Zoltán sikeres vállalkozó lett huszonnyolc éves korára; sportos, jóképű, száznyolcvanöt magas. Nem volt még felesége, de még tartós barátnője sem. Szeretett utazni. A szakmai konferenciákat mindig kihasználta, hogy minél többet lásson a városból, ahol a konferenciát tartották.
 Régi vágya volt, hogy megnézze a szép spanyol városokat. Talált is egy jónak ígérkező szervezett utat, amire befizetett. Nem volt még forróság, ami kedvező városlátogatáshoz. Hallotta a hírekben, hogy Kínában egy vírus járványkitöréssel fenyeget. Messze van – gondolta.
 A repülőtéren az idegenvezető hölgy összeterelte a csoportot. Zoltán szomorúan konstatálta, hogy eddig a csoport csupa nála idősebb házaspárból állt. Az utolsó pillanatban berobogott egy fiatal nő.
 Nem volt magas, úgy százhatvanöt lehetett. Büszke tartása, no és a magas trottőr sarkú piros szandálja miatt magasabbnak látszott. Az alakján rajta felejtette a szemét Zoltán. Izmos vádlija, ívelten formás, telt combjai rendkívüli popsiban folytatódtak, ami fölött hangsúlyozottan keskeny csípő következett. Ez külön is kiemelte két gyönyörű, telt keblét. No és azok a ragyogó barna szemek, melyek épp megvillantak, jelezve, hogy az ilyen szemérmetlenül nyílt mustrát nem díjazzák. Helytelenítését tovább hangsúlyozva megrázta szép fejecskéjét úgy, hogy fekete dús fürtjei csak úgy röpködtek körülötte.
 Ezt se kezdhettem volna szerencsétlenebbül – gondolta Zoltán. Ráadásul a lány megszólalt.
 – Az ilyen pofátlanul fürkésző alakoktól kiráz a hideg. Pont egy ilyen csoportot kellett kifognom. – Ezt már csak magának mondta.
 – Bocsássa meg, ha tolakodónak tűntem. Mentségemre szóljon, hogy ilyen káprázatosan szép nőt még életemben nem láttam.
 – Hű, de ócska duma. Itt hagyjuk abba, és mellőzzük a további csevegést az út során.
 A továbbiakban Zoltán igyekezett a látnivalókra koncentrálni, és két szimpatikus, intelligens házaspárral is összebarátkozott.
 Lilivel nem váltottak szót. Mással beszélgetett éppen, amikor Zoltán meghallotta, hogy Lilinek szólítják.
 Éppen megcsodálták Sevillában a mórok építette Alcazar palotát, majd kissé elcsigázva a csoport sétára indult a középkori zsidónegyedbe. Napos délután volt, a csoporton kívül alig járt arra valaki. Egyszer csak a háta mögül egy kiáltást hallott.
 – Jesszusom, a tárcám!
 Hátrapillantott, Lili kiáltott. Egy pillanatra mindenki ledermedt. Észrevette, hogy egy sötét képű fiatal fickó húz el mellette. Elkapta a grabancát, és a közeli épület falához lökte. Rögtön látta a tekintetén, hogy ő lehet a tolvaj. A csoport mellett előrébb egy fiatal, hasonló kinézetű pár mikor észrevette, hogy lekapcsolták a társukat, futásnak eredtek. Nyilván nekik kellett volna átpasszolni a szajrét.
 Miután ballal a falhoz szorította a fickót, felemelte a jobb öklét, hogy megcsapja kicsit a fickót, ha kell. Nyüszítve emelte védekezésre az egyik kezét a fickó, a másikkal elővette és a földre dobta Lili tárcáját. Zoltán futni hagyta. Fölvette a tárcát, és egy szó nélkül átnyújtotta Lilinek.
 – Nagyon köszönöm. Mindenem benne volt.
 Zoltán csak fejbiccentéssel vette tudomásul a köszönömöt, és megfordult, hogy csatlakozzon a csoporthoz.
 – Mi van? Durcizik, mert leoltottam a reptéren? A tárcám visszaszerzését szuper jól csinálta. Mindenki lebénult, csak maga ismerte fel a helyzetet. A leoltás meg jogos volt, mert egy ócska frázissal túltolta az első pillanatban.
 Zoltán ezt már nem hagyhatta szó nélkül.
 – Nem toltam túl, csak megmondtam a véleményemet. Soha senkire még nem mondtam ilyet, és most is ez a véleményem. Jogom van a saját véleményemhez, és nem hagyom, hogy ezt bárki kétségbe vonja.
 Közben olyan kaján mosollyal adta mindezt elő, hogy az nem maradhatott hatás nélkül.
 – Nagy franc vagy te, úgy látom.
 Most már Lili is mosolygott, és a tegezésre váltás új lapot indított a kapcsolatukban. Ettől kezdve együtt lógtak nagy beszélgetésekbe merülve, ha éppen nem volt látnivaló.
 – Nocsak, a hősünk meg a majdnem károsult megtalálták egymást? – mondta kedélyeskedve az egyik idősebb hölgy.
 – Csak a tárcájára vigyázok! – replikázott Zoltán nagy mosollyal.
 Most már Lili is alaposan szemügyre vette Zoltánt, és határozottan tetszett neki, amit látott.
 – Te mivel foglalkozol?
 – Informatikus vagyok.
 – Szóval programozó?
 – Alapvégzettségem matematikus. Szoktam programozni is. De mostanában inkább vállalatelemzéssel foglalkozom. Majd azt követően alakítjuk ki a feltárt problémák informatikai megoldását.
 – Hűha, ez komoly lehet. Hogy csinálod ezt?
 – Vállalatátvilágításnak hívják. Kihívnak egy vállalathoz. Puhatolózó kérdésem: „Nos, mi a probléma?” A tipikus válasz: „Hát…” Mire én: „De mi a probléma leginkább?” Válasz: „Leginkább minden.”
 Lili már kuncog.
 – És ezzel mit tudsz kezdeni?
 – Erre szolgál az a módszertan, amivel kiszedjük az ott dolgozókból azokat az ismereteket, ami alapján megismerjük a céget, és kielemezzük az alapvető problémákat, valamint azok összefüggéseit.
 – És nős vagy? – váltott meredeken Lili az őt jobban érdeklő területre.
 – Nem vagyok.
 – Nem is voltál?
 – Nem.
 – És van stabil barátnőd?
 – Nincsen.
 – Nem is volt?
 – De volt, csak már nincs.
 – Ez megnyugtató. Egyébként biztos voltam benne, hogy nem vagy langyi. Most nősülésre hajtasz?
 – Egyelőre eszemben sincs. De most te jössz. Mivel foglalkozol?
 – Harmadéves egyetemista vagyok, magyar-népművelés szakos. Nem hiszem, hogy tanárnak állok. Inkább az újságírás vonz.
 – Gyakran szoktál hazudni?
 – Micsoda kérdés ez? Csak ritkán szoktam, ha nagyon muszáj.
 – Milyen újságíró lesz így belőled?
 – Igenis van közöttük becsületes is!
 – Bizonyára. Talán még az ügyvédek között is van. A politikusok között már nehezebb lenne találni.
 – Cinikus vagy.
 – Fix barátod?
 – Nincs.
 – Férjhez menést megcéloztad.
 – Szó sem lehet róla.
 – És ha mégis beüt egy alkalmas?
 – Kizárt. Élni akarok, bulizni, kipróbálni mindent, és a legjobbra visszatérni. Ez az életelvem. Közben nem tesztelem a szexpartnereimet, hogy alkalmasak lennének-e férjnek is.
 – Szóval érzelem nélküli szex. Szerelem kizárt.
 – Ez túl durván hangzik. A szerelmet nem lehet kizárni. Ha lefekszem valakivel, az legyen vonzó, szimpatikus és intelligens. Ha egyik sem, akkor legalább jól teljesítsen az ágyban, mert ha nem, akkor azonnal jól kirúgom.
 – És mi számít jó teljesítménynek?
 – Ismered Hacsaturján Kardtáncát?
 – Természetesen.
 – Na, ha azt valaki végig bírja bennem a zene ütemében úgy, hogy a csúcsra juttat, akkor ő nálam a csillagos ötös.
 – Volt már ilyen?
 – Nem, de reménykedem.
 – Ha jól emlékszem, az alig több mint két és fél perc. Ez nagyon kiábrándítóan hangzik!
 – Én élvezkedni akarok, nem agyonlelkizni minden numerát!
 Zoltán hirtelen elhallgatott. Eddig azt tapasztalta, hogy a nők sokkal inkább lelki beállítottságúak. No és: puff!
 Esti vacsoránál az idegenvezető azt fejtegette, hogy a spanyol tengerpartot a németek is meg az angolok is nagyon kedvelik, de nem nagyon keverednek. Ismert az a rész, ahol az angolok, máshol a németek szeretnek nyaralni.
 – Milyen jó lenne, ha létesítenének itt egy angol pubot – jegyezte meg egy testesebb úr.
 – Képzelje, van itt egy, nem is messze.
 – De jó lenne egy jót sörözni ott!
 – Szerintem ennek semmi akadálya. Csak egy angolul tudót kerítsenek, aki elboldogul a pubban.
 – Én szívesen vállalom – szólt közbe Zoltán.
 A társaság felkerekedett. A pubban már nagy hangulat volt. Sikerült egy asztalt keríteniük, Zoltán meg intézte a megrendelt söröket, ami nem volt könnyű, mert a pult előtt sokan tömörültek. Zoltán azonban ismerte a dörgést. Látszott, hogy nem először forgolódik ilyen közegben. A tömegen nem kellett átverekednie magát, csak odakiáltotta a csaposnak a rendelést. Az emberek kézről kézre adták a pénzét, majd visszafelé a kért sörét. A közönség angol dalokat énekelt harsogva. Zoltán ismerte ezeket, és ő is bekapcsolódott. Egész jó hangja volt. Lili szeme csillogott. Ilyen jó hangulatú buliban régen volt. Amikor hazafelé készülődtek, Zoltán üdvözlő formulákat kiáltott a közönségnek jó angolsággal. Ők harsányan viszonozták, jelezve, hogy a kocsmai közösség angolnak vélte, és befogadta. Lilinek ez nagyon imponált.
 Hazaindultak, telve élményekkel.
 Ferihegyen, amikor leszálltak, beütött a krach. Közölték az utasokkal, hogy amíg Spanyolországban jártak, a koronavírus oda is betört. Ezért két hétig szigorú karanténba kell vonulniuk, hogy megelőzzék a vírus behurcolását az országba. A karantént otthon is tölthetik, ha el tudnak különülni a családtagjaiktól.
 Zoltán meglepődve vette észre, hogy Lili ül a bőröndjén, és sír.
 – Mi a baj, Lili?
 – Az, hogy albérletben lakom egy másik lánnyal. Oda nem mehetek, mert nem tudunk elkülönülni. A szüleim vidéken élnek, oda sem mehetek. Bevisznek valami kórházi elkülönítőbe? Attól meg irtózom, mert ott aztán bármit elkaphatok.
 Zoltán elgondolkozva nézte az egyre jobban zokogó lányt. Végül megszólalt.
 – Megértem az aggodalmadat. Tudom, hogy csak pár napja ismerjük egymást, és túlzás lenne azt állítani, hogy megkedveltél, de a szorult helyzetedre való tekintettel felajánlom a karantén idejére a vendégszobámat.
 Lili meglepetten felnézett a bőröndjéről. Meglepetésében még a sírást is abbahagyta.
 – Ez most komoly? Alig ismersz. Honnan tudod, hogy két hétig egy lakásban kibírod-e velem? Vagy csak azt akarod, hogy legyen két hétre egy csajod? Pénzem sincsen. Nem tudok fizetni a szállásért.
 – Nem akarok lefeküdni veled. Felajánlottam, mert te bajban vagy, és én megengedhetem magamnak, hogy segítsek. De semmiféle érdekem nem fűződik ahhoz, hogy nálam vendégeskedj.
 – Ne haragudj. Ez szinte hihetetlen. Ilyenről én még nem is hallottam.
 – Döntsd el, mert indul a kisbusz, ami mindenkit hazavisz, aki otthoni karanténban lesz.
 Zoltán elindult, maga után húzva a bőröndjét. Kisvártatva Lili felpattant a sajátjáról, és Zoltán után eredt.
 Leszálltak a kisbuszról, és beléptek a kertkapun.
 – De hát ez egy családi ház! Rendben tartott előkert virágokkal, füves hátsó kert gyümölcsfákkal. Egyedül laksz itt?
 – A karantén idejére kettesben veled.
 Zoltán megmutatta Lilinek a szobáját, mit, hol talál. Azután leültek megbeszélni az együttélés szabályait, teendőit.
 – Én reggel hétkor kelek. Reggelit készítek, ami nálam egy szelet vajas kenyér és kávé. Neked is készítek, ha megmondod, mit kérsz.
 – Ez nekem is megfelel.
 – Utána én egész délelőtt dolgozom a számítógépem és a telefonom segítségével.
 – Jó lenne nekem is tanulni, de nincs itt a laptopom.
 – Nekem van egy tartalékban, azt megkapod, amíg itt vagy. Az ebédet hogyan oldjuk meg? Rendeljünk?
 – Én tudok főzni, ha van hozzá nyersanyag.
 – Szuper. Összeírjuk, hogy mi mindenre van szükségünk, és megrendeljük házhoz szállítással.
 – Délután és este szabad program. Van egy kis könyvtáram, lemezeim, TV. Láthattad, van egy kis edző szobám is.
 – A hozott ruháimat, fehérneműimet szeretném kimosni.
 – Ott a mosógép meg a szárító, vasaló.
 – Akkor körülnézek, van-e valami, amiből vacsorát készíthetek.
 Másnap reggel indult minden, ahogy megbeszélték. Lili finom ebédet készített. Délután olvasgattak. Vacsora után Lili lezuhanyozott, és kijött a hallba egy közös tévézésre. Zoltánnak elkerekedett a szeme. Mindössze egy szűk piros sort és egy laza fehér póló volt rajta. A gyönyörű mellei csak úgy röpködtek.
 – Mi van? – nézett rá incselkedő hangon Lili.
 – Őrjítően nézel ki. Milyen filmet akarsz te így nézni?
 – Ahogy látom, neked mindegy, mert úgysem azt fogod nézni. Pornó csatornád van?
 – Nem tudom.
 – Nagyon ki vagyok éhezve egy jó kis szexre. Azt hittem, hogy tegnap este már otthon leszek, és felhívhatom valamelyik lövő-legényemet.
 – Te férfi háremet tartasz?
 – Tulajdonképpen igen.
 – Úgy használod őket, mint valami eszközt?
 – Ne essünk túlzásba. Mindegyiket kedvelem, kit ezért, kit azért. Mondjuk így: változó a lelki kötődésünk mélysége. Tudom, hogy te másként gondolkodsz, de bevallottad, hogy neked is voltak alkalmi partnereid, akikkel a szexért és nem szerelemből voltál együtt.
 Zoltán elnémult, elgondolkodott. Lili folytatta.
 – Na, gyere ide és simogass meg. Úgysem bírjuk ki.
 Zoltán úgy érezte, mintha egy erős mágnes húzná ellenállhatatlanul Lilihez, hogy finoman rátapadjon csodás ficánkoló melleire.
 Fékevesztett, vad szeretkezésüknek nem akart vége szakadni. Bódultan, szótlanul pihegtek egymás mellett. Végül Lili szólalt meg.
 – Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen jó is lehet a karantén.
 – Miért?
 – Mert a karantén nélkül nagyon valószínű, hogy nem jöttünk volna össze. Te annyira más egyéniség vagy. Nagy az esély rá, hogy a karantén után se maradunk együtt.
 – A háremedből tényleg kimaradnék.
 – Pedig közben a fülemben szólt a Kardtánc. Te vagy az első csillagos ötös!

Sebők Ferenc