Zsófi hosszú, jelentőségteljes pillantást vetett Ákosra, miután a kiürült borospoharat az asztalra tette. Negyedik randevú – gondolta a lány kissé mámorosan. A múltkori szenvedélyes csókolózás búcsúzáskor feltüzelte a vágyát, remélte, ma már tovább lépnek. A fiú mintha olvasott volna a gondolataiban, megszólalt:
 – Itt lakom a közelben, esetleg…?
 – Igen – mondta Zsófi meg sem várva a kérdés végét.
 A lánynak vissza kellett fognia magát, le ne teperje a félénk fiút, miután beléptek a lakásba. Ákos hellyel kínálta a lányt, és kiment a konyhába. Egy üveg borral tért vissza.
 – Nem volt kedvem poharakat keresni, Cicám – mondta. Zsófi furcsállta ezt a megnyilvánulást, mivel a fiú eddig nagyon udvarias, gáláns volt, és sosem hívta Cicámnak. Ákos átvette az irányítást, hasonló stílusban folytatta:
 – Vedd le a kardigánod, látni akarom az egész dekoltázsodat! A cipőt is dobd le, úgy könnyebb lesz átfonnod a lábaiddal!
 Zsófi felemásan érezte magát: egyfelől nem ilyennek ismerte eddig Ákost, másfelől becsípett állapotában nagyon is izgatta a helyzet. A fiú kiment a konyhába egy újabb üveg borért. Pár korty után csókolózni kezdtek, és a hálószoba felé vették az irányt. Ákos kézen fogva vezette be a lányt, gyengéden vette le a ruháit. A szeretkezés lassú és érzelmes volt, Zsófi nem is értette, hogy tud valaki egyszerre ilyen macsós és figyelmes lenni.
 Másnap reggel a lány még félálomban kopogást hallott.
 – Azt hittem egyedül élsz – nézett kérdőn Ákosra. Az ajtó kinyílt, és a fiú szakasztott mása állt az ajtóban, kezében egy tálcán három csésze kávéval és néhány szendviccsel.
 – Nem véletlenül hoztam szendvicseket! – Kacsintott a „macsó Ákos” a párra, és beugrott hozzájuk az ágyba.

Kerekesné Tóth Boglárka