A Társfogó Kávézó és Bűvölde ajtaján belépve mintha keleti bazárba csöppentem volna. Tömeg, zaj és fűszerek bódító illata. Az asztaloknál meghitten suttogó párocskák, a pultnál kígyózó sorok, tétován ácsorgó magányosok, köztük pedig megrakott tálcákkal cikázó pincérek.
 Megvakartam a fejem. Hogy fogom ebben a tumultusban megtalálni a Szerelemszívót? Nagy levegőt vettem, aztán nekivágtam, hogy megkeressem Lady Hédónét, a hely tulajdonosát és megbízómat. Kerülgettem a várakozókat, nekiütköztem néhány felszolgálónak, de végül a pult mögött ráakadtam. Lady Hédóné azonnal félrevont az irodájába.
 – Látom, szépen virágzik az üzlet, asszonyom. Remek vállalkozásnak tűnik ez a bűvteás randi – bókoltam bevezetésképp.
 – Igen, egyre többen lelkesednek az ötletért, hogy a teám segítségével találják meg a párjukat, azonban ez az átkozott Szerelemszívó is rájött, hogyan fordíthatja a maga hasznára. Kedves Mr. Szfinx, meg kell találnia mihamarabb! Most is itt van, érzem.
 – Mindent megteszek, Lady Hédóné – nyugtattam, aztán kifejtettem a tervem. Elvegyülök, úgy teszek, mintha én is a lelki társamat keresném, így feltűnés nélkül megtalálhatom a szerelmi energia tolvaját.
 – Hátha közben még a párjára is ráakad – kacsintott pajkosan Lady Hédóné.
 – Én teljesnek érzem magam egyedül is! – vágtam rá sietve.
 Lady Hédóné intett az egyik pincérnek, keressen nekem egy félreeső asztalt, majd a lelkére kötötte, ügyeljenek, hogy az én csészémbe szigorúan csak hagyományos mentatea kerüljön.
 Letelepedtem, aztán alaposan szemügyre vettem a teázó vendégeit. A mellettem lévő asztalnál egy éltes úr éppen kezet csókolt egy piruló diáklánynak. Amott egy kalapos dáma harsányan nevetett egy hentes kinézetű, bajszos férfi suta viccén. A pletykák nem túloznak, a bűvtea-randin kortól és társadalmi osztálytól függetlenül mindenki a lelki társát kereste. Ezen a szombaton is a fél város Lady Hédóné különleges varázsteáját kortyolgatta, miközben arra várt, hogy a varázsital hatására felismerje saját lelki társát az asztalpartnerei között. Ezt használta ki a Szerelemszívó is, aki a varázsszer hatása alatt lévők között portyázott.
 Azonban előlem nem bújhatott el.
 Az éltes úr aprókat biccentett beszéd közben, igyekezett megragadni a vele szemben ülő fiatal lányka pillantását. A lány lehajtotta a fejét, elbújt hosszú hajzuhatagja mögött, csak onnan felelgetett szemérmesen.
 Kicsit hegyeztem a fülem, bevetettem ultraérzékeny hallásomat, hogy belehallgassak beszélgetésükbe. Az idős úr kedvenc regényeiről kérdezgette a lányt, de úgy hallottam, az ízlésük nem annyira egyezik.
 Egyikük sem tűnt nagyhatalmú boszorkánynak, aki a szerelemből táplálkozna.
 Tovább kutattam. A kalapos dáma éppen nagy adag krémest tömött a szájába a hentes elragadtatott pillantásától követve, majd a férfi elmesélte kedvenc mandulakrémmel töltött fánkjának receptjét, mire a dáma elismerően horkantott. Megvan a délután első lelki társ párosa. De én nem őket keresem.
 Még ma meg kellett találnom a Szerelemszívót, különben Lady Hédóné hírneve és üzlete tönkremegy. Ráadásul nem hagyhatom, hogy még több áldozatot szedjen.
 Amíg a megbízómat mások boldoggá tétele táplálja, addig a Szerelemszívó a bűvtea hatását meghamisítva vágyat ébreszt önmaga iránt a gyanútlanokban, majd elszívja a fellobbanó szerelmük energiáját teljesen kizsigerelve őket. Egy igazi vámpír, csak sokkal nehezebb felismerni.
 A figyelmemet éppen egy vékony, szemüveges úr és a vele szemben ülő szeplős lányka felé fordítottam, mikor hirtelen valaki lehuppant az asztalomhoz. Egy ragyogóan zöld szempárral találtam szembe magam.
 – Ugye nem zavarom? – búgta bársonyos hangon a szempár tulajdonosa, egy barna hajú, fitos orrú fiatal nő. – Ha inkább egyedül üldögélne, csak szóljon – tette hozzá, bár láthatóan esze ágában sem volt távozni.
 Lábát kényelmesen keresztbe vetette, hátradőlt a széken. Állát finoman megemelte, egyenesen a szemembe nézett, mintha csak azt üzenné, küldj el, ha mersz!
 Nyeltem egyet. Hirtelen nem tudtam, mit feleljek. Megköszörültem a torkom.
 – Egyáltalán nem zavar – nyögtem ki végül.
 – Reméltem, hogy ezt mondja. Szkülla vagyok – duruzsolta ő. – A bűvtea-randira érkezett?
 – Hogyne. A nevem Szfinx – vágtam rá gyorsan.
 – Akkor talán ihatnánk együtt egy teát, Mr. Szfinx.
 Vörös ajkát finoman megnyalta, élvetegen elmosolyodott. Egész kisugárzása egy vadászó gepárdra emlékeztetett. Nyeltem egyet, a gerincem mentén apró remegés futott végig.
 – Máris megrendelem – intettem gyorsan egy pincérnek.
 A tea pillanatok alatt megérkezett. Óvatosan megszagoltam, hogy biztosan mentát kaptam-e. Tiszta fejre volt szükségem, éppen elég zavaró tényező ez a nő.
 Lehet, hogy ő a Szerelemszívó? – futott át az agyamon, de rögtön el is hessegettem a gondolatot. Túlságosan feltűnő jelenség. Túl szép, túl kihívó, túl buja. A Szerelemfaló biztosan valami sokkal átlagosabb álcát választ magának.
 – Hát nem nagyszerű ez az ital? – búgta a randipartnerem, de egyáltalán nem ivott a teájából.
 Én viszont nagyot kortyoltam az enyémből.
 – Igazán remek. Gyakran jár ide?
 – Alkalmanként. Már egy ideje keresem a párom, de bízom benne, hogy hamarosan megtalálom – válaszolta. Arcán furcsa kis gúnymosoly suhant át, de mielőtt megbizonyosodhattam volna róla, hogy tényleg ott volt, már el is tűnt.
 – Biztosan így lesz – válaszoltam udvariasan.
 – És ön? Régóta keresi a lelki társát – kérdezte Szkülla mézédes hangján. Közben az ujjait látszólag szórakozottan húzgálta az asztal márványlapján, mintha csak valamilyen jeleket rajzolgatna.
  – Először vagyok itt – feleltem. Meglazítottam a nyakkendőmet, mert valahogy egyre melegebb lett a teremben.
 – Egy ilyen jóképű férfi biztosan nem sokáig marad egyedül – hízelgett Szkülla, de közben a pupillája egészen apróra szűkült, szépen ívelő szemöldöke pedig finoman megrándult.
 – Ugyan, én csak egy öreg, unalmas agglegény vagyok – tiltakoztam.
 Mit akar tőlem ez a gyönyörű nő? – morfondíroztam magamban. Persze itt mindenki mindenkivel társalog, hiszen bárkiben felfedezheti a lelki társát. Talán ő is így van vele… Mégis, mintha el akarna csábítani. Jóképűnek nevezett, engem! Még fénykoromban sem voltam az, nemhogy most gyérülő hajjal és szaporodó ráncokkal. Valami nincs itt rendben. A szeme gyönyörű, el lehet veszni benne, mint egy mély tóban…
 Éreztem, hogy izzadok.
 – Nagyon meleg van itt – nyögtem, és megtöröltem gyöngyöző homlokomat a vászon zsebkendőmmel.
 – Igyon, kedves Mr. Szfinx még egy kis teát. Igazán frissítő – duruzsolta Szkülla. Márványarcán újra átfutott az a kis gúnyos félmosoly, most viszont sikerült elkapnom.
 Ránéztem a csészéjére. Az itala még teljesen érintetlen volt, az enyém pedig már régen elfogyott.
 – Köszönöm, tele vagyok. De talán ön még inna egyet. Ó, most látom, hogy még az előzővel sem végzett? Hogy fogja így megtalálni a lelki társát, kedves Miss Szkülla? – szegeztem neki a kérdést harcra készen.
 A randipartnerem előrehajolt. A bűbájos máz hirtelen lefoszlott róla. Szeme egészen összeszűkült, apró fogai kivillantak telt ajkai közül. Most hasonlított csak igazán egy prédára éhes párducra!
 – Most lebuktam – sziszegte. – De úgy látom, nem én vagyok itt az egyetlen csaló. Nem Hédóné varázslöttyét iszod, te vén pojáca! Így hatástalan rád a mágiám! – visította, majd felpattant.
 Az asztalt fellökte, el alkart iramodni, azonban résen voltam. Elugrottam a boruló asztal elől, majd Szkülla után vetettem magam. A kabátomból előrántottam a boszorkányfogó hálóm, és rádobtam. A vékony ezüstháló teljesen beterítette a menekülő boszorkányt, így hiába vergődött, a háló szorosan a márványpadlóhoz szegezte, az ezüst pedig megakadályozta, hogy használja az erejét.
 Komótosan a vicsorgó, kapálózó Szerelemszívóhoz sétáltam, megálltam mellette.
 – Ráhibázott, Miss Szkülla, valóban nem Lady Hédóné bűvteáját fogyasztottam. Tudja, valahogy nem vagyok az a lelkitárs-kereső típus.

Fráter Zsuzsanna