Újbudai Dekameron

Újbudai Dekameron

Beszélgetések a COVID-19 vírussal

(Az egyik 19, a másik egy híján 20)

2020. július 06. - Zsolti bácsi

Találkozás a COVID-19-es vírussal

Egy belvárosi presszóban találkozunk. Én érek oda előbb, leülök a törzsasztalomhoz, az ablak mellé. Szemben a város egyik legjobb könyvtára, jelenleg zárva. Nem messze van innen a Centrál Kávéház, a valamikori Eötvös Egyetemi Klub. Először telefonon akartam vele tárgyalni, de az áramban ott van Ahrimán, azaz Ármány! Ez a két alak egyszerre kicsit sok lenne.
 Középmagas, jó kötésű vírus érkezik. Vasalatlan, harmonikás nadrágot, bőrcipőt visel zokni nélkül, ingének kézelője nem látszik ki a zakó ujjából. Előre megkötött, gumis csokornyakkendője van, borostás arca, tehát éppen úgy néz ki, mint egy bugris magyar újgazdag, ezért nem kelt feltűnést. Energiaitalt rendel.
 – Nem fél tőlem? – kérdezi magyarul. Idegenes akcentusa van, szókincse csekély, amit mond, az nyelvtanilag úgy-ahogy elfogadható. Tehát úgy beszél, mint egy átlagos közszereplő a médiában.
 – Nem félek – mondom, mert jó az ellenálló képességem, vitaminokat szedek, kezemet gyakran megmosom.
 – Én viszont félek maguktól, emberektől! – válaszolja egész testében borzongva. – Még kapok maguktól valami nyavalyát.
 – Mondja, magát nem Kövid Inkának hívták eredetileg? Vagy a neve azt jelenti, hogy Covid inka? Talán dél-amerikai? – kérdezem.
 – Ez magánügy! – válaszolja. – Tehát nem fél, hogy fertőzést kap?
 – Herakleitosz szerint – mondom – az ember jelleme a sorsa.
 – Ethosz antropo daimon – fordítja ő vissza görögre.
 Ez tud görögül! Rafinált fickó! – gondolom. – Hogy jutott át a határon? Hiszen mind le van zárva!
 – Én minden határon átjutok – feleli. – Nem vagyok menekült vagy bevándorló, az útlevelem mindenhová érvényes. De úgy néz ki, hogy a Nyugat most már észre tért. Most úgy viselkednek, mint a normális államok: van határ, vámos, az integráció is folyik. De nem úgy, ahogy a nyugati sajtó gondolja, hanem úgy, hogy az újonnan érkezettek integrálják az őslakókat. Van, ahol már egész előrehaladott a folyamat. A régi templomokba új vallások költöznek, új szokások, új vírusok honosodnak meg. Azok az elbizakodott, öntudatos európai nők most majd megtanulnak kesztyűbe dudálni. Akár gumikesztyűbe! A múltkor voltam egy uszodában a maguktól számított második országban. Ott már nem riszálnak úgy a nők, mint régebben. Nyaranta már nem napoznak meztelenül a parkokban. Majd én mindre rászállok.
 – Milyen benyomásokat szerzett még a földrészünkön?
 – Nem látok szolidaritást az önök népei között. Szegény taljánokon csak olyan keleti államok segítettek, mint Kína, Oroszország, Kuba. Ezeket viszont állandóan kritizálják és lenézik. A legérdekesebbnek viszont azt találom, hogy tanulmányozva a huszadik század gyászos történelmét, a „szabadnak” nevezett nyugati sajtó és filmművészet majdnem mindig csak a nácizmus bűneiről papol. A bolsevista rémtettekről csak igen ritkán esik szó.
 – Hogy van az, hogy ön ilyen jól értesült?
 – Van egy távoli rokonom: a számítógépes vírus. Meg akad egy másik rokonom is: az a rafinált alak meg az áramban lakik. Úgy hívják, hogy Ármány vagy Ahrimán. Főleg ők ketten látnak el hírekkel, hogy tudjuk magunkat mihez tartani.
 – De miért ül olyan messze tőlem? Alig hallom a hangját!
 – Nem akarok elkapni valamilyen rusnya bacilust maguktól, az előbb is köhögött, krákogott, és rossz színben van. Lehet, hogy már nem húzza sokáig! De visszatérve a kérdésére, konstatáltam, bejárva a földrészt, hogy nyájas lakói félig már elhülyültek, köszönhetően az én nagyra becsült rokonomnak, a számítógépekben és telefonokban tanyázó Ahrimánnak. Nemsokára már a kölyköket is gépek fogják tanítani, a pedagógusok teljes kiiktatásával. Valamikor a világ proletárjai egyesültek, most a világháló tömegemberei teszik ugyanezt. Tempora mutantur! Régente a kommunizmus kísértete járta be Európát, most pedig a hasznos idiotizmus kísértete teszi ugyanezt.
 – Ön arról is tud, hogy Lenin elvtárs a bolsevizmussal rokonszenvező nyugati értelmiségieket hasznos idiótáknak nevezte?
 – Hülyének néz? Én nem a szocializmus idején jártam iskolába, és nem Nyugaton nevelkedtem. Már rég kipusztultam volna, ha nem alkalmazkodnék az új időkhöz.
 – Ön egész nap fertőz, vagy tart közben egy kis pihenőt is?
 – Szigorúan napi nyolc órában fertőzök. Van aztán heti két pihenőnapom, és még csúsztatni is szoktam. Például akkor, hogyha nincs elég páciensem. Nálunk is van ám érdekvédelem, jóember!
 – Én nem jósolok önnek itt nagy jövőt. Magyarországon nem sikerült annyi embert megfertőznie, mint másutt. Erről mi a véleménye?
 – Csak nem a Szentkorona fékezi a koronavírust? Vagy a Boldogasszony a hét lányával? Vagy a Magyarok Istene? Egyébként is indulnom kell: ma még alig fertőztem itt Budapesten.
 – Mely kerületeket részesíti előnyben?
 – A balliberálisok közül sokan nekem drukkolnak.
 – Mielőtt elmenne, nyögje már ki, hogy honnan származik?
 – Én ősidők óta létezem, maga szamár! Jelen voltam a Szentföldön is, az egyik nagy vallásalapító idejében, de akkor nehezebbek voltak a körülmények. Egy Poncius Pilátus nevű pasas az idegeimre ment, mert folyton a kezét mosta. De mielőtt odébb állok, elárulom, hogy ellenem nem reménykedhetnek külföldi segítségben! Annyi segítséget sem fognak kapni a Nyugattól, mint az a bizonyos Béla a mongolok ellen, vagy Szigetvár, Drégely, Eger védői a törökök ellen. Vagy Rákóczi az osztrákok ellen. Csak magukra számíthatnak! Mert ha valahol feltalálnak egy szert ellenem, az csak itt lehet maguknál.
 – A Parlamentbe nem megy? Ott ilyenkor sokan szoktak lenni!
 – Szívesen ellátogatnék oda, de taszít a koronájuk kisugárzása. És ne felejtsenek el áldani is az átkok mellett, mert sokat köszönhetnek is nekem: a tiszta levegőt, tiszta vizet, föllélegzett Földet. És megtanulják, hogy nem kell annyit nyüzsögni: lehet odahaza is kulturáltan szórakozni, és a saját országuk szépségében is gyönyörködni! Na megyek, az egyik metró megállóban lesz jelenésem.
 – Minek ránt ehhez arcmaszkot és gumikesztyűt?
 – Valahogyan az utasok bizalmába kell férkőznöm.
 Fizetés nélkül távozik, mert a pincér nem meri tőle elvenni a markában tartott fém kétszáz forintosokat.

 

Búcsú a COVID-19-es vírustól

„Van a Bajza utca sarkán egy kis palota.
Kisasszony, ha boldogtalan, jöjjön el oda!”
(Zerkovitz Béla-Szilágyi László: Csókos Asszony)

Napos májusi délelőtt a Bajza utcában sétálgatok. Még tart a járvány, az utca néptelen. A 18-as számú ház előtt (amelyen legalább tíz éve nincsen számtábla) furcsa alakra leszek figyelmes. Valahonnan ismerős, hiszen egyszer már találkoztam vele egy belvárosi presszóban, amely akkor még nyitva volt. Tömzsi, rosszarcú fickó, aki a nemzetközi proletariátus egyenruháját hordja (tornacipő, munkásnadrág, elnyűtt zakó, kívül hordott ing). Kezében okostelefon. Ő a COVID-19-es vírus, akit Kövid Inkának neveztem el!
 – Hát maga mit akar ebben az épületben, ahol a madár se jár? - kérdezem.
 – Meglátogatom az írókat és a költőket, de nehéz volt idetalálni. Úgy látszik, a művész urak rejtve akarnak maradni.
 – De hát mit keres ebben a székházban? Egy fél éve nincs itt egy lélek se, a vendéglő évek óta zárva! Ígértek presszót is, az se nyílt meg soha! Állítólag a házat tatarozni fogják, de már hét hónapja hozzá se nyúlt senki. Úgy emlegetik, hogy „a holtak háza”.
 – A mindenit! Rossz infót kaptam a számítógépes vírusoktól! Egész nap fertőzni akartam!
 – Káromkodni kezd: olyan, mintha a televízió valamelyik politikai műsorában beszélne.
 – Én ide be se engedném magát! Itt akar fertőzni? Hiszen a tagok között sok a tehetséges és tisztességes ember, akik szerény körülmények között élnek. Egész nap dolgoznak évtizedek óta, de még a nevüket sem ismeri senki. A közgyűlések alatt pedig lapulnak, mint dinnye a fűben. Nehogy a vezetők azt higgyék, hogy ugrálnának.
 – De hát nem az lett volna a feladata ennek az írószervezetnek, hogy megismertesse műveiket a közönséggel? Pedig én szeretem a vidéki írókat, főleg az idősebbeket. Úgy hallottam, hogy ők el-eljárogattak ide a rendezvényekre. Csöndben ültek a rossz levegőben, minden rossz verset és prózát megtapsoltak, és az elnökválasztásokon is részt vettek.
 – Hát, ez is igaz! Mindig megtöltötték egy közeli gimnázium dísztermét, és megválasztották azt, akit magasnak vélt helyről ajánlottak nekik. Általában a műsor végén lett volna idő arra, hogy elmondják a bajaikat, de addigra már elfásultak és hazamentek. És ez így ment a végtelenségig!
 – Ezt én mind tudom, mert van egy öreg rokonom, az influenza vírus. Az ide jár már nagyon régóta. Ő sokat mesélt arról, hogy mi folyik a helyi irodalmi életben. Őszerinte mindig van néhány fürge huncut, aki a többiek hátán karriert csinál, és díjakat kap. De nem a legbátrabbak!
 – Mondja, miért nem jön közelebb? Alig hallom a hangját.
 – Mert betartom az Önök szabályait. Másfél méterre kell állni egymástól. Mert nem akarok magától semmit sem elkapni. Az előbb is köhintett! Nekem még dolgom van. Fertőzés közben úgyis közel kell mennem az utálatos emberekhez. Még az írókhoz is, mert már előttem sincs semmi tekintélyük. Szóval hol lappanganak ezek a fránya irodalmárok?
 – Nehéz megmondani, mert most az irodalmi életben téli szünet van.
 – De hiszen most május van, maga szerencsétlen!
 – Bocsánat: akkor most tavaszi szünet van. Aztán jön a nyári szünet. De ezt már egy nagyobb és szebb palotában bekkelik ki! Van, aki szüretel, van, aki szünetel.
 – Mégis, hová szorultak ki az írók?
 – Először kiszorultak a klubteremből, aztán a könyvtárból, aztán az épületből, és ha ez így megy tovább, a köztudatból is ki fognak szorulni.
 – Hát akkor?
 – Keresse őket a digitális térben! Most ez van divatban! De úgy hírlik, alakult egy újabb írószövetség: talán ők majd másképp csinálják. Ők ugyanis még reménykednek. Úgyhogy maga oda ne menjen!
 – Pedig több kötet is van rólam, úgyhogy tagnak jelentkezhetnék. Ajánlóim: az influenza vírus és a számítógépes vírus.

Tábori László

dekameron.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://ujbudaidekameron.blog.hu/api/trackback/id/tr6715985186

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása