Kopogtattak az ajtón.
 – Ki az? – szólt ki Erika.
 – Én te vagyok – válaszolta egy hang.
 Erika azt hitte, végképp megőrült.
 – Ne ijedj meg, a klónod vagyok. Az Új-Atlantisz bolygóról. A jövőből.
 Erika épp semmivel sem törődő állapotában volt, így adott egy esélyt a szélhámosnak. Kinyitotta az ajtót, s hátrahőkölt. Ő volt az, csak kicsiben és műben. „Mindig is mondta a férjem, hogy egy zseb-Napóleon vagyok – gondolta cinikusan Erika –, s most tessék! Ő egy zseb-Én!” Beinvitálta a hívatlan vendéget, aki egyből magyarázkodni kezdett.
 – Ne ijedj meg, Erika! A jobb, a Tökéletes Bolygón, az Új-Atlantiszon van egy Tökéletes Te. Ő mobiltelefonnal készített egy szelfit, s egy HD-nyomtatóval kinyomtatta magát. Engem, vagyis Téged.
 – Igen, a Da Vinci-csatornán láttam ilyesmit a tévében. Úgy látszik, meg is valósult – ásított unottan Erika. – De hogy az Atlantisz! Az Új-Atlantisz! Az remek! Az elsüllyedt világok volt a kedvenc mesém, s annak a főcímdala. Azt énekeltem a karaokén is! – lelkendezett Erika.
 – Oh, de annak, hogy örülnél, hogy ott a fiad és te is tökéletesen egészségesek vagytok! – kacsintott a fura lény, majd folytatta – De velem kell jönnöd!
 – Oda?
 – Oda.
 – Végül is nincs mit vesztenem. De mivel érdemeltem ki ezt a kegyet, hogy egészséges leszek? – firtatta a nő.
 – Jó voltál az állatokhoz, megmentetted az életüket, örökbe fogadtad őket, gondoskodtál róluk. Ha visszajössz a jövőből gyógyult leszel te is, és a magzatod is. De bízz magadban!
 – Jópofa vagy! Azt meg hogy csináljam?
 – Fejezd be, amit elkezdtél! Mire azokkal elkészülsz, jön a fiad a jövőből, hozza az angol fütyülős teáskannát, amit a Teleshopból rendeltél. Felszállunk majd az Ufóval, s elmegyünk oda. Ott lakik az Isten. Az Istened. S géntechnológiával meggyógyít.
 – S mi lesz a férjem barátnőjével? – biggyesztette el a száját a nő.
 – Miatta ne fájjon a fejed! Klónoztunk neki egy pénzes, idősebb külföldi férjet. Már úton is van!
 Erika nevetésben tört ki. Majd hirtelen kijózanodott.
 – Mennyi ideig fog tartani az út?
 – Oh, hosszú lesz, nagyon hosszú lesz! Fényévekre van…
 – Ok. De mit eszek, és mit iszok addig?
  – Kondenzált, konzervált ételt, italt.
 – Olyat, amit a mellrákom miatt kell innom? A befagyasztott búzafűlevet, amit ki kell olvasztanom?
 – Pontosan.
 – S ki fogja majd vezetni az Ufót? Én nem tudok vezetni. S te. Megbocsáss, de te…
 – Automatikusan, magától megy majd – szakította félbe a klón a hús-vér nőt.
 – Ja, igen… – rémlett Erikának ez is a tévéműsorból. – Ez mind szép, de miből fogom majd kifizetni a szülés költségeit, ha visszajöttem?
 – Oh, gond egy szál se! Kapsz majd mesterségesen előállított gyémántokat. Csiszolatlant. mert mindannyiunkban ott van a csiszolatlan gyémánt! Eladod majd őket. Megszülöd az egészséges fiad. S akkor a Földön is, s az egész világegyetemben helyreáll a rend. De csipkedd magad! Fejezd be, amit elkezdtél! – sürgette Erikát a Menő Manó.
 – Lássuk csak! Megvan! Te felolvasod nekem a német regény maradék részét, én közben befejezem a hímzést, s megiszom a megmaradt búzafűlevet! – ötlötte ki a földi nő.
 – Szuper – nyugtázta a klón.
 Erika elővette az íróasztalából a hímzést, tűt, hímzőfonalakat, majd kezébe nyomta a német regényt a klónnak.
 – Csupa fül vagyok!
 Délután öt óra. Hat óra… Villanyt kellett gyújtani.
 Épp befejezte a kézimunkát, a klón pedig a könyvet, amikor kopogtattak.
 – Igen! – dobbant nagyot a nő szíve.
 Egy magas, arányos testalkatú, szép arcú, udvarias, jómodorú fiatalember állt az ajtóban, kezében a fütyülős teáskannával. Arcáról öröm sugárzott, amely kifejezte az érzelmeit, s a mobilján 2122. május 14-ei dátum világított. „Ő tényleg az én fiam! Érzem!” – konstatálta a leendő anya.
 – Siessünk! Az Ufó villog az udvaron – krákogott diszkréten a klón. – Majd lesz időtök beszélgetni meg ilyesmi.
 Erika kitessékelte a vendégeket. Bezárta az ajtót maga után. S beszálltak mindhárman a sípoló-villogó ufóba. Még szerencse, hogy este volt. Senki nem látta őket.

Ferenczik Edit