Az író gyors, izgatott léptekkel sietett fel a hosszú, meredek lépcsősoron. Már vagy három perce kaptatott felfelé, ám még legalább ugyanennyi volt hátra, hogy elérje a Kiadó Vállalat épületét. A monstrum – egy szürke betonkocka – úgy magasodott előtte, mint az irodalom erődje, a kultúrát óvó gigászi bunker. Homlokzatán felirat: „Mindenünk a könyv”. Az író – eltörpülve az emberméretű betűkhöz képest – zakóját idegesen begombolta, haját hátrasimította, majd dossziéját még erősebben hóna alá szorítva folytatta a menetelést.
 A hatalmas, fotocellás ajtók hangtalanul nyíltak ki, ahogy felért. Az író előbb fejét dugta be az épület határát jelző barna márványpadló fölé. Bekémlelt jobbra, majd balra is, és mivel sem őrt, sem pedig portást nem látott odabent, óvatosan átlépte a küszöböt. Az ajtók becsukódtak mögötte, s ő csak állt pár pillanatig, tanácstalanul a kihalt előcsarnokban. Az egyetlen dolog, ami elütött a helyiség márvány burkolatától, egy masszív, jó embermagasságú, fekete oszlop volt a csarnok közepén. Műanyagból készült, valamilyen szerkezet lehetett, így hát az író arrafelé vette az irányt. Kopogó léptei sokszoros visszhangot vertek, mire odaért.
 Az oszlopon mindössze egy gombot látott, felette ez állt: „Sorszámkiadó”. Megnyomta hát, és gyorsan el is vette a kis nyílásból zizegve előbukkanó cetlit. Ő volt a hatezer-háromszáznyolcvanötödik. Hogy egész pontosan miben érte el ezt a helyezést, nem derült ki, viszont szinte azonnal egy gong hangja töltötte be az előcsarnokot. Az író ijedten nézett körül, s vett észre tőle balra egy éppen akkor nyíló liftajtót, mely fölött az ő száma villogott. Odasietett, beszállt, és meg sem állt a huszonharmadik emeletig.
 Egy üres folyosón találta magát. A plafonról lelógó, világító nyíl – melyben sorszáma pulzált – jelezte, merre vegye az irányt. Végigloholt a kijelölt útvonalon, majd megtorpant egy teljesen átlagos ajtó előtt. Nem volt rajta névtábla, csak az ő száma látszott mellette egy kijelzőn. Félénken bekopogott, majd kisvártatva lenyomta a kilincset.
 Egy szék, egy asztal, utóbbi mögött pedig egy nagy, fekete kocka fogadta. Sehol egy ember, sehol egy másik ajtó, csak a fehér falak.
 – Foglaljon helyet! – zúgta a kocka.
 Az író zavarában engedelmeskedett, bár nem tudta mire vélni a dolgot.
 – Üdvözlöm! Z-10584 vagyok, a Kiadó Vállalat mesterséges intelligencia alapú munkatársa. Én fogom elbírálni az ügyét. Szólítson nyugodtan Z-nek!
 – Jó… jó napot kívánok… – fogott bele zavartan az író, de megelőzték.
 – Prediktív algoritmusaim az ön pulzusa és arckifejezése alapján 91%-os biztonsággal megállapították, hogy kéziratot hozott. Kérem, helyezze a lapokat a szkennerbe!
 Az író dossziéját kibontva engedelmeskedett, mire az asztalba süllyesztett olvasó elnyelte a papírköteget. Rövid zörgés hallatszott, majd a fekete kockából furcsa, búgó hang jött perceken át.
 – Elutasítva! – szólt végül a gép.
 – De… De hát el se olvasták! – méltatlankodott az író. – Ez a regény életem fő műve!
 – Sajnálom – zúgta a masina –, de épp most olvastam el. Lingvisztikai modulom a legfrissebb verziójú. 96%-ban biztos, hogy az ön regénye elavult. Például: „A tikkasztó hőség vaskos ujjai alatt úgy zizegtek a fonnyadt levelek, akár egy ódon, megsárgult könyv lapjai.” Ezt a vevők 58%-a nem érti, mert csak e-bookot használnak. Aztán: „Poros, szegénységtől mocskos utcákon ballagott, míg el nem érte a Puerto Negro-i városházát.” Ez a leírás sértő, bizonyos etnikumokra nézve diszkriminatív kifejezést tartalmaz, valamint szociálisan prejudikáló az alsóbb társadalmi rétegek számára. Továbbá az egész leírás felesleges. A modern, elektronikus könyvek beágyazott linkeket tartalmaznak, melyek az aktuális utcanézetre mutatnak. Aztán: „Verejtékben fürdő homlokát a tengerpart homokja itatta fel, miközben apránként, fokról fokra az élet is elpárolgott belőle.” Ez redundancia. Az „apránként” kifejezés tökéletes a mondanivaló kifejezésére, a „fokról fokra” csak 4,5% többlet információt tartalmaz. Kívánja, hogy folytassam az indoklást?
 – Nem szükséges – felelte az író letörten. – Én csak a kéziratomat kérem vissza, és már itt sem vagyok.
 – Sajnálom! Környezetvédelmi irányelveinknek megfelelően a haszontalannak ítélt művek újrahasznosításra kerülnek. Viszontlátásra!
 Azzal a daráló felpörgött, és keskeny, fehér csíkok formájában az asztal alatti vödörbe köpte a regényt.

Kékesi Tamás