Az ingatlanügynök minden lépését előre megtervezve haladt célja felé, biztos volt benne, hogy behúzza az üzletet, és ezúttal elnyomja ezt a puccos palotát. Most mosolyogva néz a nőre, aki láthatóan bekapta a horgot, azt hiszi, nagy spíler, divatos, mély dekoltázsa alig rejti pompás kebleit. Mercivel jött Újszegedre házat nézni, és most valódi értékek közt találta magát, de nem akarja, hogy bárki lássa rajta a megilletődést. Az ügynök zsigereiben érzi a siker bizsergését, elgondolja, hogy lép majd főnöke szobájába. Ilyesmire csak nagy ritkán került sor, ha egyáltalán. De most úgy érzi, bízhat emberismeretében, amely igazán érzékenyen valóban csak egyszer hagyta cserben, akkor amikor megnősült. Azonban a házasságkötés szorosan véve nem tekinthető kereskedelmi aktusnak.
 Az ügynöknél jobban senki sem vetette meg az ügynököket. Az ügynökök általában megcsalják a feleségüket, mellette gyakran isznak, és néha verik az asszonyt. A leggyakoribb eljárási szokás szerint előbb elmennek a barátnőjükhöz, utána isznak. Ó, nem mindig a lelkifurdalás miatt: van, hogy csak a párás meleg miatt isznak egy-két sört valakivel, megbeszélik, hogy a szerelem egy sunyi, kis rohadék állat, ezer tűfoggal marja a szívet meg a májat, leszögezik, hogy nem ismer kegyelmet, és a sör mellé kikérnek még két pálinkát. Ha féltek eddig, félni már nem fognak otthon kiosztani néhány pofont. Néha ez, néha a megbocsátás az egyetlen kiút. Hékás, ne verd át magadat a palánkon, mert ez már kettő!
 Az ügynök elismerte, hogy a felesége rossz vétel volt, garancia nélküli, rejtett hibás áru. Pedig volt, aki mögé lépett, és a fülébe súgott. Nem kellett arra reagálni, csak összehúzott szemekkel hallgatni a jobbnál jobb, filozofikus mondatokat, „Barátom, használt sezlont nem vásárol az ember! Beleheveredni mások kifeküdt gödrébe méltatlan dolog!” De nem volt túlérzékeny. A bolhapiacon nem a kínálat, hanem a kínálók sokszínűek, és a megoldások legtöbbször nem véglegesek. Fura ez, egy-egy vásár után azt őrzi meg az ember emlékezetében legtovább, amit venni vélt, de valójában otthagyott.
 Nem bántódott meg nagyon, túlzottan nem szomorkodott, lefedve, elfullasztva vette tudomásul, hogy megcsalják egy mosóporügynökkel. A mosópor miatt inkább, amely salakként rakódott neje kedvesére, minthogy egy alkalommal, miközben ők félmeztelenül dohányoztak az erkélyen, kimosta pólóját vele, és nem ájult el a fehérségtől. Inkább olyan foltok jöttek elő a pólón, amelyeknek mosás előtt nyomuk se volt, viszont utána dögszagot árasztott, sőt később a szekrény is, miután szárazon összehajtogatva elpakolta a többi közé. Az ára is zseniális átverés, jól meghozza a hasznot, háromkilós zacskóba rakják az egy kiló hatvanat, a többi pufók levegő.
 Az ügynök jól tudja, hogy valamiből élni kell, talán túlontúl megértő, de ilyesmivel nem akarna üzletelni. Főleg, hogy hallotta, a kimosott ágynemű bőrrákot okoz és vakságot. Ő igyekszik mindvégig korrekt maradni, mint az aktuális házügyletben, amely majd megalapozza hírnevét a szakmában, és ezzel a pazar villával lefekteti hogyan, és miért lett belőle ingatlanügynök. Válaszul feleségének, a Savanyú Mancinak, aki rámérte, hogy „nemcsak tornából, de az összes tárgyból kérhettél volna felmentést, te mihaszna!”
 De az ő sorsát az eseményfűzés kérlelhetetlen, igazságosztó napszámosa, maga az élet írja. Ez a luxusvilla nem bolhapiaci kategória! Máris jól benne járnak az alku dzsungelében, amely képes majmot csinálni a tisztességes emberekből is, de ő rákészült erre a felelősségteljes pályára, és átláthatatlanná tette önmagát mások számára, csak mindazt tette jól láthatóvá, ami szerinte lényeges, és senkit sem kényszerít felesleges sárdagasztásba.
 A nő nézegeti az ügynököt, ebben a helyzetben nagyon is érdekli, érdeklődését erősen befolyásolja a vásárláshoz fűződő érdek. Mellnagyobbítása óta már ki sem tud esni szerepéből, sőt már szerepelnie sem kell, csupán jelen lenni. Ha fizikailag mozdul a térben, idomait minden oldalról vizsgálják, és neki már csak annyi marad, hogy konstatálja, és aszerint hozza meg döntését a ruhakivágás mélységéről. Megkönnyebbülve tapasztalja a visszataszító férfi mohóságát, ahogy tekintetével végigpásztázza, néhány pillanatig imponálónak találja, kicsit vihog magában, nyerve látja az üzletet. Nem kell ide diploma, elég meglazítani ruhája vállpántját.
 De nyerve látja az üzletet az ügynök is. Óvatosan enged az árból, tisztában van vele, hogy nem adhatja fel a látszatot, leleplezni az erőt visszavonhatatlan baklövés lenne. Ez a buján bájos asszony hisz neki, apellálhat bizalmára, és ő bátor tippet adni. Ez a ház valóban luxust képvisel, mint mondjuk a nő, vagyis ezt inkább ne mondjuk. A tudatában e pillanatban zajló ötletszületések racionálisak, fejlett lényeglátás jellemzi őket, amiket pillanatok alatt képes a megvalósítás szintjére emelni. Céljai és következő lépései már ezekből adódnak. Az asszony bezsongott, mind ilyenek, semmihez sem ragaszkodnak annyira, mint amiről azt hiszik, olcsón jutnak hozzá. Közben tutira élvezik a helyzetet, elhiszik, hogy a csóró ügynök elvesztette a józan eszét, feldicséri portékáját, könnyen cáfolható túlzásokba esik, például sorban állnak a vevők, közben por lepi be a kilincset. Az ügynök azt is tudja a vevőkről, mennyire szeretik keresni az apró, lényegtelen hibákat, kapcsolgatni a villanyt egy kiégett körtéért, lehúzni a vécét, megereszteni a mosogató meleg vízcsapját. Hagyni kell, magyarázza el az átalakításokat, mert a mostani állás teljesen el van baltázva.
 Ekkor kell kijátszani a panorámát, mert a teraszról vitathatatlanul első osztályú, lábuk előtt a Holtmaros. Az ügynök elkezd nyugodtan lélegezni, még akkor is, ha a felesége jár az eszében, aki valószínűleg egy pasival hempereg. Émelyítő mosóporszag ragadja torkon, de mégis, éppen ezért a pénzre gondol, ami által különb lehet a használt vécépapírnál, mert a pénz beszél, a kutyaütő ügynök meg csak ugat. A kereset nem magánügy. Ha két ember összejön, az első kérdés: hogy vagy, a második: mennyi a lóvé? És mi lenne mámorítóbb, mint ha beindul kaszablanka, és dőlni kezd a lé!? Az ügynök ilyesmit remél a villaügylettől.
 A nő most csapdát gyanít. Hirtelen feleslegesnek érzi kapcsolatát az ingatlanügynökkel, szeretné, ha a lakás őszintén megszólalna, nem ezt az izzadt, kopaszodó, derékban hájasodó férfit kellene hallgatnia, akinek tekintete tárgyalás közben ruhakivágásába gyömöszölt mellei árkában szörfözget, olyan arckifejezéssel, mintha a világ legunalmasabb időtöltése lenne, és valószínűleg rajta akar meggazdagodni. Rajta nem fog. Úgy értve, őrajta. Igyekszik szexuális bujaságot és élvetegséget kisugározni magából, valahogy úgy, mint egy talajvesztett úrinő, ugyanakkor most még nem tudja pontosan megmondani, mi ez az egész homályba vont játék, és miért.
 A kopaszodó férfi az előszoba tükörben megpillant egy ötvenéves, kopaszodó férfit. Ha összeszedi magát, a buszon még nem adják át az ülőhelyet, de nemrég azon röhögtek, hogy „ötven fölött nemcsak öregnek érzed magad, hanem öregnek is látszol, főleg másnaposan, ha nem vakarod ki magad”. De ki tehet arról, ahogy kinéz, mégis ez határoz meg sok mindent, és majdnem mindig. Szem előtt tartotta, minél idősebb valaki, annál fontosabb, hogy jó modora legyen, mert ami otrombaság fiatalon még megjárja valahogy, később egyre feltűnőbb, sőt undorítóbb. A Savanyú Manci ítélete, „ugyan Béla, a hülye vak is látja, hogy pénzes kuncsaftra vadászol”. Ettől most rövid időre kínosnak érzi viszonyát ezzel a nővel, akitől azt reméli, hogy belesétál a kelepcébe, amelyben nem fog rosszul járni. Ez egy korrekt kelepce kérem, nem a nő megejtő bájai miatt, ámbár az ügynök most tárgyilagos becsüs, palástolatlan, éhes tekintettel méricskéli az asszonyt alku tárgyaként, másodpercekig. Ohó, micsoda mellek! A terasz felől beköszönő panorámával vetekedők, pedig az is észbontó látvány a városban a mocsári teknőcökkel, és a fejük felett húzó vadkacsákkal. Az értékesítés folyamatának ebben a pillanatában a felesége felől érkező negatív hullámok arra inspirálják, hogy gyorsítsa a végkifejletet, hasonlatosan ahhoz, mint mikor ösztönös taktikával az ajtórésbe teszi a lábát, nagyon köszöni, hogy beengedték, jó tett helyébe jót várjanak, mint a három kismalac és a farkas meséjében.
 A nő alig tudja elfojtani diadalittas mosolyát, látja, a férfi rámozdult húsára, és bár nem könnyű ez, tisztességtelen talán és mocskos, mert mégiscsak egy munkáját igyekvőn végző embert tesz végül nevetségessé, de visszaigazolás is, egyben megnyilvánulása az ősi női, nemi varázserőnek. Feltesz mindent egy lapra, ruhája vállpántjához nyúl, és lassan, mint ahogy álommal küszködő szempilla süllyed, áthúzza vállán. Mentsége van, nem tudnak szót érteni, vagyis nem tárgyilagosan, és ez azzal a veszteséggel jár, hogy a helyzet a tisztességtelenség felé csúszik. De jobb, ha bizonyos dolgokról nem veszünk tudomást, vagy tudálékosan kifejtjük, hogy csak a végeredmény számít. Nem muszáj az sem, hogy szállóigék lerántsanak a poénkodás sarába csak azért, hogy meghatódjon a közönség.
 Az ügynök kedvet érez szeretkezni, nyertesként, éppen azon a kanapén az erkélyajtó mellett. Ezt Savanyú Manci fúrkái nem hányhatják szemére, és a többi néha-néha aktust sem, mert sosem voltak szerelemből, érdek nélküliek, mint most sem, csak úgy galád módra, mint ő a mosóporügynökkel. Nekidurálja magát, emlékezetből hozza Angelina Jolie és Brad Pitt hevességét abból a filmből, amelyben bérgyilkosok voltak, miként hámozták le egymásról a ruhát. Brad Pitté változik, kölcsön libidóval lefeszíti a nőt a kanapéra, mutatja, hogy szomjazza, mint sivatagi vándor a vizet, ezalatt a világ egyes dolgaira gondol elfúlva, arra, hogy nem számít honnan van a pénz, csak legyen, és más hasonló, mélyenszántó felvetésekre. Közben kihívóan liheg, és pimaszul hörög, mígnem végső sóhajával kiköpi – mintha ejakulálna – az összeget, a ház árát, sokkal kevesebbet, mint amennyit valaha is szándékozott. Hirtelen elfárad és kihűl, mint a lekapcsolt villanykörte. Alig tudja nyitva tartani a szemét, bágyadtan, homályosan látja a diadalmas, meztelen új villatulajdonost, mint a hűlő vérében dermedő gladiátor, és csak annyit ért a helyzetéből, hogy újra csak megsemmisült. A felesége gyalázni fogja megint mindenért, mint máskor, ha szerette, ha nem szerette eléggé, ha mással boldogult, vagy senkivel se, vagy mert kedd volt, neki pedig nem lesz sansza védekezni, csak megint ütni, dacolni, mint az ugarba törött ekevas.
 Az asszony fölényes mosolya odafagy. Megegyeztek, egymásra talált a kínálati szándék és a vételi akarat elszántsága, mértéke. Az út, amely idejuttatta, majd hazavezeti, ujján pörög a kulcskarika az új ház kulcsaival, jó feleségnek, mint eddig mindannyiszor. Nincs szüksége sem dicséretre, sem kritikára, sem senkire, nem kívánja tudni azt sem, hogy miért és kire. Vannak emberi tettek és állapotok, amelyekhez minden magyarázat hamis. Önfeláldozó testében kotorásztak, na és? Van amikor az ilyesmit üzletnek nevezik. Barternek. Vagy nevezzék fordított árukapcsolásnak: felet fizet, egyet kap! Az értés és a megértés sikamlós kategóriáit ne fordítsuk feltétlenül szembe! Ezen a szófordulaton megenyhül, bár nem érti teljesen. Sok egyebet nem jelenthet, mint feloldozást. Mégis, valami előretolakodó felelősségérzettel verve úgy érzi, egyedül van, mint az ujja.

Vörös Pál