HUGO („A”)
Hugo teljesen kipihenten nyitotta ki szemét, majd ezt követően egy pillanat alatt a hálószoba ablakának üvegszerkezete megváltoztatta polaritását, és beengedte a reggeli nap melegítő fényét. Kezdetben csak a teljesen sík üvegszerű padlót érte a napsugár, majd másodpercről másodpercre egyre feljebb kúszott a fénynyaláb egészen addig amíg elérte az ágy lábait, majd a selyemtakarót, végül Hugo nyújtózkodó alakját.
 Mezítláb lépett be a nappali légterébe a fiatal férfi. A padló hőmérséklete teljesen megegyezett saját testének hőfokával. Egy halk csengőszó jelezte Hugonak, hogy a reggeli kávéja elkészült. Kezébe vette a forró bögrét és odaballagott az ablak elé. Nem is ablaknak lehet nevezni a nappali nyílászáróját, hanem inkább üvegfalnak. Hiszen padlótól mennyezetig, a nappali teljes szélességében az Alpok hófödte hegyei tárultak Hugo szemei elé. Imádta az új házának minden centiméterét. Egyszerűen nem tudott betelni a látvánnyal, hogy itt issza a világ legfinomabb kávéját a világ legszebb helyén, és 100 km-es közelségben nincs rajta kívül egyetlen teremtett lélek sem.
 Miután a kávéfoltos bögréjét berakta a tisztítógépbe, már ki is vehette a reggelijét a sütőből. Legalábbis ő így hívta. Valójában egy olyan szerkezet volt, ami bármit elkészített amire éppen vágyott. Tegnap vacsorára például egy kehely vanília fagyival lepte meg a sütő. Pont ahogyan szerette. Sok csokoládéöntettel és három darab rumos meggyel a tejszínhab tetején.
 Ma reggel sem volt éhes, de azért elfogyasztotta a kikészített ételt.
 A délelőttöt magányosan töltötte el a házban. Legfeljebb csak vacsorára szokott vendéget hívni, vagy éjszakára. Szeretett egyedül lenni, magányosan nekikészülni a napnak. Teljesen meztelenül állni a tükör előtt, nézni a tökéletes alakját és azon gondolkodni milyen ruha illene a mai naphoz. Sportos vagy inkább elegáns zakóban érezné jobban magát. Végül egy kasmír pulóvert választott, ami egyszerűen csak ott termett az üres gardróbszekrény vállfáján, alatta szépen összehajtogatva egy frissen mosott, vasalt zokni, alsónemű, nadrág és ing.
 Az ergonomikus kanapén lazulva, könnyedén tudta a szemével irányítani az arca elé kivetített holoképet. Éppen a mai délutáni programját választotta ki.
 – Ejtőernyő unalmas, Holdutazás uncsi, szörfözés a tengerparton fárasztó… – mormogta, miközben végigpörgette szemével a jobbnál jobb lehetőségeket.
 Míg megakadt a szeme egy furcsa kinézetű járművön. A mostani autókkal szemben, teljesen laposnak és színesnek hatott. A mellékelt videót megnézve pedig durrogott, csattogott és még lángolt is.
 Tökéletes választás lesz, ahogy egy akaratlagos pislogásból leadta a rendelést, már úton is volt érte egy magán helikopter. Szerencsére a hosszú utat a versenypályáig mesterséges álomban fogja tölteni, ahol az autóversenyzésről lesz szó. Így mikor magához fog térni, már bent fog ülni az autó kagylóülésében, és tudni fogja mi a dolga.
 Ahogyan azt az álmában látta tövig nyomta a gázt és az autó füstölgő hátsó kerekekkel indult el Európa egyik legszebb versenypályájának célegyenesében. Mikor meglátta, hogy közeledik a kanyar levette a lábát a jobb oldali pedálról és áthelyezte a bal oldalira. Majd szép lassan elkezdte tekerni a kormányt. Az ív végén újra ráállt a gázpedálra és tövig nyomta azt, egészen addig amíg mind az 1000 lóerő fel nem szabadult a motortérből.

FLORENCIA („B”)
Reggel hat órakor keltette fel Florenciát az ébresztőórája. Ha ez nem verte volna ki az álmot a szeméből, akkor a vakító fényesség, mely a plafonról lelógó csilláron megjelent garantáltan megtette azt. Szinte automatikusan átült az ágy melletti székre, pontosan úgy ahogyan három órával ezelőtt megtette fordítva. A falból konzolosan kinyúló fém asztalon megjelent egy fél literes turmix. Csak úgy kicsúszott egy 20x30 cm-es nyílásból, mely azonnal el is tűnt a függőleges fal alumínium borításában. Mintha ott sem lett volna az a nyílás. A kényelmetlen széken nem időzött sokat Flo, inkább visszaült az ágyára és ott fogyasztotta el a tumixot, mely pontosan azt tartalmazta amire a testének szüksége volt. Fekete tea, liszt, teavaj, tojás, cukor, só. Az íze és az állaga is hagy kívánni valót maga után. Majd a délutáni zöldséges-gyümölcsös turmix biztos jobb lesz, legalábbis színben biztos gondolta Flo miközben átült a munkaállomásához. Ez a szék már elviselhetőbb volt a lány számára.
 A tizenkét négyzetméteres ablaktalan szoba volt Flo lakhelye immáron két hete. S még az is lesz jó sokáig. A helyiséghez nem tartozott sem ablak, sem ajtó. Amire szüksége van az egy nyíláson megérkezik, amire nincs, az meg a wc-n távozik. Ennyi kapcsolata volt a külvilággal.
 Ezért is ült le mihamarabb a gép elé, mert ott legalább a munka mellett van lehetősége kapcsolatot teremteni, tartani másokkal. Volt barátokkal leginkább.
 Ahogy elfoglalta a helyét a monitor előtt, a szoba világítása lecsökkent és már csak a monitorból jövő fényesség világította be a szoba teljes bútorzatát. Az egyetlen ágyat, széket, asztalt, mosdót és wc-t. Minden szürkében pompázott a monitor kékes fényének árnyékában.
 19 óra munka és négy óra alvás, ennyi jutott a hét minden napján az ide bezárt embereknek. A fárasztó napot pedig – az alvásidőt csökkentve – lezárhatták egy óra szabadidős tevékenységgel, melyet jellemzően Flo a virtuális térben töltött el, egy bárban szalszázva minden nap egy idegen fiút átölelve, kedvenc színében: piros áttetsző koktélruhában, vörös frizurával és rúzzsal, piros talpú magassarkú cipőt koptatva.

Hugo és Florencia huszonöt évvel korábban
Két különböző anyuka, két eltérő apától, egyszerre adott életet, két teljesen másfajta emberi lénynek.
 Hugo Legrand született 2174. május 5-én 4600 gramm súllyal, 54 cm-es magassággal, hosszú barna fürtökkel.
 Florencia Chatillon sokkal törékenyebb kisemberként látta meg a napvilágot. Nem amiatt, mert ő volt a gyengébbik nem képviselője, hanem pontosan fele olyan nehéz volt, mint a szobatársa, s az egészséges emberi színét is sokkal később érte el, mint Hugo. Kezdetben szürkének hatott a bőre, majd mire szép rózsaszínné változott volna, besárgult.
 Mindkét gyermek anyja jó barátságot kötött egymással a közös kórteremben, így miután hazaengedték őket – Florenciát egy héttel Hugot követően – továbbra is fent tartották a kórházban kialakult kapcsolatot.
 Ahogyan felcseperedtek a csecsemők úgy vált nagyobbá a kettőjük közötti különbség, de leginkább már nem a külsőségekben mutatkozott ez meg, hanem a természetükből fakadóan. Hugo sokkal könnyebben elvesztette a türelmét, és állandóan nyughatatlan kisfiúként viselkedett. Ezzel szemben Flo a nyugalmat és a magabiztosságot árasztotta magából.
 Hugonak talán évtizedekkel ezelőtt lett volna némi esélye a hosszú életre, de a 22. század vége felé ez lecsökkent egy szemmel alig látható kis számra. Ugyanis az élet, a rendszer, amiben éltek már nem engedett meg az itt lakóknak szinte semmilyen kihágást, semmilyen toleranciát. A legkisebb kihágásokért is komoly büntetések jártak.

A rendszer, amiben élünk
Egy kisebb független szigeten kezdődtek a kísérletek a 21. század második felében.
 Természetesen már a technológia olyan előrehaladott állapotban volt, hogy a metaverzum, mint lehetséges alternatív világ már nemcsak a szórakozást jelentette, hanem magát az életet. Kicsivel később meg már a jövőt, a halhatatlanságot.
 Kezdetben csak a nagyon gazdagok érhették el azt az állapotot, hogy végnapjaikban készítettek magukról egy digitális lenyomatot, amit aztán a testi haláluk után fel tudtak tölteni, egy előre befizetett metaverzum egyik aprócska szegletébe. Itt már az örök időkig élhették az általuk elképzelt virtuális életet.
 Azonban az újkori PC (politikailag korrekt és egyenlő) világban mely a 21. század második felére teljesedett ki igazán, az egyáltalán nem volt megengedhető, hogy valakiknek csupán a gazdagsága miatt ekkora előjogot adjon a rendszer. Ezért kitaláltak egy sokkal igazságosabb szisztémát, ami kezdetben csupán a jókat jutalmazta. Aki egész életében a helyes ösvényt választotta ki magának, nem követett el semmilyen komolyabb bűncselekményt annak helye lett egy halál utáni jobb világban. Akik pedig a másik, bűnökkel kikövezett utat választották, azok igaz halált haltak.
 Egészen addig a pillanatig, amikor a kísérlet egyik vezető pszichológusa, elő nem állt az ötletével:
 „Azzal, hogy a törvénytisztelő embereket megjutalmazzuk, az láthatóan nem segít az összes embert jó útra téríteni. Hiszen akik lopnak, csalnak, hazudnak, ezzel másokat károsítva le tudják élni – persze ha nem kapják el őket – gazdagságban az életüket, szélsőséges esetben még ha jól csinálják, akár egy jobb metaverzumba is be tudnak kerülni. Készíteni kell nekik egy olyan számítógépes virtuális világot, ami megfelel a pokol képének, Ahol nincsen szórakozási lehetőség, egy kis cellában kell leélni az örökkévalóságot, esetleg még dolgoztathatnánk is őket.”
 Ekkor alakult ki a 22. század vége felé is használt két nagyobb metaverzum. Egy olyan világ („A” világ) ahol, az oda kerülő „embereknek” minden megadatik, nagy ház, gazdagság, bármilyen élelem, ital, szórakozási lehetőség. Akárcsak egy számítógépes szimulációs játékban. Illetve egy olyan világ („B” világ), ahol semmi nincs, s olyan, mint egy virtuális börtöncella.
 Természetesen ehhez a földlakókat állandóan monitorozni, ellenőrizni kell, hogy a bűnözők ténylegesen a „pokolra” kerüljenek. Ezt könnyítette meg egy aprócska találmány, egy kapszula, amit 2095-ben találtak fel.
 A pár ezer fős kísérlet addigra már kinőtte magát, és a világ számos pontján, ezen rendszer szerint éltek az emberek, aminek lett pár sajnálatos kárvallottja is, akik ártatlanul kerültek a „B” világba, illetve akik úgy kerültek a jóknak szánt metaverzumba, hogy többször loptak, csaltak, hazudtak.
 Ezt a hibát javította ki az a kapszula, amelyet már minden ma született gyerek hétévesen megkap és élete végéig hordozza azt, egyenesen a kulcscsontba beültetve. Ez a kis chip, egy neurális hálóval csatlakozik a központi idegrendszerhez és az agyhoz. Lényegében mindent lát, és hall, amit a tulajdonosa. Ezt egy központi memóriában tárolja, majd minden nap, általában éjfél körül felküldi az adatokat egy virtuális felhőbe. Ahol egy mesterséges intelligencia gyorsan átfutja a látottakat és azonnal kiszűri, ha valami simlisséget, törvénybe ütköző dolgot észlel. Ezt jelenti egy emberi személynek, aki átnézi a kép és hanganyagot, majd meghozzák közösen a döntést, amelyek a következőek:
 Első kisebb kihágást követően, egy évig mindennemű szórakozás megvonása, kitiltása az egyénnek a virtuális térből, játékokból.
 Második kihágás esetén, kézfej amputáció, ezzel is jelezve a külvilág felé, hogy milyen ember is valójában.
 Harmadik kihágás esetén teljes karamputáció, melyet tilos művégtaggal pótolni.
 Negyedik, egyben utolsó hibázási lehetőség esetén a bűncselekmény észlelését követően még aznap éjjel, jellemzően hajnal négy óra körül jön a fekete autó, mely elszállítja a legközelebbi kivégző helyre, ahol reggel hat órakor végrehajtják a tudat feltöltését és azonnal továbbítják az áldozat lenyomatát a „B” világba, ahol az örökkévalóságig robotolhat, és élheti unalmas szürke mihaszna életét.
 A programot nagyon sokan ellenezték, de pár évtized alatt jelentősen javult a közbiztonság, és szinte teljesen megszűnt a bűnözés az egész világban. Bekövetkezett, amit mindenki lehetetlennek gondolt: a világbéke, és egy szebb, jobb világ.

Hugo és Florencia életük hajnalán
A gyerekeket a szülők a lehető leggondosabban, próbálják már kicsi koruk óta a jóra nevelni. Hiszen csupán hét évük van következmények nélküli hibázásra. Ahogyan elkezdődik az iskola, bekerül a chip a testükbe, és onnantól könnyen érkezik a baj.
 Hugo és Flo egy bölcsődében kezdték a szociális pályafutásukat, majd szépen egymás kezét fogva járták végig az élet első lépcsőfokait. Egyazon óvodába és iskolába, sőt ugyanabba az osztályba íratták be őket a szüleik. Hugonak volt leginkább szüksége a lányra, hiszen a hirtelen természetéből fakadóan, könnyen csinált végzetes dolgokat. Előbb cselekedett és utána gondolkodott, ami a jelen világban már megengedhetetlen volt. Flo, a legjobb barátja, tudta mikor kell segíteni neki. Már a fiú nézéséből látta, hogy mikor kell odamenni hozzá, és átölelni, lenyugtatni.
 A felnőtt kort elérve, Hugo már kézfej nélkül kezdte meg a munkás életet. Florencia kétszer nem érkezett meg hozzá időben, mindkettő végzetes verekedésbe torkollott, amiket a fiú kezdeményezett.
 Hugo szülei sem tudtak mit kezdeni a fiúval, aki, ha nem bántották, és nem húzta fel magát teljesen egészséges normális embernek nézett ki. Csak az a fránya vérmérséklete volt a végzete. Egyik pillanatban még nyugodtan beszélgetett, fél perc múlva már robbanásra készen állt.
 Egy kétszobás lakást bérelt a két jó barát a külváros egyik virágokkal díszített szegletében. A szobák teljesen ugyanúgy néztek ki, mint bármely más lakhatásra szolgáló helyiségek a 22. században. A földön a sarokban egy öt centiméter magas matrac feküdt, a szoba közepén egy alacsony egyszerű fa dohányzó asztal állt, szomszédjában egy kényelmes karosszékkel. A falban pedig rejtett gardróbszekrények sorakoztak.
 Azonban ahogyan belépett a szoba lakója, ez a pillantkép egy szempillantás alatt megváltozott a felhasználó kénye és kedve szerint. Ugyanis a szobában elhelyezett holovetítők bármilyen háromdimenziós valósághű képet rá tudtak vetíteni a falra, az asztalra vagy bármi másra. Így élt Flo egy teljesen modern festményekkel teleaggatott, bauhaus stílusú bútorokkal körülölelve. Míg Hugo szobájában egy középkori várkastély képe elevenedett meg, régi olajfestményekkel, trónszékkel, vaskos páncélruhákkal a sarkokban.
 A konyhában csupa egészséges élelmet találni, hiszen már régóta nem kapható a boltban, de még a fekete piacon sem olyan dolog, ami árt az egészségnek. Nincsen cukor, alkohol, cigaretta, drog, chips, csokoládé, semmi olyan élelem amire nincs a szervezetnek feltétlenül szüksége.
 De az emberek már nem is szívesen töltenek el időt az étkezéssel, vagy bárminemű valóságos elfoglaltsággal. Ugyanis már kis koruk óta a virtuális térben élik le mindennapjaikat. Ott járnak iskolában, ott fociznak délután, találkoznak este egy kocsmában és isszák a bitekkel megtöltött sörüket. Lényegében úgy élnek ahogyan el fogják tölteni a napjaikat a haláluk után is. A valóságtól teljesen elszakadva.
 Florencia bármit megtett volna azért a fiúért, aki soha nem viszonozta szerelmét, hiszen a munkának élt. A lány az életét is odaadta volna érte.
 Így amikor Flo hazaért a munkahelyéről, és megpillantotta Hugot egy konyhakéssel az egyetlen megmaradt kezében. Tudta csak egy dologgal mentheti meg a fiút, aki éppen a szomszédságban hangosan zenét hallgató fiatalúrhoz kívánt átmenni egy kis kaszabolásra.
 Könnyedén átölelte Hugot, bal kezével megérintette a férfi felkarjából megmaradt csonkját, jobb kezével pedig kivéve a fiú kezéből a kést, belemártotta azt Hugo szívébe.

 Greg Bean