In memoriam Sarkadi Imre

A családi ház nappalijában az ablak előtt ül Ede. Előtte az íróasztalon a laptop bekapcsolva, kékes fénye megvilágítja az előtte ülőt, aki elmélyülten pötyög valamit. Ede negyven év körüli, otthonosan, de jól öltözött férfi. Balra, a falra szerelve nagy képernyős tv, kikapcsolva. Alatta, körülötte huzalok, madzagok kusza halmaza, egy wifi is villogtat a közelében. Az asztalon vázában kissé kókadt virág, egy bontatlan üveg bor és mellette két pohár.
 Az előszoba felől kulcscsörgés, ajtócsapódás hallatszik. Beviharzik a felesége, Éva. Harmincas, elegánsan öltözött, frissen fodrászolt nő. Szatyrot tesz az asztalra, kenyér és felvágottak csomagolva. Körülnéz, meglátja Edét. Hangosan ráköszön:
 – Szia, Drágám! Megjöttem! – ledobja a felöltőjét, odamegy Edéhez, és a feje búbjára puszit nyom. – Szia, Édesem! Már megint dolgozol?
 Ede ölébe kapja Évát és megcsókolja.
 – Nem. Még mindig dolgozom! – válaszolja – Írok.
 – Na, vigyázz! Elkened a rúzsom!
 – Mi a jobb, egy rúzsálló csók, vagy egy csókálló rúzs?
 – Nem tudom, de ez nagyon drága, és nem egy csókálló rúzs! – Éva kelletlenül kibontakozik Ede öléből. – Teljesen összegyűrted a ruhámat! Meddig dolgozol még?
 – Még a szép, új frizurádat is összekócolom! – Aztán a kérdésre válaszolva folytatja: - Amíg el nem fogadják az irományaimat.
 – No hiszen, akkor még sokáig kell írnod… küldözgetni ide-oda… talán a halálod után egyszer felfedezi valaki a műveidet… és úgy találja, hogy híres embert farag belőled…
 – És persze saját magából is.
 – Még jó! Üzletet sejt benned! A hátadon fogja becipelni magát a hírességek közé! Úgy, hogy aztán okosakat írjál neki!
 – De azért ehhez is kell valami kis tehetség, nem? A senkiből nem lehet csinálni valakit!
 – Talán, de nem biztos! Majd „négy-öt magyar összehajol”, és eldöntik a sorsodat. Én dicsérem a te lovad, te dicséred az enyémet! Ismered a mondást. De addig is meg kell élnünk valamiből.
 – Hát igen… a költő kuporog, a novellista nincstelen, a szobrász szédeleg. A művészetből bizonyosan nem lehet megélni. Látod, ezért vagyok itt én, nem művész, és keresek kettőnkre. Amíg bírom, mint a barom, eltart a karom!
 – Verselgetsz? Drága vagy, Kedves, ezért is imádlak.
 Éva észreveszi a virágot, a kikészített üveg bort az asztalon.
 – Hát ez meg mi?
 – Látod, virág!
 – Várj, kitalálom! A titkárnődnek vetted a szerkesztőségbe, de hazahoztad, mert nem ma tartja a névnapját! Ugye, eltaláltam!
 – Neeeem! Neked vettem, szívem!
 – Nekem? Se névnapom, se szülinapom. Már azt is elfelejtetted, hogy mikor tartom?
 – Azt hiszem, te felejtettél el valamit!
 Éva kérdőn néz Edére.
 – Ma van a házassági évfordulónk! – mondja Ede diadalmasan. – A tizedik!
 Feláll, és átöleli Évát, aki ingerülten eltolja magától. A virágot nézegeti, kézbe veszi. Elgondolkodva mondja:
 – Hát… olyan ez, mint a házasságunk.
 Most Ede néz várakozóan.
 – Amennyiben?
 – Kicsit satnya… kicsit hervadt… kicsit elvirágzott.
 – Jó, ne is folytasd – Ede sértődötten visszaül a laptop elé. – És még azt hittem, hogy nekem gyönyörűzted ki magad!
 Éva kezébe veszi a virágot, forgatja, nézegeti.
 – És ezért képes voltál pénzt kiadni?
 – Nem – feleli Ede ingerülten –, a virágárus utánam hajította. Már elment, amikor felcsíptem.
 – A virágárust?
 – Haha! Vicces kedvedben vagy ma, hallod-e! Ez a hála a figyelmességért!
 – Milyen hálára gondoltál? – és egy fintorral visszateszi a virágot a vázába.
 Ede rövid hallgatás után szólal csak meg, hogy legyőzze forty dühét a virág fogadtatása miatt.
 – Gondoltam, ez egyszer elmehetnénk vacsorázni.
 Éva a fejét rázza, hogy nem.
 – Vagy ha itthon akarsz maradni, felbonthatnánk ezt a palack bort!
 – Nem, nem! – kézbe veszi a borosüveget. - Ezt is akciósan vetted?
 – Nem. Ezt a születésnapomra vettem, gondolván, hogy megköszöntesz.
 Éva közbevág:
 – Nem tudsz úgy szólni hozzám, hogy ne hibáztass folyton?
 – De a köszöntés elmaradt, és így a bor megmaradt.
 – Látod, megspóroltam egy üveg bort!
 – Ez igaz! Szóval, bonthatom?
 – Nem, nem!
 – Figyelj, elővesszük a régi fényképeket… az esküvőit, vagy a későbbieket, és nosztalgiázunk kicsit.
 – Nem, nem! Gondolkozz már! Milyen nap van ma?
 – Hát a házassági évf…
 – Kedd van, nem? Kedd, te szörnyeteg!
 – Kedd? Tényleg. Na és? Holnap szerda, holnapután csütör...…
 – Ma van a tv-ben a Szex és London!
 – Ajaj! Valami rémlik… egy blődli sorozat. De ez neked olyan fontos? Fontosabb, mint a…
 – Persze, hogy fontos! Csak egy órácska az egész, és igazán tudhatod, hogy ez az egy műsor, amit szeretek nézni a tv-ben! Te persze ilyenkor hátat fordítasz, vagy kimész a szobából. De csak azért, hogy engem bosszants! Mi lenne, ha egyszer leülnél mellém, és a hülye megjegyzéseid, kommentjeid nélkül végignéznéd velem az adást!
 – Megpróbáltam már nemegyszer. De utána csak bosszankodom, hatalmas ürességet érzek. Megint eltékozoltam az időt marhaságra, semmire az életemből. Neked még nem volt ilyen érzésed? Kábultság, szédülés, düh.
 – Persze, csak azért marhaság, mert szeretem nézni! Csak egyszer tennél valamit az én kedvemre! Ennyit azért megérdemlek tízévi házasság után, ha már el is felejtetted!
 – Mármint hogy én? Na persze! – kis szünet után – Mondd, mi örömöd telik ezekben a romantikus filmekben?
 Éva csak a vállát vonogatja.
 – Megmondom én! Az üres, elpocsékolt, eseménytelen életed elveszett romantikáját keresed a limonádé filmekben, sorozatokban!
 – Hát tény, hogy érdekesebb a romantikus történéseket nézni, mint azt, ahogy folyton csak a laptopod fölé görnyedve szenvedsz az írással! Szép, széles a hátad, de hidd el, egy idő után már az is unalmas tud lenni!
  – Nem is ismered az írásaimat! Sosem olvastad őket!
 – Majd ha megjelennek nyomtatásban! Mit akarsz? A mindennapi dicséretet, az elragadtatást akarod tőlem hallani? Az egekig magasztalást? Kis sikert? Lásd, én nem értek az íráshoz, a dicsérgetés egy idő után hiteltelen unalmas lenne! Vagy ha valamit nem értek, kritizálok, mindjárt felcsattanhass, és veszekedhess velem?
  Ede elgondolkozva, majd hirtelen elhatározással felkiált:
 – Tudod mit, ma este felolvasok neked az irományaimból, amikre büszke vagyok, amikről úgy érzem, hogy jól sikerültek, és neked is tetszeni fognak. Most éppen a sorsunkat írom!
 – Csak ha nézhetem közben a sorozatot!
 – De hát mi lehet nálam érdekesebb abban a sorozatban? Négy lökött tyúk.
 – Négy szingli nő!
 – … egyfolytában férfiakra vadászik, aztán mesélik a kalandjaikat, heccelik egymást és magukat…
 – Lehet, de most ez a rész nagyon érdekes!
 – Na, ne mondd!
 – A Tímea, na, a Timi! Tudod melyik?
 – Nem. De nem mindegy? Az egyik a sokból.
 – Jó, neked mindegy. Szóval az egyiknek nagyon megtetszik a Szembe szomszéd férfi.
 – Mi az, hogy „Szembe szomszéd”?
 – Hát van Jobb szomszéd meg Bal szomszéd, meg aki szemben lakik velük, az a Szembe szomszéd. Szóval a Szembe szomszéd… csinos, magas, jóképű, szinte hibátlan.
 – Mi az, hogy szinte? Mellesleg jól is nézhet ki az a férfi, aki női szemmel hibátlan! Gondolom, hogy főz, mos, vasal, bevásárol. Mindent megcsinál, amit a feleség mond!
 – Mennyire nem érted! Nemcsak, amit mond, hanem amit gondol, azt is! Nagy különbség!
 – Azt pedig nem lehet kitalálni!
 – Látod, ettől vagyunk kiismerhetetlenek mi nők.
 – No, a Szembe szomszédnak mi az a kis hibája?
 Éva lassan, nehezen nyögi ki:
 – Nős az illető!
– Aha – rövid csend. – Akkor már én sem lehetek tökéletes? Amíg az ember nőtlen, izgalmas kérdőjel a nők szemében. Aztán ha megnősül, azonnal kis szürke ponttá válik!
 – És ha egy lány férjhez megy, talán nem veszti el a vonzerejét?
 – Látod, egyáltalán nem! Sőt! Ő az, aki csakhamar ráun férjére, a hétköznapok szürkesége, monoton egyhangúsága felemészti a hajdani varázst, vágyat, hiszen a kedves ott van nap mint nap karnyújtásnyira, nem kell küzdeni, izgulni érte. Olyanná válik, mint bármelyik háztartási gép vagy egy régi bútor, beépített szekrény. És akkor egy bármilyen, bárhonnan jött-ment férfi az ismeretlensége, titokzatossága okán sokkal izgalmasabb. Utcahossznyi az előnye a férjjel szemben! És még valami: kevés feleség akarja egy kaland miatt felrúgni a kényelmes, mégiscsak biztonságos házasságát, ugyanazt újrakezdeni másikkal. Jól tudja, hogy egy idő múlva azzal sem lesz jobb! Meg aztán így sokkal veszélytelenebb! Csak vigyázni kell a látszatra és a valóságra!
 – Most esszét írsz, vagy beszélgetünk? Látom, jól elvagy magaddal! De jól van, drágám, írjál csak azt, amit akarsz!
 – Eltértünk a tárgytól! Mi az a hallatlan izgalmas?
 – Rendben, akkor folytatom. Timinek ki kell találnia valamit, hogy kettesben maradhasson a Szembe szomszéddal.
 – A kishibás férfival! Az igazival?
 – Persze, ezt nem is kell mondani, vagyis hát az aktuálissal! Kilesi, hogy mikor megy el az a boszorka.
 – Gondolom, ez a Szembe szomszéd kis hibája, vagyis a felesége.
 – Igen, persze. És akkor ki kell találnia, rögtönöznie valamit, hogy átmehessen hozzá!
 – Nem meri direktbe megmondani neki, hogy „hé, fiú, te tetszel nekem és…”?
 – Látszik, hogy fogalmad sincs a nőkről! Úgy kell taktikázni, hogy a férfi azt higgye, hogy ő a kezdeményező! Ő az üldöző, és te vagy az üldözött!
 – Na, ez most nekem bonyolult!
 – Nem is értheted, hisz te is csak férfiból vagy!
 – Még ha kis hibával is, mert nős vagyok!
 – Ahogy akarod drágám, monologizálj csak nyugodtan tovább!
 – Becsülöm azért az őszinteségedet és köszönöm. Talán még egyszer hasznát veszem az irományaimban.
 – Szóval átles a Szembe szomszédokhoz, és amikor a feleség elmegy…
 – ... átsiet a Szembe szomszédhoz, és becsenget.
 – Láttad az előzetest? – kérdi Éva csodálkozva.
 – Nem. De ezt nem lehet másként folytatni.
 – Szóval becsenget, és kitalál valami hihetőt, amivel beljebb kerülhet…
 – ... az áldozathoz. Na, és mit talál ki?
 – Például… például, hogy „Kérem szépen, elromlott a tv-nk, és ma van a kedvenc műsorom, a Szex és London sorozat folytatása. Megnézhetném maguknál? De csak ha nem zavarok!”
 – Maguknál? Hisz a férfi egyedül van!
 – De nehéz a felfogásod! Ezt a nő hivatalosan nem tudhatja! És a férfinak is tetszik a nő, ezért nem henceg el vele rögtön! A Szembe szomszéd udvariasan félreáll, és beengedi Timit a lakásba. És az ajtó bezárul mögöttük…
 – És a nő mire megy a férfival? Szerinted tényleg csak a sorozatot nézik?
 – Ugye, hogy izgi? Látod, ez lesz a mai folytatásban! – Éva az órájára néz. – Kapcsold be szívem a tv-t, mindjárt kezdődik a műsorom! – Majd sürgetően ráerősít: – Na, légy szíves!
 Ede kelletlenül a tv-hez lép, kapcsolgat mindenféle távirányítót, gombokat, majd drótokat húzogat, dugaszokat huzigál ki, és dug vissza. A tv képernyője sötét marad, még csak sercegés sem hallatszik. Mögötte közben Éva tesz-vesz.
 – Ma kivételesen hideget vacsorázunk. Jó, Szívem?
 – Mi az, hogy kivételesen? Tegnap is, meg ha jól emlékszem, tegnapelőtt is kivételesen hideget.
 – Látom, nem kivételesen ma is veszekedni akarsz, amikor egyszer szeretnék egy műsort megnézni! Még ha azt a házassági évfordulónkra tették is! Talán nekem, ajándékkép! Szép lenne tőled, ha bevallanád, hogy te intézted… meglepetésnek!
 – Ki kell, hogy ábrándítsalak, nem én voltam. Ennyire nem dolgozom magam ellen.
 – Na, mi van azzal a tv-vel?
 – Nem működik. Nem tudom bekapcsolni, illetve se kép, se hang, ahogy azt a mi népünk mondani szokta.
 – Viccelsz? Már ehhez sem értesz? Egy rohadt tv-t bekapcsolni! Mindig tudtam, hogy… de ennyire! És most mi lesz?
 – Mit tudom én! Mégis megisszuk azt az üveg bort!
 – Azt már nem!
 Éva az ablakhoz lép.
 – Nézd, a Szembe szomszédnál működik a tv! Látod, hogy vibrál a szürke fény? Ez hogy lehet?
 – Talán még nem romlott el. Vagy más szolgáltatónál fizetett elő. Csak nem azt akarod mondani, hogy…
 – De, kitaláltad! Már nincs időm vacsorázni sem, különben sem árt egy kis fogyózás! Átmegyek és bekéretőzöm, mégis megnézem az adást!
 – Nem gondolod, hogy zavarni fogsz? Hátha van valami kellemes estjük? Esetleg a házassági évfordulójuk! Látod, ott is van egy csokor virág az asztalon! Meg egy üveg bor!
 – Ugyan, az a fonnyadt akármi? Ne bosszants már folyton ezzel a házassági évfordulóval! Különben is, az elébb viharzott el az asszony!
 – Honnan tudod?
 – Láttam.
 – Figyelted? Biztosan ő sem szereti a sorozatot!
 – Nem. Nem figyeltem, csak amíg te a tv-vel piszmogtál, kibámultam az ablakon, és véletlenül észrevettem.
 – Ugye, csak viccelsz?
Éva az órájára néz, felkapja a felöltőjét, kérdőn Edére néz, és kinyitja az ajtót:
 – Szóval, jössz velem te is, Szívem? Nem szívesen hagylak magadra. Nagyon hiányoznál! Persze, ha inkább írni szeretnél, esetleg befejezni a magad módján ezt a történetet – sóhajt. – Hát, de csak a te kedvedért, és mert annyira akarod, áldozatot hozok, és nélkülözlek egy picit. Csak egy órácskára. Majd telefonálok. Te ne hívj, mert a tv-t nézem, és nagyon kizökkentenél. Igaz is, inkább itt is hagyom a telefonomat. Millió csók, Szívem! – leteszi a mobilját az ajtó melletti kis asztalra, és választ sem várva már csukódik is mögötte az ajtó.
 Ede magára marad. Az utca felőli ablakhoz megy és kinéz. Maga elé mondja:
 – Most csenget be… az ideális férfi ajtót nyit… rövid szóváltás, Éva kétségbeesetten gesztikulál, és már csukódik is mögöttük az ajtó. – Szex és London. Micsoda ostoba cím! Nem tudom, a Szembe szomszédnál Londonra is jut-e majd idő?
 Visszaül a laptopja elé, és pötyögni kezd a gépén.
 – Nos, akkor folytassuk a történetünket!

*

Kis idő elteltével Ede körülnéz, megnézi az óráját, és lehúzza az utca felőli oldalon a külső zsalukat, hogy a be- és kilátás megszűnjön. Az oldalkertre nyíló ablakon a zsalut felhúzza. Ezután odamegy a tv-hez, bedugja a konnektorba, és bekapcsolja. Rövid idő után a készülék kivilágosodik, és a Szex és London bevezető zenéje hallatszik. Az ajtó halkan nyílik, és belép rajta egy csinosan öltözött, frissen fodrászolt nő.
 – Bocsánat, hogy csak úgy betörök, de nyitva volt az ajtó - tétován hozzáteszi –, egy nő rohant el a Szembe szomszédhoz. Becsöngetett és bement. Csak nincs valami baj? Tudja?
 – Igen. Innen rohant ki... a feleségem.
 – Sajnálom, hogy nem ismerhettem meg személyesen!
 – Ne sajnálja! Hiszen már alig várta, hogy elmenjen!
 – Most miért ilyen gonosz? Hát nem így beszéltük meg?
 – De. Csak átugrott pár bekezdést!
 – Szükséges?
 – Hát persze!
 – De miért?
 – A látszat miatt! A látszat nem mindig a valóság, és a valóság sem látszik mindig. Mi a látszat, amiért átjött hozzám?
 – Jó, hát ha mindenáron ragaszkodik hozzá. Szóval az a helyzet, kedves Jobb szomszéd úr, hogy… hogy…
 Ede türelmetlenül közbe vág:
 – „…elromlott a tv-nk és én nagyon szeretném megnézni...” Na, folytassa! Én mondjak mindent? Nem tanulta meg rendesen a szöveget!
 – De igen, csak, olyan zavarban vagyok. Segítsen, súgjon, kérem!
 Ede kissé ingerülten:
 – Felháborító! Segítek! ... „a Szex és London”. Na, fog menni?
 – Igen, köszönöm, szóval elromlott a tv-nk, és nagyon szeretném megnézni a Szex és London következő folytatását. Ha Magát nem zavarja, megnézném itt. Bár nincs itthon a felesége...
 – Nem, egyáltalán nem zavar. Ha ez Magának olyan fontos! Igen. A látszat így már rendben van, a valóságban pedig egyáltalán nincs ellenemre, sőt! Jöjjön, lesegíthetem a kabátját?
 – Köszönöm, le tudok vetkőzni magam is, nem vagyok mozgássérült!
 Míg lekabátol, Ede felbontja a borosüveget, tölt mindkettőjüknek.
 – A Szex és Londonra! – mondja, és a nőnek nyújtja az egyik poharat. Koccintanak, majd az üres poharat leteszik.
 Ede kihúzza a tv dugóját a konnektorból, és folytatja.
 – Na, nem is azért, csak tudja a szokások, az etikett. És hogy nem szorul a segítségemre, azt az is bizonyítja, hogy maga nagyon csinos! Sőt, kifejezetten szép!
 – Hallja, elég sután udvarol! Csupa elcsépelt közhely!
 – Szép selymes a haja! – közelebb lép, lassan átöleli, kezdené birtokba venni a nőt – Milyen sima a bőre! Szépen csillognak a szemei! Helyes a kis fitos az orra! Gyönyörűek a kagyló fülei! Csókra termett ez a csodás, égő piros szája! – igyekszik megcsókolni.
 A nő tiltakozik:
 – Hé! Még nincs vége a szövegének! Maga se hagyjon ki semmit!
 – Szerintem ennyi elég a leltárból! – hevesen átkarolja a nőt, és áttuszkolja a szomszéd szobába.

*

Ede ismét a laptopja előtt ül és gépel. A tv ki van kapcsolva. Az órájára néz, majd kezébe veszi a mobiltelefonját, és tárcsáz. Az ajtó melletti kisszekrényen megszólal Éva mobilja. Ebben a percben a külső ajtó csapódik, majd Éva berohan a szobába, és Edére kiált:
 – Hát nem hallod, hogy szól a telefonom? Miért nem veszed fel! – felkapja a készülékét és beleszól:
 – Halló!
 – Hol vagy, Drágám? – szól a készülékbe Ede kedvesen.
 – Te vagy az, Ede? De jó, hogy hallom a hangodat! Mi van veled? Már annyiszor hívtalak, és sohasem vetted fel a telefont! Már kezdtem aggódni érted! Érted?
 – Itthon voltam. Talán csak nagyon elmélyültem a munkámban. Tudod, olyankor az ember se lát, se hall. Különben is, hogy hívhattál, amikor a telefonod.
 – Már megint ez a kötözködés, veszekedés! Látod, nem tudod elviselni, ha kritizállak! Szóval nincs semmi bajod, jól vagy! Máris otthon vagyok, Drágám!
 Eddig háttal álltak egymásnak, most mindketten kikapcsolják a telefonjukat, leteszik és szembe fordulnak.
 – Szia, Drágám, Egyetlenem! De jó, hogy ismét itt vagy! Itt vagyunk!
 Átölelik egymást, és a levegőbe puszikat cuppantanak egymás felé. Ede szólal meg előbb.
 – Na, és hogy sikerült a Szex és…
 – Jaj, nagyszerűen! – vág közbe Éva, majd kissé megijedve a hirtelen lelkesedésétől, higgadtabban folytatja: –  Szóval tűrhetően. Érdekes volt, vagy inkább csak szórakoztató.
 – És London?
 – Mi az, hogy „és London”? Már megint kötözködni akarsz! Jártunk már Londonban, te is tudod, milyen a város! Mindenki fordítva közlekedik, a jobb oldal van balra és viszont. – Hogy másra terelje a témát, körülnéz. Észreveszi a felbontott boros üveget és a két poharat, amelyekben kis bor van még.
 – Te ittál közben? – kérdi. – És kivel?
 – Dehogyis! Nekünk készítettem elő, ha befejezted a Szexet, koccintunk! – közelebb húzza magához. – Te, Neked már borszagod van!
 – Hát persze! Itt a borom még a pohárban! Azt mondod, koccintottunk! – felemeli a poharat. – Ezen a poháron rúzsfolt van!
 – Persze, hiszen ebből a pohárból ittál! Ez a te rúzsfoltod!
 – De hiszen még… látszólag…
 – És valóságos borszagod van! Tudod, az idő is csak egy dimenzió. Miért ne lehetne abban is több irányba mozogni? A rúzsfolt, a borszag megelőzheti a valóságban a „jelen”-nek mondott pillanatot, a „most”-ot. Érted?
 Éva hallgat. Ede mindkettőjüknek tölt. Felemelik a poharat, és koccintanak.
 – Már hogyne érteném! Hiszen olyan okos vagy, Kedvesem! Na, egészségünkre!
 – Csin-csin! – Isznak.
 – És te boldogultál az írással? – kérdezi Éva.
 – Szó-szó! Nagyjából.
 – Megírtad a befejezést?
 – Melyiket?
 – Hát, amikor Timi átmegy a szomszédhoz és becsenget.
 – Ja, azt! Azt hiszem, igen.
 – És mi történt a te verziódban?
 – Összekeveredik látszat és valóság.
 – Amennyiben?
 – Mindenki ragaszkodik a látszathoz, hogy ne derüljön ki a valóság!
 – De mi történik valójában?
 – Tényleg érdekel? Felolvassam neked?
 – Nem, még ne olvasd fel! Majd. Majd ha megjelenik nyomtatásban, akkor szívesen elolvasom. Vagy felolvasod, Drágám, amíg én nézem a Szex és Londont!

Krikovszky Péter