A férfi kilépett az üveg-acél irodaházból, és a hófehér betonjárda széléig gyalogolt, ahol a pázsit kezdődött. Letette a betonra az aktatáskáját, amely azonnal semmivé foszlott. A férfi kiegyenesedett, meglazította nyakkendőjét, és felnézett a kék égboltra. Az égbolt legtetején hullámok fodrozódtak, mintha alulról néznénk fel egy óceán mélyéből; a hullámok a Nap fényét is meg-megtörték. Oldalt, a kéklő messzeségben gigantikus bálnák úsztak lustán, lassú mozdulatokkal lejjebb merülve, majd ismét felemelkedve a levegőégben. Mély énekük is hallatszott, a távolság miatt jelentősen elhalkulva. Hívogató hűs szellő birizgálta a férfi haját.
 „Fehérfejű rétisas”, gondolta a férfi, mire megjelent előtte az ár (10 Vcoin), alatta egy piros és egy zöld gombbal. Megnyomta a zöldet, mire összeesett, de karmos lábaival megtartotta magát a betonon. Elrugaszkodott, és erős szárnycsapásokkal a levegőbe emelkedett. Elsuhant alatta a zöld pázsit. Feljebb tornászta magát a levegőben, és az autópálya fölé kanyarodott, amely kivezetett a belvárosból. Mellette más madarak repültek el, de hatalmas, bőrszárnyas őshüllőket is látott, sőt szembejött néhány Superman is lobogó, vörös palásttal. Odalent, az autópályán színes autócsodák gurultak, és dudálva kerülgették az épületnyi robotokat és birodalmi lépegetőket, amelyek mind egy irányba haladtak. Délután volt, mindenki hazafelé igyekezett.
 Az út szétágazott több kertvárosi lakónegyed irányába, de a sas tovább repült egyenesen. Látta is a lebegő pontokat maga előtt a messzeségben. Tíz perc még, és hazaér. Igaz is, nem kellene üres kézzel érkeznie. „Egy csokor vörös rózsa”, gondolta, mire szeme előtt megjelent néhány virágcsokor képe. Találomra kiválasztotta az egyiket, és rányomott a zöld gombra, amikor megjelent az ár. A csokor oda került, ahová az aktatáska is, a hordozható virtuális raktárba. A sas repült, néha kitárt szárnnyal siklott a levegőben, hogy pihenjen egy kicsit, s közben élvezte a szárnytollai között átsüvítő szelet. Előtte megnőttek a pöttyök a levegőben, és hófehér, lebegő diszkoszokká változtak. Ablakok sorai csillogtak az alsó és felső felületükön. A sas becélozta a C lakónegyedet.
 Leszállt a fémhídra, amely körbefutott a diszkosz peremén, és ismét emberré változott. Kinyitotta az épületbe vezető ajtót, és belépett a csöndbe. Kezében a csokor rózsával végigtrappolt a szőnyeggel borított folyosón a megfelelő ajtóig. Megállt előtte, és kopogott. Várt türelmesen. Mindig így jött haza, hogy ha esetleg van valaki a feleségénél, akkor legyen ideje eltűnni az ablakon keresztül. Nem beszéltek erről, nem kérdezték egymást, de mindenki így élt: hiszen túl rövid az élet, és túl sok a vonzó ember a világban.
 Kattant a zár, és egy szürke-fekete cirmos macskanő nyitott ajtót kunkorodó farokkal.
 – Kedvesem! – kiáltotta, és a férfi nyakába vetette magát.
 – Helló cicusom – köszönt a férfi, és a nő bundás nyakába csókolt. – Hoztam neked némi gazat.
 – Micsoda úriember valaki. – A macskanő átvette tőle a csokrot, és beleszagolt. – Nagyon szép, köszönöm. Keresek neki egy vázát. Na de hogy tetszem? – kérdezte, és hátrébb lépve megmutatta magát. – Ennek nagyobbak a fülei, így elvileg cukibb, a kommentek szerint.
 – Nagyon cuki vagy – egyezett bele a férfi. – Mit eszünk?
 – Nem tudom, mire vágysz? – kérdezte a nő. Egy komódhoz lépett, amely a fal mellett állt. A komódon vízzel teli üvegváza jelent meg, és a nő belehelyezte a csokor rózsát.
 – Valami pizza jól esne; mondjuk sonkás-gombás.
 – Jó, én is azt eszem. Hozzá vörösbor?
 – Jöhet.
 Átsétáltak az étkezőbe, amely a diszkosz felszínére nyílt, az ablakon keresztül a belváros felhőkarcolóit látták. A látvány lassan elmozdult oldalirányba, ahogy a lakótömb forgott a levegőben. A férfi testéről eltűnt az öltöny, és egy póló-rövidnadrág kombó vette át a helyét. Leültek az asztalhoz, amelyen két gőzölgő pizza jelent meg fenséges illattal.
 – Jó étvágyat, kedvesem – dorombolta a nő.
 – Köszi. A reggelit majd én fizetem.
 – Ahogy szeretnéd.
 A férfi két kézzel felvett egy szelet hajlékony, forró pizzát, és beleharapott. A sonka és a gomba az olvadt sajttal isteni harmóniát alkotott, amelyhez hozzáadódott a paradicsomszósz savanykás íze és maga a tészta-alap szilárdsága is. Élvezettel falta be a szeletet, és nyúlt a következőért. A macskanő a hosszú, hegyes fogaival viccesen fintorogva rágcsálta a saját pizzáját.
 – És, milyen napod volt? – kérdezte a nő két pizzaszelet között.
 A férfi lenyelte a falatot, és vállat vont.
 – Csak a szokásos. Kicsit frusztráló. Nem tudok rájönni, hogy vegyem rá a nanorobotokat, hogy hatékonyabban kezeljék a csontritkulást. Még mindig csak huszonhárom százalékos hatékonyságnál tartunk. Pedig ez nektek lenne jó, Szürke zónásoknak; meg a Vörösöknek is. Egyszerűen nem tudom, hogyan programozzam őket basszus, hogy azt csinálják, amit kell.
 – Ne emészd magad – nyújtotta át a nő egyik karmos mancsát az asztalon, és megszorította vele a férfi kezét. – Majd rájössz. Egyelőre jól vagyunk, köszönjük szépen.
 – Jó, akkor csak a pizzát emésztem – egyezett bele a férfi, és a macskanő nevetett.

Vacsora után átmentek az elsötétített hálószobába. Ahogy beléptek, a férfi testéről eltűnt a ruha: meztelenül mászott be a paplan alá. Szájában a pizza és a bor ízét mentolos aroma vette át, a bőre is tisztán illatozott. A macskanő is becsúszott mellé az ágyba. A férfi azonnal hozzásimult, és csókolgatni kezdte az arcát. A macskanő kuncogott, sárga szeme hunyorgott, fülét is hátra sunyta.
 A férfi felemelte a fejét.
 – Cicusom, megtennéd, hogy az ágyban visszaváltozol? A kedvemért?
 – Persze, drágám – mosolygott a macskanő, és barna hajú nővé változott. Sima bőre finoman illatozott a férfi ajkai alatt. Végigcsókolgatta a nő arcát és nyakát, majd a vállát és a felkarja puha bőrét egészen a könyökhajlatáig. Máris hiányzott neki a nő arca, így visszatért hozzá és megcsókolta. Miközben csókolóztak, érezte, hogy a teste alatt a nő széttárja a combjait, és átöleli őt a lábaival.
 – Gyere… – suttogta.
 „Erekció”, gondolta a férfi. Szeme előtt megjelent az ár (35 Vcoin) és a zöld-piros gombok. Megnyomta a zöldet.

Jólesően zsibbadó testtel hevert a meztelen nő mellett. A sötét plafont fürkészte, és a munkán járt az esze, de nem akarta most a nanorobotokkal frusztrálni magát. A felesége testmelegére vágyott és zenére.
 „Lágy jazz, hármas hangerő”, gondolta, és megjelent előtte az ár (4 Vcoin/óra). Rányomott a zöld gombra, és a hálószobát halk szaxofonhang öntötte el.
 A nő álmosan mormogva felé fordult, és a mellkasára helyezte a fejét. A férfi mosolyogva simogatta a nő hosszú haját.
 – Cicusom – szólalt meg. – Ma eszembe jutott egy furcsa ötlet. De ne nevess ki.
 A mellkasán érezte, hogy a nő arca széthúzódik egy mosolytól.
 – Mi az?
 – Nagy hülyeség. De el akarom mondani.
 – Mondd már, ne csigázz!
 – Jó, jó. Szóval mindjárt itt van a házassági évfordulónk, ugye? Mit fogunk csinálni?
 – Nem tudom, elutazhatnánk valahová. Stonehenge-nél napimádó fesztivál lesz. De elmehetnénk az ókori Rómába is tűzijátékot nézni megint. Miért, te mire gondoltál?
 – Hát, én azon gondolkodtam munka közben, hogy mi lenne, ha találkoznánk? Ha elmennék hozzád?
 – Mi? Nem értem. Itt vagy nálam.
 – Nem itt, a valódi világban. Mi lenne, ha meglátogatnálak, ténylegesen?
 – Jaa, ténylegesen? – A nő felemelte a fejét, és döbbenten a férfi arcába nézett. – Eljönnél hozzám? A valódi világban? De miért tennél ilyen butaságot?
 – Nem tudom, csak eszembe jutott. Mert jön az évfordulónk, és valamit csinálnunk kellene, valami különlegeset. Akár találkozhatnánk is. Holnap hétvége, együtt tölthetnénk ezt a három napot.
 A nő visszafeküdt a férfi mellére.
 – Én nem látom értelmét keresztülmenni az egész hercehurcán az utazással meg mindennel. Nem is értem, hogy jutott eszedbe.
 – Csak kíváncsi vagyok rád. Hogy hogy nézel ki a valóságban.
 – Haha, ugyanígy nézek ki a valóságban.
 – Jó, de akkor is látni akarlak. Négy éve házasok vagyunk, drágám.
 – Jó rendben, ha ennyire ragaszkodsz hozzá, akkor gyere. Legalább szexelhetünk egyet a valódi testünkkel is.
 – Az engem nem vonz, én tényleg csak látni akarlak. Nem hiszem, hogy a szex olyan jó a valódi testünkkel is.
 A nő vállat vont.
 – A régiek csak úgy csinálták.
 – Jó, de a régiek… ősemberek voltak. Nem használtak még közvetlen agy-agy kapcsolatot. Fogalmuk sem volt az igazi szexről évezredeken keresztül.
 – Jó, akkor csak ölelj át, ha jössz.
 – Oké. Egyáltalán mennek még űrhajók a Holdra?
 – Persze, mindig jönnek új telepesek a Zöld zónából. Nézz csak utána!
 – Jó, pillanat.
 A férfi a plafont nézve nyitott egy böngészőablakot, és rákeresett a Föld-Hold járatokra.
 – Azt mondja, indul egy rakéta reggel nyolc harminckor. Pfff, érted, nem akkor megyek a Holdra, amikor én akarok, hanem amikor a járat indul.
 – Valódi világ, mit vársz. Nem is értem, miért akarod ezt a butaságot.
 – Csak a kíváncsiság. Látni akarlak.
 – Jól van, nem szólom le, gyere csak. Mondjam a pontos címemet?
 – Igen, az jó lenne, csak annyit tudok, hogy Szürke zóna.
 – Igen, ezen belül pedig a Tranquility barlangok. Nemrég vastagították meg a mennyezetet, így jobban véd a sugárzástól.
 – Jó, jó, és ott hol?
 – A négyes barlangban vagyok, a tizennyolcas fürt Delta leágazásánál, a hatvanhatos lakásban. Megjegyezted?
 – Majd visszanézem ezt a felvételt.
 – Jó.
 – Oda kell majd mennem az űrkikötőbe. Jézusom, nem is tudom, hogy lehet manapság a földfelszínen utazni.
 – Majd kideríted... – ásított. – Én most szeretnék aludni, ha nem baj.
 – Jól van, szép álmokat, cicusom. Én még fent maradok egy kicsit.
 Tovább nézte a plafont, és a Holdon járt az esze. Sokan átköltöztek oda a Zöld zónából, elsősorban a tehetősek, mert az alacsonyabb gravitációban kényelmesebb az élet. És ott időjárás sincs. Csak a csend és nyugalom mindörökké. Amikor megismerkedtek, gyorsan felismerte, hogy a lány Szürke zónás, mert volt egy két másodperces késlekedés a válaszaiban, amikor beszélgettek. Először azt hitte, hogy csak ilyen bölcs és megfontolt, de aztán rájött, hogy a frászt az, csupán a távolság miatt van ez: a fénysebességű adatfolyamnak is eltart két másodpercig, míg megteszi a Föld-Hold-Föld utat. A Vörös zónások meg nem is keverednek a többi emberrel egyáltalán, hiszen náluk akár háromnegyedórás is lehet az eltérés: ők a saját marsi közösségeikbe tömörülnek csak. A férfi izgalommal gondolt arra, hogy a Holdra fog utazni, méghozzá ténylegesen.

Reggel sas képében átrepült a saját lakásába. Mindenkinek van egy saját lakása, akkor is, ha összejön valakivel: mert mindenkinek kell egy biztos bázis, ahová visszajöhet, ha esetleg kilép valamiért. Egy lakáshoz csak egy Kilépés gomb tartozhat. A férfi bejutott a házba, átment a nappaliba, és ott egy festmény mögött megtalálta a széfet. Az ujjlenyomatával kinyitotta, és a hátsó falon meglátta a pirosan világító Kilépés gombot. Nagy levegőt vett, és megnyomta.

Csukott szemmel ébredt, és érezte, hogy hátradőlve ül egy székben. Hunyorogva kinyitotta a szemét, és egy lapos monitor képe körvonalazódott előtte. Hunyorgott, de nem látott rendesen. Előre dőlve koncentrált, végül sikeresen elolvasta a monitoron világító szöveget.

 Üdvözöljük a valódi világban!
 Pontos idő: 06:56
 Dátum: 2122. június 12, péntek
 Külső időjárás: viharos, kettes fokozatú
 Külső hőmérséklet: 54 °C
 Legutóbbi tornádó: 47 órával ezelőtt
 Hely: Gébárti-6-os barlang, Zala megye, Balkán-Rusz Államközösség
 Barlang szerkezeti integritása: stabil
 Levegő minősége: aktívan szűrt, megfelelő
 Közművek (elektromosság, internet, víz, tápoldat, levegő): fizetve, OK.

 Haja az arcába lógott, ezért felnyúlt, hogy félrehúzza, de hosszú körmei beleakadtak az arcbőrébe. Maga elé emelte a kezét, majd a másikat is: hosszú körmei félkörívben hajoltak a tenyere felé. Szárazon egymásnak koccantak, ahogy behajlította az ujjait. Szakálla is a hasáig ért, betakarta a fehér pólóját, amiben ült. Olyan nanorobotokat is ki kellene fejleszteni, amelyek belülről megakadályozzák a szőrnövekedést, gondolta. Majd felhozza az egyik meetingen.
 Felnyúlt, és óvatosan kihúzta a feje oldalából az adatkábelt, amely az agyába ültetett chipet kötötte össze a külvilággal. Aztán maga elé tartotta a jobb alkarját, és szemügyre vette a tápcsövet. Ezen keresztül jön a tápoldat, a gyógyszerek és a nanorobotok, amelyek karbantartják az ember testét belülről. A folyadék teljes mértékben felszívódik, így legalább a vizelettel és a széklettel nem kell foglalkozni. Volt a csövön egy pici csap, azt eltekerte, ügyetlenül, a bal keze két behajlított ujjával. Felszisszent. Valamit kell kezdenie a körmeivel, borzasztó, semmit sem tud megfogni így.
 „Körömvágás”, gondolta mérgesen. Nem történt semmi. Persze basszus, ez a valódi világ. Hogyan vágták a körmüket a régiek? Valami éles szerszám kellene. Biztos van egy csipesz vagy olló a fürdőszobában, a fésűk meg efféle fizikai tárgyak mellett.
 Először is kihúzta a tápcső vastag tűjét a karjából. Erre pittyenés hallatszott, és a monitoron új szöveg jelent meg: Figyelem: a tápvezeték kihúzásával kinyilvánítja, hogy a tápforrás megszakítása az Ön saját felelősségére történik, és a Vuniverz Inc. vállalat semmilyen módon nem tehető felelőssé semmiféle ebből fakadó káresemény bekövetkeztéért.
 Alatta volt egy zöld Elfogadom gomb. A férfi meg akarta nyomni a tudatával, de nem sikerült. Ja, valódi világ… Kinyúlt, és behajlított ujjával rákoppintott a gombra. Harmadszorra sikerült is, és az üzenet eltűnt.
 Még egy dolog hátra van: az ondózacskó. Ez tárolja az összes eddigi ejakulátumát. Lehúzta a péniszéről, és elejtette. Toccsanva esett a padlóra.
 Végre, szabadság. A férfi megragadta a két karfát, és felnyomta magát a székben, meztelen talpával lelépett a padlóra. A lábkörmei is megnőttek, koccantak a parkettán. A férfi a fogát szívta undorában. És ez a bűz… Évtizedes izzadtság, meg ki tudja még, mi. Fürdőszobát, most!
 Balra volt az ajtó: a férfi remegő lábakkal megindult felé. Karjaival egyensúlyozott, ahogy lépkedett a hideg padlón. Szíve szaporán kalapált: tudta, ha elesik, összetöri magát.
 Végre odaért az ajtóhoz, és a kilincset lenyomva kitárta azt. A fürdőszobából is bűz csapott ki, csak másfajta bűz: a csempét és a zuhanyfülke üvegfalait fekete penész és zöld moha borította, mintha egymással versengenének a területért. Vastag szálakban lógtak a zuhanyrózsáról, mint a dzsungelben a liánok. A plafon és a fal találkozásánál pedig nagy, poros pókhálók feszültek.
 Oda be kéne állnia, és megnyitnia a vizet, hogy… tiszta legyen. A férfi nagyot sóhajtott. Hát ez egy nagy, kövér NEM, cicusom. Sajnálom. Ez így nem fog menni.
 Megfordult, és visszabotorkált a székhez. Egy nyögéssel ledobta magát, és hátradőlt. Tényleg túl macerás: nem is tudja már, hogy juthatott az eszébe ilyen hülyeség. Megint a cicusnak volt igaza. Hogy csinálják ezt a nők, hogy mindig igazuk van? Hihetetlen. Visszadugta a karjába a tápcsövet, a feje oldalába pedig az adatkábelt. Az ondózacskót a földön hagyta: tökmindegy, hogy fog kinézni a combja meg a szék egy idő után: a valódi világ amúgy is egy undorító hely úgy, ahogy van. Még egyszer nem fog kilépni ide, az hétszentség. Nyomás haza, ahol kék az ég és virágillatú a levegő. És bálnák bömbölnek az égben. Az az igazi valóság. Előre hajolt, és behajlított ujjával rákoppintott a Belépés gombra.

 S. Varga Zoltán