Mi dolgunk nekünk a XXI. század elején Boccaccióval? Mi már nem hiszünk abban, hogy a szép, rendezett élet, a sok nevetés, a harmónia megvéd minket a járványtól – erről egyébként nemcsak a középkor és reneszánsz határán álló szerző, hanem a kor orvostudománya is meg volt győződve. Mi már nem zárjuk ki az irodalmi ábrázolásból a groteszket, a bizarrt, a félelmetest, és talán kicsit merevnek és iskolásnak tartjuk a napi tíz novella precíz kiporciózását. Talán már egyikünk sem olyan elegáns és mértéktartó, mint a nemesi származású reneszánsz „villalakók”, akik kifinomult távolságtartással mosolyogtak a „plebsz” csetlés-botlásain, ügyes-bajos dolgain. Mi már mások vagyunk – persze. De talán mi is hiszünk abban, hogy a jó történetek nemcsak megnevettetnek, nemcsak szembenézésre kényszerítenek, hanem meg is gyógyítanak valamiképpen.
 Természetesen nemcsak az ízlésünk változott meg, hanem az érdeklődésünk is. Az Újbudai Dekameron szövegeit olvasva egészen elgondolkodtató, hogy milyen sok pályázat tematizálja az öregséget és a digitális forradalmat. Németh Ádám szellemes, finom Digitális dekameronja már-már az esszé határait súrolja, Kiss Ferenc Roboccacciója egy, a robotok szerelmi életéről szóló, ötletes Dekameron-paródia. Sári Edina Bepasizás 2.0-ja a fiatalok virtuális és az idősebbek hús-vér szerelmi életét állítja szembe, Kasza Kriszta pedig egy egészen bizarr távszerelem történetét meséli el.
 A virtuális „forradalom” mint korunk „pestise” a klasszikus, boccacciói alaphelyzetet feldolgozó írásokban is megjelenik (Faludi Zsolt: Az ön cégének neve). A legtöbb szerző hű marad a boccacciói alapszituációkhoz, csattanóval záruló, félreértéseken alapuló, XX-XXI. században játszódó (vagyis oda átemelt) megcsalás-történetet mesél el. Hiszen a mi szerelmi anekdotáink majdnem mind olyan régiek, mint a legendáink vagy a népmeséink – már maga a nagy Boccaccio is sokat merített az arab, perzsa, antik, középkori mesegyűjteményekből.
 A klasszikus szerelmi anekdotához áll közel (a regényes nevű) Lovag Anatole Hongroise ügyesen megírt A tévedés? című elbeszélése, Mátyás Imre László A Purdey-puska című szellemes története, Szabó Veronika Három kopogás című, realistán induló novellája. Szilasi Katalin elbeszélésnek alapötletét talán még a nagy Boccaccio is megirigyelte volna. Ha a reneszánsz íróktól idegen is volt a szentimentalizmus, ez néhány mai tanítványáról nem mondható el. G. H. Sára szép erkölcsi példázatot formál egy klasszikus megcsalás-történetből, Pruzsinszky Sándor pedig egy szecessziós hangulatú, krúdys történetet kerekít egy megrázó művészsors köré. A megcsalás-történetek igen sajátos változata András K. Zoltán elbeszélése (Monogámiában poligámia).
 Néhány érdekes írást nem nevezhetünk klasszikus novellának. Trenka Sziszi egy nemzedéki útkeresés történetébe avat be minket, Bojár Cassino szellemes és mulatságos prózaverse, a Pajzán próbálkozás pedig mintha egy rokokó udvarlóköltemény kiforgatása lenne. Józsa Ferencné Trófeákját nehéz lenne elintézni egy dicsérő jelzővel. Felvethető, ezt a nagyszerű alapötletet (Mennyország, mint Kisfőnökökkel teli bürokratikus apparátus) nem is lehet kidolgozni egy pár oldalas novellában. A szerzőt arra biztatnánk, vágjon bele egy nagyobb lélegzetű műbe.
 És most a legjobbak! A csattanóra kihegyezett, félreértéseken alapuló szerelmi történetek közül a legkiemelkedőbb Radmila Markovity A sürgősségi osztályon című elbeszélése. A gátlástalan nénike, aki megtáncoltatja az önhitt, fiatal orvosokat, akik csak zavartan feszengenek a néni szövegeit hallgatva, fergeteges! A gátlástalan önkifejezés, a „szólás” néha a meztelen testnél is csábítóbb lehet. Nem ilyen felszabadítóan vidám, de nyelvileg annál kidolgozottabb Lovass Adél Fikakirály című elbeszélése. Ez a keserű hangulatú, a szexualitás, a testiség abszurd oldalát bemutató novella – a másik győzteséhez hasonlóan – megérdemelne egy jobb címet. Úgy hiszem, Lovass elbeszélését ma bármelyik magyar irodalmi lap örömmel közölné.
 A pályázatra érkezett szövegek közül kettő (bár semmiképp sem nevezhető novellának) külön dicséretet érdemel. Baumann Csilla címadása (Kalandozásaim a sürgősségi osztályon) tökéletes, hisz már a mű címében elárulja, nem novellát, hanem szociografikus hitelességű, remek tárcát olvashatunk. Kovács Barna Bálint műfajilag nehezebben besorolható írása (Önmegvalósulás) a szatíra és a politikai pamflet határán mozog. Eredeti, mélyen átgondolt, szellemes, nyelvileg is igényes, de szerzője nem emberi sorsokat, hanem ügyesen karikírozott társadalmi problémákat állít előtérbe.

Bánki Éva
zsúrielnök