Újbudai Dekameron

Újbudai Dekameron

Szalakóta jelenti

2022. július 31. - Zsolti bácsi

A hajó radarjai már észlelik a Tű-Galaxist. Bereniké hajtűje már látszik. Két évszázada még nem tudták, hogy lakható bolygó is kering itt. A szondák azonban, amelyeket 2054-ben küldtek ki, megtalálták ezt a kis bolygót, amely alkalmas az emberi életre, mint egy miniatűr Föld. Mivel az út földi idő szerint százötven évet tett ki, vagyis a visszatéréssel együtt háromszáz évet, így a tudósok negyedik generációja lélegzett fel, amikor értékelni kezdték az adatokat. Igaz, addigra már olyan kísérletek is pozitívan zárultak le, amelyek fantazmagóriának tűntek még 2054-ben is, mint például az ember hibernálása, vagy inkább a hibernálásból való felébredése. Mert hibernálni már legalább nyolcvan éve tudtak annak előtte is, csak azt nem érték el, hogy az alany legalább egy évig élve maradjon. Valahogy a sejtek nem csak felébredtek, de rohamsebesen öregedni is kezdtek, mintha be akarták volna hozni az átaludt időt. Így nem volt esélye annak, hogy hibernált űrkutatókat küldjenek a Csellingre. Nevét egy magyar kutatótól kapta, amely tulajdonképpen egy „túlélő” páfrányfaj neve, mint ahogyan remélhetően a bolygó is a túlélés háza lesz. Olyan vállalkozó utazókat kerestek, akik képesek élve maradni a saját ösztönük által vezérelve, akik nincsenek odaláncolva a számítógéphez, s agyuk még a természetes emberi gondolkodást nem felejtette el, izmaik még nem sorvadtak el, és nem okoz nekik problémát, ha akár tizenkét órán keresztül kell a lábukat használni, vagyis gyalogolni. Az emberi faj nagy része elkorcsosodott. A 2000-es években még attól féltek, hogy majd a gépek átveszik az irányítást, a sci-fi filmek is erről szóltak, a gépek lázadásáról, de nem ez következett be. A gép nem vette át az ember felett az irányítást, de az ember egyre jobban hasonlított a géphez. Gondolkodásában mindig csak két dolog közül választott, mint az igen, és a nem. Eltűntek a talánok, a lehetek. A világ feketévé és fehérré vált, a szürkét már csak hírből ismerte az, aki hajlandó volt még kézbe venni olyan ősi dolgokat, mint a papír, és hajlandó volt megtanulni a rég elfeledett kommunikációformát, az írás-olvasást. Minden beszélt, és gombnyomásra működött, a legegyszerűbb piktogramokkal. A fejlődés felett győzött a visszafejlődés, már az olvasni és az írni szavakat sem használták. Böktek és hallgattak. „Hallottad már a mai menüt?” Ezt kérdezték a közös étkezési helyiségekben. „Bökjek neked egy barna poharat?” Így hívta meg barátnőjét a fiú egy italra. A régi szép idők – amikor a kávé szó hallatán már melegség járta át az ereit a rágondolónak – elmúltak. Bár vannak még őrzők, s az őrzőknek gyerekei, unokái, és azoknak is gyerekei és unokái… szóval van még úgy félszázezer ember, akik vágynak és törekednek az emberi élet után. Ők próbálnak elkerülni a Csellingre, ők vállalkoztak az utazásra, vagy legalábbis közülük a legerősebbek. Az utat nagyon lerövidíteni nem tudták, s mivel ötven földi év kell ahhoz, hogy odajusson a hajójuk, majd ötven, amíg visszaér, ezért harminc nőt, és harminc férfit küldtek az új hazába, és száz megtermékenyített és lefagyasztott embriót, számolva azzal, hogy bármi történjék is, legyen legalább úgy utód, hogy mesterségesen megtermékenyítik a még életben lévő, alkalmas nőket.

Cs 18239. nap. A hajó rááll a bolygó keringésére.

Cs 18245. nap. A hajó leszáll utasaival. 14 nő, 8 férfi, 20 gyermek. A 14 nőből négy állapotos.

F 18200. nap. Szalakóta jelenti, hogy fedélzetén egy tő szőlővel, amit a Csellingeren élők küldtek a Földre, a légtérhez közeledik.

F 18250. nap.
– Akkor most nyomkodjuk még meg a bogyókat? Meddig is kell várni arra a nedűre? Nagyapaaaa, mi is volt a neve?
– Bor, fiam, bor volt a neve!

Hungler Erika

fw.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://ujbudaidekameron.blog.hu/api/trackback/id/tr6817894531

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása