2072 – ötven év múlva

Ötven év nagyon sok idő. Én pedig a jövőbe látni nem tudok. Mégis foglalkoztat az a kérdés, vajon mi lesz akkor? Mit tartogat nekem a sors? Mit szán az emberiségnek? Milyen új találmányok lesznek? Hol tart majd a világ a járvány és az Ukrajnában zajló háború után? Erre a sok kérdésre a jövőben a pontos válasz, azonban vannak saját gondolataim, feltételezéseim az eljövendőkre.
 Ötven év múlva, én már egy idős hölgy leszek, aki a családja körében él. Ha lehunyom a szemem, és a jövőre gondolok, egy kép van bennem. Egy kép, ahol az unokáim és a gyerekeim vesznek majd körbe. Azt hiszem, egyszer minden ember álma ez a bizonyos idilli ábrázolás. De napjainkban tapasztalhatjuk, hogy az élet, a sors, minden tervünket meg tudja akadályozni. Talán a jövőben is így lesz? Velem ez megtörténhet? Van rá esély. Mint ahogyan arra is, hogy olyan szinten fejlett lesz a világ, hogy már nem is ismernek majd rám az unokáim. Annyira a technika rabjai lesznek, hogy hiába mondanám „Gyere ide a nagyihoz”, nem, ő nem fog hozzám jönni. Kezében azok az okos kütyük, melyek ötven év múlva már számomra ismeretlenek lesznek. Talán így lesz, talán nem.
 Vannak feltételezések, miszerint egy fél évszázad múlva az űrutazások már hétköznapi emberek számára is elérhetőek lesznek. Ki ne vágyna a csillagos égbe? Vannak tudósok, akik azt mondják, néhány év múlva „Ember a Marson!” című cikkek jellennek majd meg. Olyan elméletek is születtek, hogy nemsokára már űrlényekkel fogunk találkozni a Földön. Azonban nagyobb esély van arra, hogy a világunk addigra megszűnik létezni. Miért? A globális felmelegedés miatt. Már régóta hallunk arról, hogy Afrikában éhínség van. Kevés az édesvíz világszerte, ami pedig van az is szennyezett. A szélsőséges időjárási jelenségek is közre játszanak, ahogyan az is, hogy nem figyelünk a környezetünk tisztaságára. Emiatt állatok halnak ki. Kiesik egy szem a táplálékláncból. Nem termőképesek a földek. Elkezdődne a kannibalizmus, mígnem egy ember marad a földön, aki éhen hal? Vagy egy természeti csapás folytán kihal a világ. Esetleg egy világjárvány miatt. Talán a III. világháború miatt? Rengeteg mesét kreálhatnék arról, hogy milyen lesz a jövő. Teljesen egyetértek Eleanor Roosevelt szavaival: „A tegnap történelem. A holnap rejtély. A mai nap: ajándék.”
 Kutatom a jövőt. Mégis miért? Mert irányítani akarom, de nincs hatalmam felette. Tanulom a múltat. Sokszor az idősebb családtagoktól, rokonoktól azt halljuk, hogy a történelem megismétli önmagát. Lehetséges ez? Talán igen, talán nem. Egy biztos, ötven évvel ezelőtt nem gondolták volna, hogy ma minden 5-6 éves gyerek kezében telefon lesz. Sőt, sokan azt se tudták mi az a telefon. Mégis Wilhelm Ostwald azt mondja, hogy a múltakra vonatkozó ismereteknek közvetlenül semmi hasznát nem vehetjük, hiszen életünk még változtatható része mindig a jövőben folyik le. Van benne igazság. Hiszen a jövőt tudjuk változtatni. Ehhez azonban ismernünk kell a múltat.
 Ötven év múlva egy olyan nő leszek (legalább is az szeretnék lenni), akit körbe vesz majd a családja, a szerettei, a barátai. Meg lesz minden, amire vágyom. Támogatom és helyes útra próbálom terelni utódaim. A világ már túl fejlett lesz a jelen időhöz képest. Az is lehet, hogy a Földet nem emberek, hanem földönkívüliek fogják uralni, esetleg robotok. Vagy ki tudja? Egyedül Isten. Rajtunk múlik a jövő! Mi alakítjuk, mi formáljuk. A sors a mi kezünkben van. Rajtunk áll, embereken az, hogy milyen jövőt fogunk megélni, és mit hagyunk az utódoknak.
 A felgyorsult tudomány fejlődésének köszönhetően valószínűleg ötven év múlva repülő autók lesznek. Azonban ennek a fejlődésnek nagy hátrányai vannak. A gyerekek már kiskorukban, szinte még tudatlanul már a technika rabjaivá vállnak. Hamarabb fognak egy alkalmazást használni, minthogy olvasni tudnának. A szülő és a gyerek elidegenedett kapcsolatai lesznek megfigyelhetőek. Lassan észre veszük a munkalehetőségek megszűnését, hiszen a robotok és gépek felcserélik az emberi munkaerőt.
 2019-ben kitört egy világjárvány. Utóhatását napjainkig is érezük. Van, ahol a vírus mutánsai jelentek meg. De mi is lehetett ez a vírus? Talán csak politika? Vagy valóban létezett? Ezt sem tudni. Azért nekem szöget ütött a fejembe, hogy Kárpátaljai lakosként a vírus eltűnt, ahogy Ukrajnában kitört a háború. A jövendőmondók azt jósolják, hogy ez lesz a III. világháború kirobbanásának színtere. Voltak olyan jóslatok is, hogy május 9-re vége lesz. De nem. A háború tart. Vagy lehet nem. Önök, olvasók, ezt a jövőben olvassák, én pedig a múltban írom. Látják milyen érdekes? Múlt, jelen jövő. A három idősík. A múltat tanuljuk, a jelent éljük a jövőt pedig formálni próbáljuk.
 Ötven év múlva lehet a 4D nyomtatás már elavult lesz, ahogyan a kvantumszámitógépek is. Ma, 2022-ben olyan okosórák vannak, melyek megmondják a pulzusszámot és a szívverést. Ötven év múlva olyan okosórák lesznek, hogy meg fogják tudni mondani, hány sejtünk ép, vagy épp milyen betegségünk van. Félévszázad múlva már nem lesz ismert a rák nevű betegség. Nagy lépés ez az emberiségnek, de kislépés a világnak. A hihetetlenül gyors technikai fejlődésének köszönhetően már a félévszázados fordulót sem kell megvárni ahhoz, hogy Londonból New York-ba közel harminc perc alatt eljussunk. Napjainkban három óra szükséges hozzá. Talán ez előny lenne, mivel időt spórolunk. De milyen hatással lehet ez a természetre? Ez függ attól, mi működteti, milyen anyagokból készült és hol alkalmazzák. Talán ez jó dolog a jövőben. A fejlődés ezen szakaszának része. Már ha a jövő létezik.
 Ahhoz, hogy a jövő létezzen, tennünk kell érte. Meg kell óvnunk a természetet. Csökkentenünk kell a gyárak által kibocsátott felesleges vegyi anyagokat, szén-dioxid gázokat. Minden országban kötelezővé kellene tenni a szelektív hulladék gyűjtést, ez is hozzá járulna környezetünk védelméhez. A kivágott fák helyére facsemeték ültetését kellene kötelezni hisz, ha árvíz veszélye fenyeget, akkor a település nagy gondban van. Minimalizálni kell az űrbe való utazást, védenünk kellene az ózonréteget, mivel az véd meg minket a káros UV sugárzásoktól. Hogy a jövő nemzedéke értelmes és kommunikatív legyen, korlátoznunk kell a gyerekek számára elérhető technikai eszközök alkalmazását. Szánjunk rájuk időt, gondoljunk arra, hogy nekünk is szükségünk lesz rájuk, ha megéljük az aggastyán kort. Neveljünk mi egy kiváló nemzedéket.
 Nem vagyok jós. Nem is leszek. De a világnak egyszer vége lesz. Aki hisz Istenben, olvas Bibliát, az tudja, meg van írva. A megírott prófécia pedig beteljesül. A szentírás arról prédikál, hogy a világvége közeledtével megfigyelhetőek lesznek világszerte a természeti katasztrófák. Nagy szárazságról, éhínségről ír.
 „És mindenféle nagy földindulások lesznek, és éhségek, és döghalálok, és rettegtetések, és nagy jelek lesznek az égből.” Lukács 21:11
 „És ha azok a napok meg nem rövidíttetnének egyetlen ember sem menekülhetne meg, de a választottakért, megrövidíttetnek azok a napok.” Máté ev. 24:22
 A jelek elkezdődtek: járvány, háború, gazdasági válság, természeti katasztrófák. Kell ennél több? És mi az első nekünk embereknek? Nekünk mi fontos? Ha nagy a baj, meglegyen mindenünk. A vastag pénztárca. A sok pénz. A nagy hírnév. És hol marad a szeretet? A család? Ha eltávozunk a földi életünkből, nem visszük magunkkal a hírnevet. Nem lesz nálunk az életünk során megszerzett pénz. Viszont a család sem lesz velünk. Onnantól megszűnünk a Földön létezni. A jó tetteink alapján derül ki majd sorsunk. Azt mondják, jó tett helyébe jót várj. Ha nem is az emberektől, a világtól kapjuk azt a jót, amit oda szántunk, Isten kárpótol mindannyiunkat.
 Sokszor vannak terveink, mit hogyan szeretnénk, de az élet gyakran felülírja ezt. Tele van meglepetésekkel. Ezek egy része csodás, más részük szívszorító. De bármit is tartogat a jövő, a szeretteink támogatásával könnyebben túllépünk a nehézségeken. Az élet tele van új kezdetekkel: házasság, gyerekek, szakítások. Nem tudjuk, hogy mit hoz a holnap, de amíg a jelenben a szeretteink mellett vagyunk, a jövő biztosan csodás lesz.

Borgátó Jázmin Szofia