A távoli toronyóra öt órát jelzett. A szél felkapta hangját, és szétterítette a vízparton. Tamás ebből semmit sem érzékelt, gondolataiba merülve ült kisszékén a horgászbotok mellett. Órák óta várakoztak a tóparti stégen Imrével. Úgy tűnt, aznap délután nem lesz szerencséjük. Bármilyen horgásztrükkel próbálkoztak, az úszók, a kapásjelzők mozdulatlanok maradtak. Eleinte még beszélgettek, nevetgéltek, söröztek, azonban később minden unalmassá, vontatottá vált. Örültek, hogy a stég kis tetőt kapott, amely védte őket az erős napsugártól. Négy nappal korábban érkeztek a kényelmes kis faházakba. Egyiket Tamás és Irén, a másikat Imre és Hilda foglalta el. Évek óta jártak a Fenyővölgyi tóhoz. A férfiak horgásztak, a feleségek pihentek, fürödtek, nyaraltak, időnként szurkoltak a férjeknek, segítettek a zsákmány megtisztításában, elkészítésében, már ha volt ilyen. Ha nem, vagy unták a halat, akkor a közeli csárdában étkeztek. Az asszonyok elfogadták, hogy évente öt-hat napot itt töltenek, de elvárták, hogy a nyár további napjaiban az ő kívánságaik teljesüljenek. Imréék tizenöt, Tamásék tizenegy éve kötöttek házasságot. Ha voltak is kisebb-nagyobb problémák, békésen éltek. Házaséletük, szeretkezéseik lendülete az évek alatt megtört, olykor hullámvölgybe került, a csúcsokat már ritkán ostromolták, akkor is váltakozó sikerrel.
 – Mi van veled öregem? Hol jár az eszed? Kapásod van! – bosszankodott Imre, és meglepődve látta, hogy barátja, a kezdő horgászokhoz is méltatlan módon elkapkodta, elszalasztotta a nap egyetlen halát.
 – Basszus! Ez elment! – összegezte Tamás három szóval a helyzetet.
 – Láttam rajtad, hogy nem vagy itt! Min gondolkodtál ennyire?
 – Valójában rajtad, pontosabban azon, ami tegnap délután történt. Bográcsozás közben olyan vágyakozva nézted Irént, hogy majdnem felfaltad a szemeddel. Persze nem csodálom, abban a falatnyi fürdőruhában tényleg jól nézett ki.
 – Ne hülyéskedj! – zavarodott meg Imre, még bele is pirult. – Csak nem gondolod, hogy…
 – Miért ne? – vágott a szavába Tamás, de egyáltalán nem tűnt bosszúsnak. – Hallottam már ilyesmiről. Persze nem gondolom, hogy lenne köztetek valami, de azért ne tagadd: egyszer-kétszer bizonyára fantáziáltál róla! Csak őszintén, nem fogok haragudni!
 – Őszintén? Rendben! Rosszul gondolod! Nem egyszer-kétszer, hanem többször is előfordult, de biztosíthatlak, hogy semmi egyéb nem történt.
 – Elhiszem! Úgy gondolom, Irén még nem csalt meg engem, sem veled, sem mással, vagy ha mégis, akkor nagyon ügyesen tette. Remélem, nem olyannal, aki aztán jót nevetett rajtam, vagy sajnálkozott a hátam mögött, mert azért az durva lenne. Te Imre, mondjad meg nekem, de ezt is őszintén, milyenek vagytok ti ketten az ágyban? Nálunk azért vannak gondok.
 – Hát, hogyan is mondjam? Néha jó, néha kötelességszerűen unalmas, néha egyáltalán semmi. Szóval nem az igazi. Olykor nem is tudom, mire lennék még voltaképpen képes Hildával, ha úgy igazán akarná.
 – Csak nem kételkedsz férfiúi képességedben?
 – Szerencsére nincs ilyen gondom. Talán egy hónapja megdöntöttem Tildát, aki a pénzügyi osztályon dolgozik, vagy ő engem, már nem is tudom. Te, az a lány sok mindent kihozott belőlem. Olyan hegyes kis mellei vannak, és olyan virgonc, hogy az fantasztikus.
 – Ne részletezd, tudom, miről beszélsz!
 – Hogy hogy? Te is?
 – Hagyjuk már azt a kis kurvát, többen megtámogatták már a gyárban. Ettől sokkal fontosabb dologról akarok veled beszélni. Nézd, én is álmodoztam már Hildáról! Mi lenne, ha feleséget cserélnénk? Egyelőre csak egy alkalomra, aztán meglátnánk, mit hoznak ki belőlünk, vagy mi belőlük.
 – Ez most váratlanul ért! Persze, ha jobban belegondolok, én benne lennék, de attól tartok, a lányok tiltakoznának, már csak illendőségből is.
 – Nem kellene tudniuk róla, van egy jó tervem! Ma este bepezsgőztetjük őket, persze nem részegre, csak olyan kellemes bódultságig. Mesélnénk néhány pikáns történetet, hogy megmozgassuk az ő fantáziájukat is. Azt mondjuk, hogy sötétedés után még kicsit horgászunk, mert akkor jobban harapnak a halak, csak azután megyünk vissza a házba, de még világosodás előtt újra kijövünk, mert a hajnal is jó lehet.
 – Kezdem érteni! Befelé menet pedig „véletlenül” eltévesztjük a házikókat, hiszen olyan egyformák. Te bemész hozzánk, és bebújsz Hilda mellé, én pedig nálatok Irén mellé, aztán jöjjön, aminek jönnie kell.
 – Zseni vagy, öregem! Bent azután csak halk sóhajok és sugdolózás, és nagyon fontos: még sötétben ki kell jönni. Itt a parton találkozunk, és beszámolunk az eseményekről, mert ugye azt tudni kell, hogy másnap legyen miről beszélgetni az asszonnyal.
 – Izgalmas. Van benne kockázat, de érdemes kipróbálni. Tiéd az ötlet, az én feladatom a pezsgő beszerzése – vidámkodott Imre, és ahogy a közeledő nevetgélő asszonyok felé nézett, máris érezte, dudorodni kezd a fürdőnadrágja.

Hilda a szalonnasütő mellett az asztalt törölgette, szokásos közös reggelijüket készítette elő. A napsütésben gyorsan melegedett a levegő, az egyrészes fürdőruha elegendő volt. Lassan kinyílt Tamásék kisházának ajtaja, és Irén dugta ki a fejét, kíváncsian körbenézett. Meglátta a serénykedő Hildát, odasétált az asztalhoz, és leült a padra. Elégedetten mosolyogott a világra.
 – Örülök, hogy jó kedved van. Ezek szerint jól telt az éjszakád? – kíváncsiskodott huncutul Hilda.
 – Nem panaszkodom! Úgy látszik, az a sok pezsgő jót tett, szinte fiatal házasnak éreztem magam!
 – No, no! Csak nem?
 – De igen! Nem akarok szerénykedni, de fantasztikus voltam! Na jó, ő is! Háromszor voltunk a csúcson, és olyan kemény volt, amilyet már régen éreztem. Először gyengéd, szinte félénk, azután egyre szenvedélyesebb. Végig járta a testemet, és amikor kinyitottam a combjaimat, egészen megvadult. Nem csodálom, hogy még alszik, jól lefárasztottam. Ahogy elnézem, még várni kell a fiúkra. Nálatok is dolgozott a pezsgő?
 – Hajaj! Nem tudom a pezsgő, vagy a levegő tette, vagy mi a csoda, de nekem is emlékezetesen telt az a néhány óra. Szinte megfiatalodtam. Örültem, hogy csak suttogott, én is így tettem. Olyan bókokat kaptam, amilyeneket régen, vagy talán sosem. Simogatott, kedveskedett, mindenütt összecsókolt. Már az első pillanatban éreztem ágaskodó tehetségét, amiben nem csalódtam. Élvezettel fogadtam be itt is, ott is. Nem is értem miért kellett ilyen messzire jönni, és ennyit várni erre a gyönyörre.
 – Igazad van! Szerintem vagyunk olyan ügyesek, hogy ezt máskor is kihozzuk belőlük, nem kell azért Fenyővölgybe jönni. A pezsgővel pedig ne spóroljunk!
 A két asszony összenevetett, megölelték egymást, és nagy egyetértésben készítették a reggelit.

Tamás és Imre kipakolták a stégre horgászfelszereléseiket. Imre vidáman fütyörészett, a határtalan jókedv lerítt arcáról. Tamás megint elgondolkodónak, gondterheltnek tűnt, amit barátja sehogy sem értett. Ő is, a két asszony is vidám volt, minden bizonnyal a másik házban is jól telt az éjszaka, hiszen a hajnali találkozáskor Tamás is nagyon elégedetten mesélt, de akkor mi lehet a probléma? Előbb-utóbb kiderül, gondolta, és erre nem kellett sokat várnia.
 – Te Imre, tudod mi ez? – hangzott a rejtelmes kérdés, és Tamás nyitott tenyerét, amelyben csillogott valami, barátja felé nyújtotta.
 – Persze, hogy tudom. Hilda egyik fülbevalója. Hol találtad?
 – Na most kapaszkodj meg! A mi ágyunkban volt. Arra ébredtem most reggel, hogy valami szúrja a fenekemet. Hát, ez volt!
 – Azta! Ezt nem értem!
 – Nem érted? Tényleg ennyire hülye vagy? Az esti pezsgőzés után az asszonyok is kitalálták azt, amit mi: a csereberét! Amíg mi mit sem sejtve ültünk a stégen a sötétben, Hilda átjött a mi ágyunkba, Irén pedig átment a tiétekbe! Egész éjjel saját feleségeinkkel szeretkeztünk, ráadásul még élveztük is! Jól átvertek bennünket, és persze magukat is!

Tátrai S. Miklós