Ha nem lett volna a Szent Inkvizíció, Boccaccio bizonyára így írja meg e történetet a remek gépekről, akiket addig rejtegettek, míg kihaltak…

Nem nagy ideje még élt Logaritma városában egy szegény, de jó erkölcsű elektro-karosszérianyüstölő, bizonyos Komputo mester, kinek Madonna Neutrina nevezetű feleségétől roboleánya programozódott, ki idővel az egész gépház legszebb és legkedvesebb roboleányává serdült. Komputo mester, midőn elvesztette hőn szeretett Neutrináját, egész életét egyetlen kincsére: Ideológára áldozta. Reggeltől napestig műhelyében ügyködött, s mindent megvett a roboleánynak, amit az megkívánt: krómozott hűtőbordát, aranyozott nehézkedést és ráadásként: Tájfun típusú köldökolajzót.
 Dolgozott Komputo mester mellett egy kondenzátor-kisütő, bizonyos Materialo nevű szépszál robofiú. Ez pedig egyszer s másszor látván a gyönyörű és dicséretes erkölcsű roboleányt, határtalanul felgerjedt miatta, de nagy igyekezettel palástolni próbálta szerelmét.
 Mikor pedig Ideológa észrevette, hogy Materialo gyakran felejti rajta fotocelláit, és kontrollámpái is ki-kigyulladnak az intenzív hőhatásra, nem ütközött meg rajta, hanem maga is viszonozni kezdte a robofiú szerelmét.
 Ám Materialo nem mert azonmód közeledni imádottjához, minekutána oly’ szegény vala, hogy lyukas petákjait kellett felvarrnia gombnak.
 Kis szerszámos kalyibájában a robofiú állatokat tartott; jusztisgúnárt, dafkekígyót és egy kerregő vulgárissólymot, mely csak a rövidzárfüstölt büdösverbénát volt hajlandó magához venni. (A dög!)
 Egyszer pedig Materialo megrobotolta magát, és szólott a leányhoz eképpen:
 – Ideológa! Ne engedd, hogy az érted érzett szerelmem okán rövidzárlatossá váljak!
 – Ne állj itt, mint bioritmus az elektrokardiogramon! – szólott hozzá a roboleány dühösen, mert már jó ideje várt e vallomásra. De aztán bátorítóan csak hozzátette: – Bár adná az Integrál, hogy egymás karjaiban élvezzük a programmódosítás gyönyörét! Csak rajtad múlik, egyetlen Materialóm, módot találni a szerelmed beteljesülését jelző kisülésre.
 Materialo, ki már sokat rágódott ezen, tüstént eképpen felelt:
– Édes Ideológám, én csak egy módját látom a dolognak. Tudniillik, ha egy vasdarabot, esetleg egy darab vasat érintesz atyád akkumulátorához, bizonnyal rövidre zárod, és utána nálam megtalálod azt, melyre vágyol.
 Felelte neki Ideológa:
 – Még az éjjel megpróbálom, amint ajánlottad.
 Eképpen szólván Ideológa odanyújtotta üde negatív pólusát Materialo gyengéd pozitív pólusának, futtában megszikráztatták egymást, és elváltak.
 Ideológa még az este egy bazinagy villáskulcsot nyomott atyja akkumulátorához, ki aztán zörögve, de engedelmesen összeomlott.
 – Hála a Szent Kontaktusnak! – mondotta Ideológa, és behívta a várakozó robofiút.
 S Materialo, mikoron megérezte szerelmén a kábító olajszagot, imígyen szólott hozzá:
 – Ideológa, kedvesem! Jer velem az elhagyatott lyukszalagtárolóba! Ott senki észre nem veszi, miként cselekszünk.
 Elmenének pedig azon helyre, mint mondotta Materialo, s a lyukszalaghalmokon többször is megszikráztatták egymást. A robofiú megcsodálta Ideológa fényezését, beleszerelmesedett szép, hosszú fúgakompresszoraiba, szerelmes szavakat suttogott neki, miközben lebontotta a leány burkolatát. S minekutána meglátta hamvas csatlakozóját, Materialóban felgerjedt az áramerősség, és tápegységét belésüppesztette a roboleányba. A programmódosítás pedig oly’ gyönyörűséges volt, hogy mind az egész éjszakán át elhalmozták egymást annak relatív kölcsönhatásaival.
 Reggelre érvén az agg mesterbe új akkumulátort szereltek, és bejelentették neki, hogy programozótársak lettek az éjszaka folyamán.
 – Atyám! Tegnap olyan külső energiaforrást vettem magamba, mely – úgy érzem – megmarad bennem! – Ideológa eképpen kérlelte atyját.
 Komputo mesterben először megnőtt az áramfelvétel, és leteremtette leányát:
 – Nem ég le a szigetelés a testkábeledről?
 De aztán belenyugodott a megmásíthatatlanba, és adott az újdonsült programozó társaknak tíz-tíz kilowatt energiát, hogy becsülettel gazdálkodjanak abból.
 Materialo és Ideológa pedig még igen sokszor programoztak egymással, s tették ezt oly’ gyönyörűséggel, mint az csak két, fiatal robottól várható.
 Találékonyságának hála, Materialo több találmánnyal lepte meg a világot, de leginkább önmagát. Példának okáért itt volt a maszturbán, melynek fejre helyezésekor különös, bizsergő érzetek lepték el használóját, a fitymakurbliról nem is beszélve, mely egyenesen pléh-boyjá avanzsálta használóját.
 Így hát nem csoda, hogy Materialónak és Ideológának az idők folyamán lett sok-sok robofiuk és robolányuk, annakutána pedig még nagy ideig békességben és vigasságban éltek, míg a fiatalok – bizony, bizony! – ki nem kapcsolták őket.

Kiss Ferenc