthetjük.

A falusi élet nagyon jól működik. Mivel a háziállatokat már nem használják fel húsuk miatt annyira gyakran, ezért sok helyről eltűntek, csak a természetben találhatók meg.
 Bizony, a mezőkön szabadon legelésznek a tehenek, a malacok, a kecskék és a többi állatka. Vannak persze macskák és kutyák, ezeknek ugyanolyan szerepük van, mint a múlt században. A városban is lehet állatot tartani egyébként, de csak külön engedéllyel.
 Kóbor kutyák már nem léteztek, mivel szigorú, és be is tartott szabályok születtek ebben a korban.
 Béta 32-nek jelentem, tudósításomnak ezzel vége! Találkozunk az invázió előtt!

Szőke Anikó