2072 – ötven év múlva

Az égen, a sötét űrben lassan több élet bújik meg, mint idelent. Nem tudjuk, mit terveznek, bármely pillanatban a földdel egyenlővé tehetnek mindent, amit mi otthonunkként ismerünk. A végtelen sötétség már az úr. Itt hagytak minket. Odafent civilizáció lehet, törvények, demokrácia, béke. Itt lent a világ nagy részén anarchia uralkodik. Minden háború, amelyet országok vívtak eltűnt. Atomfegyverek bevetésére sohasem került sor. Az összes, amelyet nem vittek magukkal a világvezetők az égbe, valahol a régi Kína területén van. Azóta az a terület az Elesett Kelet néven ismert.
 Félmilliárd ember hagyta el a bolygónkat 2060-ban. Még azóta is a Földtől függenek, körülötte álltak pályára és ott élik az életüket. Minden nap a lentiek sorsáról dönthetnek. Utazásuk előtt, 2050 és 2057 között kifejlesztették a mesterséges gravitációt, az űrbéli növénytermesztést és állattenyésztést, a bárki számára könnyen elérhető űrutazást, az űrbéli sugárzás elleni abszolút védelmet és az energiaellátás egy hatékony és egyszerű módját. Mindezzel együtt nem is volna okuk az idelent folytatott életre. Így 2060-ban gondoltak egyet és a legszerencsésebb, legtehetősebb felső félmilliárd az űrbe utazott nagyjából két hét leforgása alatt. Hogy mi a céljuk ezzel, azt nem tudjuk.
 Így az összes technológia, amit hátrahagytak, az egyes emberekbe már korábban beültetett NeuroContact rendszer (ami 2052 tájékán terjedt el a tehetősebbek körében), illetve az atomfegyverek voltak. A NeuroContact egy a már a 21. század elején fantáziaként élő kommunikációs rendszer, amelyben az üzenetek feladói és átvevői nem elektronikus eszközök, hanem emberi agyak. Segítségével az agyi idegek által befogott jelek számítógépes kódsorokká alakultak. Bármikor egy képet készíthetnek arról, amit szemük lát, vagy szöveges üzenetet alkothatnak a gondolataikkal, és pillanatokon belül elküldhetik egy másik NeuroContact felhasználónak. A rendszert sokáig ellenezték, de hamar lecsillapodtak a kedélyek az első tesztek hatására. Így, mire minden engedélyt megkaptak rá és biztonságossá lett nyilvánítva, a huszonöt éven felüliek egy jókora összegért operációs beavatkozással ültethették magukba ezt a technológiát. A mai világban rendkívül megbecsülik a NeuroContact rendszerrel rendelkező embereket, mivel a mostani körülmények között nem vagyunk képesek hasonló műtéti beavatkozásokra. Most a csatákban hatékony üzenet küldésre alkalmasak, de már minden felhasználó legalább negyvenöt éves. Mi lesz tehát még húsz év múlva, amikor, mint kiderült az agyuk nem bírja el a terhelést és elveszítik a NeuroContact felhasználókat?

2060. május – július
A leggazdagabb országokat és azok gazdaságát irányító vezetők elhagyták országaikat és az űrbe távoztak. Az arab tábla hanyatlása felerősödött egy olyan szintre, hogy hamar eltűnt minden a felhőkarcolókon és a sivatagokon kívül. Vándorlásnak indultak, és akik túlélték az éhezést, beleolvadtak az európai világba. Európát viszont hasonló módon elhagyta az elit. Néhol összetömörültek az emberek és földművelésből tartották fenn magukat. Máshol bandákba szerveződtek és megkezdődtek a fosztogatások. Észak-Amerikából hamar háborús övezet lett. Mindenki mindenkinek az ellenségévé vált. Dél-Amerikát, Ázsiához hasonlóan, nem sok vezető hagyta el, így több ország megmaradt a mai napig, és ezek az országok most is terjeszkednek, erősödnek. Ausztráliáról nem tudtunk és most sem tudunk semmit. Arról, hogy mik történtek Afrikában, szintén nincs információnk.

2060. július – 2062. szeptember
A világ ezalatt az időszak alatt teljesen átformálódott és kialakult az a rendszer, ami most is létezik. Eltűntek a biztos országhatárok. Csak fosztogató bandák lettek és védekező községek, faluk, egy-két város. Az emberek minden megmaradt lőszert ellopkodtak és középkori várakba, erődökbe, esetleg modernkori masszívabb épületekbe költöztek. Kialakult az Anarchikus Európa, Közép-Ázsia és az Elesett Kelet. Európa elméleti határa elért bőven az Urál-hegységen túlra, és a fennmaradt országok határáig terjeszkedett a fosztogató klánok segítségével. A határokon folyamatos háborúkat vívtak. Közép-Ázsia legkeletibb nyugati határa India egykori határa, legnyugatibb keleti határa pedig a két évvel korábbi Kína közepe lett. Ami attól keletre volt, azt keresztelték el Elesett Keletnek, mivel valóban elhagyta azt a vidéket minden, amit egy civilizált világról elmondhatunk. Természetesen ott is maradtak összetartó városkák, de ahogy Európában, Ázsiában jelentősen felerősödött a fosztogatók száma.

2062. szeptember – 2065. március
2062-ben a fosztogatók nagyobb klánokba rendeződtek, a korábbi kisebb törzseket összegyúrva. Szeptemberben ugyanis megkaptuk az első üzenetet az égből. Itt, Európában éjszaka volt, amikor minden lámpa és elektromos eszköz, amelyek már régen nem működtek hirtelen felvillantak. Minden képernyőn azonos üzenet íródott ki: „Látunk titeket! Kínában hagytuk az atomfegyvereket.” Ezután egy film játszódott le, jelenetek háborúkról a világ körül, amelyeket elrejtett kamerákkal rögzítettek. Megértettük, hogy rajtunk szórakoznak odafent. Minden háború, csata, harc csak szórakoztatásul szolgál az égbelieknek. De ez nem sokáig érdekelt minket. Elindultunk keletre.

2065. március – 2072. augusztus
A fosztogató klánok elindultak keletnek. Ehhez viszont át kellett vágniuk a Közép-Ázsiában fennmaradt országokon. Az pedig hatalmas háborúkkal és emberáldozatokkal járt. A lőszer szinte teljesen elfogyott. Megjelentek az acél fegyverek. Ázsiában kövekből várakat húztak fel, mintha visszatért volna a középkor. Sokáig nem értettük, miért nem hagyják ott az országaikat és mennek ők is az atomfegyverek után. Hiszen nekik még repülőik és képzett pilótáik is maradtak, így könnyedén használatba vehették volna azokat. Arra jutottunk, hogy nyilván nem kapták meg az üzenetet, amelyet mi igen.
 Öt év háború után a fosztogató törzsek eljutottak az Elesett Kelet vidékére. Ott nem maradt sok ember néhány gyenge, lemészárolható falu lakosságán kívül. Nem találtak atomfegyvereket. Azt hitték, átverték őket. Majd, mint kiderült az összes fegyver amerikai kézre jutott, akik viszont képtelenek voltak elszállítani őket, és csak bujdosni tudtak velük. Hamar rájuk találtak, és ebben a pillanatban is üldözik őket. Acéllal, acélba öltözve, várról várra. Ahogyan ezer évvel ezelőtt. Az emberiség öt százalékának kellett csupán eltűnnie ahhoz, hogy minden fejlettségünket elveszítve visszatérjünk abba a korba, amit a reneszánszban „Sötét Középkornak” neveztek el.

Így jutottunk hát el idáig. A fejlődés elhozta számunkra, hogy a bolygónkból gladiátor arénát csináljunk és olyan mértékű technológiai visszaesést szenvedjünk el, amilyet soha azelőtt. Az egykori lőfegyverek szinte haszontalanok, azok használatához a lőszer egyszerűen túl drága. A legeffektívebb felszerelés egy katona számára ismét a lovagi páncél, az íj és a kard lett. A védekezők, ahogyan a középkorban, várakat húznak fel és az atomfegyvereiket védik, amelyek bevetésére a légi járművek elavulása miatt talán sohasem kerülhet sor. Az átlagos várható élettartam alig üti meg a hatvan évet. A gyermekhalandóság mértéke utoljára a 19. század körül volt ekkora. Oktatási rendszerekről tulajdonképpen nem is beszélhetünk, eluralkodott az írástudatlanság.
 Nekem nem maradt sok szerepem a Földön. Európában maradtam és az itt maradt kis fosztogató csoportok ellen védekezünk. Közben néha felvillannak a képernyők. Üzeneteket küldenek, valahogy még kapcsolódnak az itteni eszközökhöz. Beszámolnak arról, éppen mi történik keleten és filmeket nézetnek velünk a középkorba illő véres csatákról. Csakhogy ezek valóságosak. Ez lett a jövő.

Krabót Balázs