Az evolúció valóban rendkívül konzervatív. Ám attól tartok, hogy ez a fajta konzervativizmus nem lesz tekintettel az emberiségre, ha majd fennáll a kihalásunk veszélye. Amióta az ember lakója a Földnek, minden kornak meg volt a maga, sajátos, reá jellemző paradigmája, azaz tudományos világszemlélete. Paradigmaváltás akkor történt, mikor például a középkori teocentrikus, istenközpontú világnézet helyét átvette a reneszánsz humanista gondolkodásmód, mely az emberközpontúságra törekedett. De az efféle rendszerbeli elváltozás az új „sarkkövek” letételével csak bizonyos területeken belül mehetnek végbe. Lássuk be, ha csak a reneszánsz „világnézetnél” maradunk, maga az elv nem terjedt ki Európa határain túlra. Egy ilyen alapvető rendszerbeli tudományos nézet elváltozása mindig csak arra a rendszerre hat, melyben kibontakozott. Csak azon a területen veheti át az uralmat, ahonnan elődjét kitúrta. Mindezen okokból kifolyólag mióta az ember megjelent, a Föld nem esett át globális-paradigmaváltáson. Ha visszatekintünk az őstörténet színpadára, akkor könnyűszerrel beláthatjuk, hogyha egyszer valamilyen faj az egész „világra” kiható változásokon megy át, azt semmilyen ahhoz a fajhoz tartozó populáció nem élheti túl. Az efféle paradigmaváltás tehát az adott faj vagy taxon kihalásával jár. Ez egy dogma. Ezt nem lehet átírni. Ez így van és kész!
 Nem kell hozzá tudományos végzettség, hogy belássuk azt, hogy az emberi faj az idők során puszta látszólagos jó szándékból olyan kártékony lénnyé vált, mely egy afféle pestisként telepszik meg a bolygón és éli fel tartalékait, melyek csak idő kérdése, hogy mikor fogynak el. Az emberiség kataklizmikus változásokat idézett elő.
 Fajunk ezekben a percekben is magának ássa a sírját. Az emisszió, a folyamatos erdőirtás, a bányászat és az óceánok, tengerek, folyók, tavak szennyezése, a természet izolálása által. A köztudatban nyilvánvalóan ezek a kihalásra vezethető okok élnek benn. Habár nem állíthatom, hogy alaptalanok, a huszonegyedik században inkább csupán egyszerű reklámszövegek. Csupán propaganda az egész, hogy vásároljunk megújuló energiaforrásokat. Védje a Földet! Éljen zöldebben! Vegyen elektromos autót! Szereljen fel a háza tetejére napkollektorokat! Működtesse otthonát geotermikus energiával! Sajnos ezek az árucikkek is egy nagy volumenű hatalmi átrendeződés kellékei. A fogyasztó centrikus társadalomra épülő piaci változás. Ennek vagyunk a szemtanúi, mikor egy ilyen reklámmal nézünk farkasszemet.
 Most zajlik a glóbuszunk történetének hatodik nagy kihalása. Az ilyen paradigmaváltások folyamata alatt fajok tömkelege vész el, mégpedig rendkívül rövid időn belül. Hamarosan jelentős mennyisége el fog tűnni a fajoknak. A legtöbben a kétéltűek közül fognak odaveszni, aztán jönnek az emlősök, majd a madarak. Az emberiség kártékony tevékenysége kivetül az ökológiai környezetre. Ez főszerepet játszik majd a fajok eltűnésében. Egész táplálékláncokat borítunk fel. Azt viszont elfelejtjük, hogy ezeknek a komplex rendszereknek mi is a részei vagyunk. Az viszont kétségtelen, hogy az emberiség már a keletkezésétől okozta más állat és növényfajok pusztulását. Azonban csak most sűrűsödött be igazán ez a folyamat. Ez is arra utalhat, hogy valaminek a végéhez közeledünk. Sötét jóslat ez, de szembe kell néznünk a tényekkel.
 Ám a „sűrűsödést” valami másnak kell okoznia. Valaminek, amely eddig még nem volt a fajunk történetében. Ez pedig a technológia és a vele járó kockázati tényezők.
 A fajok kihalása mindig egy bizonyos, meghatározott recept alapján megy végbe. A környezet változik, a viselkedés változik. Az adott faj egyedei új területekre vándorolnak, más élelemforrás után néznek, új fajokkal kerülnek kapcsolatba, ezzel pedig akár felboríthatnak olyan ökológiai láncolatokat, melyekbe ők maguk is beletartoznak, és még csak nem is sejtik, hogy ez lehet fajuk végső bukásának az oka. Tehát egy faj kihalását mindig a viselkedésének megváltozása okozza. Persze ehhez társulnak különböző gyakorlati körülmények is, lehet ez járvány, vulkánkitörés, aszteroida és miegymás. Ennek lehetünk most a szemtanúi. Az adott faj etológiai változása után, abban az esetben, ha rossz irányba „torzul” veszít szellemi fölényéből, intellektualitásából. A mi esetünkben ezt a kibertérbe való visszafordíthatatlan taszító erő jelenti, mely neve nem más, mint az internet világának bizonyos részei. Ez az a bizonyos technológiai kockázati tényező. Az a hely, ahol az emberek nap mint nap élhetik zavartalanul és lelketlenül életüket. Az internetes hálózatokra társadalmak épülnek. El sem tudjuk képzelni mennyire szükséges az életben maradásunkhoz. Egész egyszerűen függünk tőle, akár a víztől, a levegőtől és a tápláléktól. Az internet megszűnésével teljes társadalmak hanyatlanának anarchiába. Emberek őrülnének meg. A dolgoktól való függőség pedig egy faj gyengeségét jelenti. Annál nagyobb egy élőlény tűréshatára minél kevesebb dologtól függ az élete. Annál nagyobb az esélye a túlélésre. Ez elől pedig senki nem tud elmenekülni, elvégre ez a modern emberiség, a huszonegyedik század hozománya. Aki ellenáll, az nem illik bele a képbe. Aki ellenáll, az nem tud normális életet élni, mert a kibertér nélkül nem tud fajtársaival megfelelő kapcsolatba lépni. Így a végén mindenki részese lesz annak a szürke rétegnek, mely könnyedén mozgatható a nagyhatalmak kedve szerint. Olyan lesz az emberiség, mint egy halraj, amelynek kollektív a tudata. Mindegyik hal egyszerre mozdul el. Tehát a tömeg könnyedén mozgatható bármilyen irányba. Az eszköz, amellyel mozgatjuk az nem más, mint a kibertér. Ennek a jelenségnek a jelei már most is tapasztalhatóak: komoly konferenciákat szervezünk a változtatások érdekében. De sajnos úgy látszik eredménytelen minden törekvés. Az emberiség a krízis küszöbén képtelen dönteni. Ám ez hosszútávon senkinek se lesz jó. Pláne akkor, ha a káosz apró részletei összeállnak, és kirajzolódik a teljes kép. Azaz amikor már valóban kézzelfogható jelei lesznek a felelőtlenségünknek. S a túlnépesedést és a klímaváltozást kénytelenek leszünk komolyan venni. Vagyis abban az esetben, ha tovább tétlenkedünk globális balesetnek lehetünk szemtanúi.
 Az emberiség számára a kibertér tehát elengedhetetlen, de mégis halálos, akár egy drog, amely lépésről lépésre megfojtja az embert és nem engedi észszerűen cselekedni abban az esetben, ha veszély fenyeget. Ez a kihalásunk lényege. Ennek lehetünk a szemtanúi most. A jövőt sajnos pontosan nem láthatom, mert a színtiszta valóságot egy ilyen kiszámíthatatlan és drámaian változó világban senki sem láthatja. Én csupán érzem, hogy baj közeleg...

 Frey Domonkos