Johann magához szorította a neo-plastic zacskót, és lágyan kidomborította a pisztoly formáját. Az árnyékban közlekedett, sötét gondolatai minden alkalommal visszakanyarodtak a fő problémához: élni rabságban, vagy halni szabadon.
 Gyűlölte nagyapját annak az átkozott adásvételi szerződésnek az aláírásáért, amellyel adósságba döntötte családját. Johann az utolsó banki elszámolás elolvasásakor döntött a gyilkosság-öngyilkosság mellett. Anno azt ígérték nagyapjának, „hamar törlesztheti a kölcsönt, végtére is ez olyan csekély ár álmai házáért”. Csakhogy röviddel a negyedik világháború kitörése után bevezették a GH-t, Generációs Hitelhálózatot, amely egyesítette egy személy tartozásait, és átörökíthetővé tette. A nagyapa háza hiába semmisült meg egy eltévedt antianyag-gránátnak köszönhetően, attól a tartozás átszállt Johann apjára és utána Johannra.
 – Mi a helyzet, cimbora? – kérdezte Klaus az újjáépített berlini fal mellől. Az eső ütemet vert széleskarimájú, rózsaszín kalapján, miközben ő vaskos füstpamacsokat fújt ki alóla.
 – Megszereztem. Nem volt olcsó, de ezután úgysem számít, nem igaz?
 Klaus némán bólintott, és elkent arcán egy félmosolyt. Johann kedvelte őt őszintesége és diszkréciója miatt. Bármit megbeszélhetett vele, mert tudta, ennél a stricinél nem talál diszkrétebb embert.
 – Biztos, hogy készen állsz rá? – kérdezte Klaus, és újabb füstjelet adott. – Úgy értem, manapság már a halál sem végleges. A nagybetűs Halál már a múlté, hiszen nem engednek meghalni, míg nem fizetsz vissza mindent.
 – Arra van ez, nemde? – Johann előhúzta a pisztolyt, és most először látta szélesen mosolyogni Klaust a kollagénen hizlalt, neonkék ajkával.
 – Egy Meisterschaft HC-301. Nem láttam ilyet, mióta ezt a kicsikét ismét felhúzták itt mögöttem. Mennyibe fájt?
 – Sokba, de most minden pénzt megér. Állítólag olyan károsodást okoz a testben, amelyet nem lehet visszafordítani, és annyira roncsolja a tudatot, hogy nem fogják tudni áttenni valami replikába.
 – Nem csak állítólag – fűzte hozzá Klaus. – Hiányozni fogsz, cimbora.
 Kezet nyújtott, majd magához rántotta Johannt. Szorosan megölelte, és kék csókot nyomott a férfi arcára. Johann nyugodtan vált el barátjától, mert tudta, a futtatás igazán jó üzlet, és hamarosan kiemelheti Klaust a rabságból. Neki talán sikerülhet, amire mindenki vágyott.
 Berlin utcái szokatlanul kihaltnak tűntek a neonreklámok fényében. Pirosba, zöldbe öltözött éttermek, butikok sorakoztak mindkét oldalon, és a Jacques’ Palace magához csábította Johannt. A férfi leült a pulthoz, és Jacques vékony arcába mosolygott. Úgy érezte, ha ez az utolsó vacsorája, meg kell adnia a módját: hamburgert rendelt igazi marhából készült húspogácsával, amilyet még sosem kóstolt.
 – Lassabban, kölyök – kezdte Jacques –, legalább élvezd ki az ízét!
 Johann lassabban rágta meg a második falatot, és beismerte, vannak még csodák ebben a hideg pöcegödörben, amelyet életnek hívnak. A marha pikáns íze nem veszett el a ketchup és mustár ölelésében. A természetes paradicsom, saláta és uborka magukban is nyáltermelődést váltottak ki Johann szájában, az együttes ízorgia pedig erekciót okozott nála.
 – Isteni – jegyezte meg lángoló arccal. – Azok a tubusban kapható kaják sehol sincsenek ehhez képest.
 – Minden rendben, fiam?
 Johann meglepődött, majd nyelt egyet. Jacques mindig a veséjébe látott, amolyan pótapa szerepet töltött be nála igazi apja halála után. Naturalista módon magyarázta el az akkor tíz éves fiúnak, hogy apja öngyilkossága rövidtávon jól működik, de ezzel nem oldja meg a problémát. Amikor folyóba vetette magát, majd felfúvódott, súlyosan roncsolódott testét partra most a víz, már nem tudták áttölteni tudatát egy replikába, így a család adósságának megfizetését teljes mértékben Johannra ruházta. Gyávának nevezte a férfit, és a fiúnak el kellett fogadnia, igaza van.
 Johannak nem kellett senkiért sem aggódnia, hiszen nem nősült meg, és nem voltak gyerekei. Alkalmi kapcsolatokat tartott fenn Klaudia óta, akiről nem hallott közel öt éve. A lány orvos akart lenni, és a hivatást választotta a férfival szemben.
 – Persze, miért ne lenne?
 – Mert amit most eszel, rohadt drága, kölyök. Nincs még elég tartozásod?
 Hogyne lett volna! Pontosan tudta a banki kimutatásból, hol tart jelenleg. Nagyapja megvette azt a drága házat, majd bejött a törvény, miszerint a tartozás végighömpölyöghet az egész családfán. A növekvő energiaválság és élelmiszer utánpótlási problémák drágává tették az életet, és a világszinten összeomlott pénzügyi rendszer hamvaiból valami új förmedvény kelt életre, a GH. A pénz a szó legszorosabb értelmében megszűnt, helyette felállt a kredit-rendszer. Mindenki gyűjtötte a krediteket, amelyeket később fizethetett vissza, és ezzel lassacskán megszűnt a magántulajdon, és kialakult a Hitel Lordok rendje. A Hitel Lordok – korábbi politikusok, bankárok, pénzügyi cápák – képezték a társadalom elitjét, akik annyi pénzzel rendelkeztek, hogy bele is fulladhattak volna. A saját tőkéjükből hasítottak le részeket a kredit-rendszer számára, vagyis az ember az ő vagyonukból vásárolhatott, és ezzel kiszolgáltatta magát számukra. A gazdagok és szegények közötti szakadék tovább szélesedett. Egyetlen étkezés is kreditekbe került, amelyeket az adott személy Hitel Lordja finanszírozott, így növelve a tartozást, míg végül nem csak az ember tulajdona, hanem ő maga is a Lordé lett.
 Johann sosem lehetett a maga ura, élete minden percében más emberé volt. Mint mindenki, ő is arról álmodott, annyit keres majd, hogy kiegyenlítheti tartozásait, és idővel Lorddá válhat.
 – Egyszer megengedhetem magamnak, nem?
 Jacques szúrósan bámult rá, majd felkiáltott:
 – Záróra!
 Johann összerezdült hangjától, a vendégek pedig távoztak. Amikor kiürült a hely, Jacques megnyomta a pult alatti gombot, mire flexibilis fal ereszkedett a bejárat elé, és a zárak automatikusan kattantak.
 – Ki vele, most azonnal! – Közelebb rántotta Johannt a ruhájánál fogva, és tekintetét az övébe fúrta. – Tudod, miről beszélek!
 Szabad kezével Johann belső zsebébe túrt, és elvette a neo-plastic zacskót. Előhúzta belőle a fegyvert minden tiltakozás ellenére, majd rámeredt. Némasága hideg fuvallatként borult a teremre.
 – Mi a fenére készülsz? – szólalt meg végül. – Meg akarod ölni magad? Olyan gyáva akarsz lenni, mint az apád?
 – Nem, én hős leszek! Érted? Hős!
 – A halál nem kiút, tudod jól! Nézz csak rám!
 Jacques meghalt három évvel korábban, valamennyivel azelőtt, hogy visszafizette volna utolsó kreditjeit. Lordja számlájára kapott újabb, fiatalabb testet, majd integrálták belé tudatát. Sosem derült ki, a Lord megbízásából történt-e a gázolás, de mindenki gyanította. Jacques új teste többe került, mint fennmaradt tartozása, a Lord mégis visszahozatta, és ezzel újabb évtizedekre láncolta magához.
 – Nem csak magamat akarom megölni, hanem Moretti Lordot is – mondta Johann sóhajtásnyi szünetet követően.   – Felszabadítok mindenkit, téged is. Ha ő meghal, nincs kinek tartozni, nincs több rabság. Alig egy óra múlva találkozom vele. Azt hiszi, odamegyek nyafogni, és visszautasít, de nem lesz ilyen egyszerű.
 Jacques felemelte fejét, és próbálta eldönteni, van-e esélye a férfinak. Lenyelte büszkeségét, és visszaadta a fegyvert. Később sem értette, azért tette-e, mert nem tarthatta volna vissza Johannt, vagy áhított szabadsága iránti önzése motiválta.
 – Vendégem vagy egy sörre, amivel leöblítheted a hamburgert. – Óvatosan egymásra mosolyogtak, majd többet nem szóltak.
 Johann élete legjobb és egyben utolsó vacsorája után Moretti Lord mennyeket ostromló palotájához sétált. Gondolatban elbúcsúzott máris hiányolt ismerőseitől.
 Beállt a krediteseknek fenntartott felvonó előtti sorba, és húsz percet várt a szitáló esőben. Két kreditjébe került, amiért a Lordnak időt kellett áldoznia rá. A múlt hónapban kézfejébe épített új implantátummal jóváhagyta az árat, és elindult felfelé. Kezét a kabátja alá rejtett Meisterschaftra csúsztatta. Már nem fordulhatott vissza.
 Az ajtó feltárta előtte a kupolás irodát, amelybe belefért volna Johann tizenhárom négyzetméteres lakása az azt magában foglaló társasházzal együtt. Huszonkét méteres, egyben faragott márványoszlopok sorakoztak a falaknál, oldalukon arany spirálok futottak végig. Fényesre polírozott háromszor háromméteres lapok terültek el a férfi lába alatt. Ahogy tekintete átsiklott a túloldalra, megpillantotta a két testőr között ülő Lordot.
 Johann mély levegőt vett, és megindult lassú léptekkel. Nyikorgó talpával visszhangot vert a teremben, a Lord mégis rezzenéstelen arccal tűrte hatméteres faragott íróasztala mögül.
 – A vizes cipő okozta nyomokat feltörlik a takarító-botok, és ezt nem fogom felszámítani – mondta negédesen Moretti, és Johann akaratlanul is Éva és a kígyó metaforájára gondolt. – Miben segíthetek, Herr… Frank? – kérdezte, miután megnézte a vagyonát tovább hizlaló hosszú névsort.
 – Szeretnék beszélni a hátralévő tartozásomról… – fogott mondandójába Johann, és felvázolta családjuk helyzetét nagyapja döntésétől egészen máig, miszerint egyedüli leszármazottként kell törlesztenie. Valójában az időt húzta, hogy erőt merítsen tettéhez.
 – Herr Frank, ha gondot jelent a kreditek kiegyenlítése, kereshetünk valami alkuképes megoldást, mint a replika testek használata. Hajlandó leszek finanszírozni Önnek egy új testet, és áttölthetjük tudatát, ezzel biztosítva a hosszabb futamidőt, de figyelmeztetnem kell, ezek költsége hozzáíródik jelenlegi tartozásához.
 Nem elégedett meg a mostani helyzettel, a Lord további évtizedekre kötelezné el Johannt. A döntés megszületett, a fegyver elsülésének kritikus pillanata megállíthatatlanul közeledett. A férfi testében áramló adrenalin villámgyors mozdulattal vitte Johann kezét a belsőzsebbe, ujjait szoros kötegként fonta a markolatra, és a célkereszt hamar rámeredt Morettire. Az ujj mozdult a ravaszon, és a kicsapó lövedék méteres fénycsóvát húzott maga után át a Lord mellkasán, keresztül a mögötte álló üvegfalon.
 Johannak le kellett lőnie a baloldali testőrt, mielőtt az akcióba lendült volna. Tökéletes találatot vitt be, ahogy a másik férfi is Johann hasába, és földre küldte őt. Hamarosan csak az üvegfalon keletkezett lyuk fütyülése hallatszott, amin az épület magasabb nyomású levegője távozott.
 Johann megpillantott egy földön heverő cédulát, generikus papírt, a fegyver vásárlás nyugtáját. Mosolyt csalt arcára az irónia, hogy Morettivel önnön fegyvere végzett a saját tulajdona által.
 – Eldobni! – üvöltötte a testőr, mire Johann fejbe lőtte magát.
 Jótékony sötétség borult a férfira, de szempillantás alatt elillant. Johann fehér szobában találta magát, neki háttal fehér köpenyes nőt vett észre.
 – Hol vagyok? Hol vagyok?!
 – Nyugodj meg, Johann – fordult meg Klaudia, aki sosem látott még meglepettebb arcot, pedig amikor új testben ébred valaki a halálát követően, arra nincsenek szavak.
 Az ajtó kinyílt, és belépett Moretti. Mosolyogni kezdett Johann elborzadt arca láttán, és elgondolkodott, elárulja-e neki, hogy Dr. Klaudia Hoffmann csak az általa biztosított krediteknek köszönheti doktori címét. Hogy a Johannba ültetett újgenerációs tranzakciós chip letölti az ember tudatát, azt folyamatosan frissíti a legújabb élményekkel, és ezzel lehetővé teszi a bármikori replikálást. Hogy ő mennyire nyomon követi kreditjeit, mint amiken Johann fegyvert vásárolt. Hogy testőrei ellenezték a lift fegyverellenőrző rendszerének kikapcsolását, de Moretti a hosszútávú befektetést látta, nem a kockázatot.
 – Herr Frank – kezdte az ágy mellé lépve –, Ön megtámadott engem, ezért feljelentést tettem a hatóságoknál. Szerencséjére azért van szívem, így rendelkezésére bocsátottam egy ügyvédet is, aki drága díj mellett ugyan, de elérte, hogy óvadék ellenében ejtsék a vádakat, amelyet szintén én finanszíroztam. Sérüléseink miatt új testbe helyeztek minket, amelyek megtérítésére elegendő kreditet bocsátottam a rendelkezésére. Ennek fényében szeretném tájékoztatni, hogy a felgyülemlett tartozása miatt további száznyolcvanhárom évig és két hónapig köti hozzám a szerződése. A közben felmerülő költségeket megbeszéljük, amint jobban érzi magát.

R. Harbinger